Önköltséges a kiutazás?

Igen, a ki és hazautazásról neked kell gondoskodnod, de cserébe a kezedben van a lehetőség, hogy szabadon érkezz és indulj haza bármely dátumon. Ez igen nagy előny, ha maximalizálni szeretnéd a kint töltött időt, vagy egy-egy vizsga miatt lecsúsznál egy szervezett kiútról és így a programról is.

A jegyárak terén persze nagy a mozgás, de nem kell rémítő összegekre számolnod, ha időben kezded meg a jelentkezést. Jellemzően 45-50eFt ből bármely desztinációra meg tudod venni a jegyed, mely árát már az első hónapban vissza is keresed.

Tovább csökkentheted a kezdeti kiadásaid például buszos utakkal (Görögországba), valamint azzal, ha csak a kiutat foglalod le. Másrészről, ha nyitva hagyod a hazautad dátumát, úgy lehetőséged nyílik tovább is maradni módosítás esetén.

Segít valaki a kiutazás szervezésében?

Igen, tippekkel, javaslatokkal látunk el mi is, valamint már megvannak a bejáratott útvonalak szinte minden hotelhez.

Ugye ekkor már teljesen naprakész leszel a dátummal, hogy mikorra kell pontosan kiérned a szállodába. Ha nehézségbe ütközöl a keresés során, akkor szívesen becsatlakozunk mi is, hogy mihamarabb legyen egy járatod. Persze lefoglalni nem tudjuk helyetted, de miután segítettünk választani egy útvonalat, már maga a foglalás nem nagy kihívás.

Megoldható hogy ne egyedül kelljen utaznom?

Nem lehetetlen, de nehéz kivitelezni.

Mivel mindenki teljesen egyéni dátumon utazik, egyéni szervezésben és útvonalon, így csak úgy tudjátok összeszervezni az utat, ha arra már a kezdetektől készültök. Nyilván támogatjuk az ilyen kezdeményezést, de a kiérkezési határidőket nem rúghatjátok fel miatta!

Hova kell jegyet foglalnom?

A legtöbb célvárosnak/szigetnek megvan a saját reptere – ez természetes is a turizmus miatt. A foglalás előtt bizonyosodj meg róla, hogy a kinézett reptér valóban a célodhoz legközelebbi! Ha nem vagy benne biztos, akkor kérdezz minket nyugodtan.

Ez kiemelten fontos a spanyol területen – A kanári szigeteken belül minden szigetnek van saját reptere (nehogy Gran Canárira foglalj, ha Lanzarotéra mész), és az Andalúz partvidéken is van több reptér.

Hogyan tudok jegyet foglalni?

Erre a kérdésre tökéletes választ kaphatsz a blog cikkei közt.

Hogyan történik a kiutazás?

A kiutazás mindig egyéni szervezésű, az egyedi kiérkezési dátum miatt. Persze a legtöbb helyre megvannak a már bejáratott útvonalak, így sokat tudunk segíteni a szervezésben mi is.

FONTOS: Mivel egyéni dátumok alapján mentek ki, így nagyon nehéz összeszervezni az utad valaki máséval, hacsak nem az illetővel együtt jelentkezel.

A hazautat is le kell foglalnom?

Nem kötelező, hiszen a hazautadat sokféleképpen befolyásolhatod a kintlét alatt is. Lássuk az okokat:

  • Tetszik a hely, szeretnél tovább maradni és erre a hotel is lehetőséget ad.
  • Lehet, hogy a haza utad pont olyan napra esik, amikor nagyon drága a jegy, ellenben, ha kint foglalsz, akkor még mindig van lehetőség egyeztetni a Managerrel a dátumról.
  • Vészhelyzet van itthon, vagy elküldenek/áthelyeznek.

Mindhárom lehetőség elúszik/megdrágul, ha fix jegyed van már haza, így nem érdemes kapkodni vele (plusz nagy különbség anyagilag is a kezdetekben).

Hogyan érdemes időzítenem a reptérre érkezést?

Nem kötelező pontosan a szerződésed kezdeti dátumára megérkezned, de attól komoly eltérés sem lehetséges.

Spanyolország esetében a szerződésed kezdeti dátumától 3-3 napot eltérhetsz az érkezéssel, hogy jobb árú/útvonalú jegyet találhass. Ezt tovább lehet nyújtani, de azt a foglalás előtt egyeztetni kell a hotellel.

Görögország esetében is hasonló a rugalmasság, de ott a megszabott 3 nap helyett minden dátumot egyénileg kell egyeztetned velünk és a hotellel.

Érkezhetek későn este/hajnalban?
Igen, de ekkor valószínűleg taxival kell eljutnod a hotelig, valamint lassabb lesz az ügyintézésed az érkezést követően.


Kell jeleznem, hogy mikor érkezek pontosan?

Igen, mindig tudatnod kell velünk az érkezésed pontos részleteit. Ezt a profilodnál tudod megtenni, és mielőbb jelezd, amint megvan a foglalt jegyed – neked csak egy kattintás, de a hotelnek nagy segítség, hogy jobb transzfert/módot találjon neked.

Mi történik ha lekésem a járatot/kések?

A szerződésed a legtöbb esetben ekkor csak módosul, de a lehető legkorábbi járattal már indulnod is kell.

Ha valami balul üt ki és lekésed az itthonról induló járatodat, akkor azt azonnal jelezned kell nekünk, mi is megtesszük azt a hotel felé. Nem jellemző, hogy egy ilyen gixer miatt visszavonják a szerződésed, de ennek az az ára, hogy a legkorábbi következő járaton már fenn kell lenned. Ha ilyenkor nem tudsz elég gyorsan indulni, az már más eset, és eleshetsz a szerződéstől.

Abban az esetben, ha csatlakozást késed le a szerződésed biztonságban van, de mindenképpen a légitársasággal kell egyeztetned, hogy hogyan jutsz tovább, valamint erről minket is informálni kell azonnal.

Ha nem szólsz, akkor a hotel várni fog, és annak szintúgy komoly következményei lesznek. Példaképpen, ha késel 3 napot, amiről senki sem tud, úgy a hotel a rendőrséget is bevonhatja, ami kínos következményekkel járhat.

Kijönnek elém a reptérre/állomásra?

A legtöbb hotel segít a hozzájuk való eljutásban, transzferrel, taxival, útitervvel vagy személyes felvétellel. Lássuk, mit jelentenek ezek:

  • Transzfer: Jellemzően spanyol gyakorlat, amikor egy, a turisták által is használt buszos transzfert foglal le a hotel a számodra. Ez a reptéren vár és a hotelig visz.
  • Taxi: Ha közeli a szálloda, vagy nincs más egyszerű módja a eljutásnak, úgy a taxi a legjobb megoldás. Fix árakon dolgoznak, így ezt előre megkérdezheted a helyszínen, ráadásul mindig rendelkezésre állnak. Célszerű megoldás akkor, ha késő este/hajnalban érkezel
  • Útiterv: Ha van olyan tömegközlekedési lehetőség, amivel el tudsz jutni a hotelhez, akkor erről tájékoztatnak időben. Ezek jellemzően a reptéri közvetlen járatok, amik folyamatosan járnak, a végállomásuk/leszállójuk pedig eleve közeli a hotelhez
  • Személyes fuvar: Cipruson, az animátoroknál jellemző a módszer, amikor valaki a csapatból/csoportvezetőd kimegy eléd a reptérre.

FONTOS: Ha magadnak kell transzfert/taxit bérelned, annak blokkját tedd el, hisz hiába hogy pár eurós összeg, sok esetben a hotel téríti azt neked.

Lemaradt a csomagom, mit tegyek (hotelcím megadása a csomagon hajós gyakorlat)

Ha nem találod a csomagod a reptéren, nem kell megijedned. Legtöbbször ez a reptéri rendszerek hibája, de tudják pontosan, hogy hol a bőröndöd.

Nincs más tennivalód, mint jelezni az információs pultnál, ahol kérnek tőled egy elérhetőséget (mindenképp essen szó, a hotelről). Ekkor náluk a labda, hogy a következő járattal elhozzák a csomagot, amit megbeszélt módon elvisznek hozzád (társaságfüggő). Persze itt is van két tipp, amit nyugodtan alkalmazhatsz:

  • Legyen valami jellegzetes és feltűnő a bőröndön, ami minimalizálja, hogy valaki bekeverje a sajátjával a felvételkor.
  • Kiutazáskor a hotel pontos címét írd fel a bőröndre. Ez azért fontos, hogyha nem teszel semmit, akkor a bőrönd kis szerencsével a hotelhez jut majd, nem haza.

Jó ötlet a reptéren éjszakázni?

Nem nagy áldozat abban az esetben, ha ezzel ezreket spórolsz meg a jegyed árából. Persze megvannak a tippek és trükkök, amik ilyenkor segítenek, de lássuk az alapokat:

Alapvetően biztonságos egy reptéren éjszakázni, hisz mára már ezek igen védett létesítménynek számítanak. Persze tere válogatja, de arra kell számolnod, hogy az utolsó járatot követően egy meghatározott terminálba irányítanak mindenkit, ahol nyugodtan várhattok a reggeli indulásra. Abból kiindulva, hogy az induló részlegeken (mert ez is az lesz) kevés a pad, úgy itt is trükköket kell bevetned a kényelmed érdekében:

  • Legyen nálad kabát/pulóver és hasonló. A repterek légkondija erősebb a megszokottnál, amit csak akkor veszel észre, amikor már igencsak fázol.
  • Legyen nálad könyv, vagy bármi hasonló, amivel el tudod foglalni magad.
  • Lehetőleg minden legyen elpakolva (telefon, laptop) a táskád/id pedig a válladon, vagy olyan helyen, ahol valamilyen módon nehéz hozzáférni. Miért? Hisz ha elalszol, egy mellőled felvehető táska könnyű célpont, míg levenni a válladról már más eset.
  • Üdítő, harapnivaló elengedhetetlen, hiszen nem tudhatod, hogy abban a terminálban lesz-e automata.
  • Lányok nyugodtan kereshetik egymás társaságát, valamint érdemes megnézni, hogy hol van kamera és annak látóterébe maradni..