2016 Januárjában jött az ötlet barátnőmmel, hogy mi lenne ha a 7. féléves nyári szakmai gyakorlatunkat külföldön teljesítenénk. Azonnal napsütötte mediterrán helyszíneken gondolkoztunk. Mert miért egy esős hideg helyen végezzük el, ha pálmafák között is lehetünk. Turizmus/Szállodamenedzsmentet tanulunk, így ezek alapján interneten rátaláltunk a DEL Rey-re. Rögtön felvettük velük a kapcsolatot, majd úgy egy hónap leforgása alatt sikerült minden papírt beszerezni. Közben pedig az Erasmust is elintéztük, így minden készen állt arra hogy 4 hónapot kint töltsünk, Spanyolország déli városában, Almériában, azon belül is Roquates de Mar egyik Hotelében.
Mivel spanyol nyelvtudás nélkül utaztunk ki, így mi a Housekeeping részlegen dolgoztunk.
Este 11 körül szállt le a gépünk. Taxival mentünk a hotelhez, viszont azt nem kalkuláltuk és teljesen elfelejtettük megnézni hogy elég messze van, másfél órát taxiztunk mire a hotelhez értünk. Aznap este egy hotelszobában aludtunk, csak másnap kaptuk meg a végleges szobánkat, ami szintén a hotelben volt kialakítva a 4-5 szoba, ahol a külföldi gyakornokok (vagyis mi) vagy akár maga a személyzet is lakott. Elsőre is nagyon kedves és segítőkész volt mindenki. Első héten nem dolgoztunk, hagyták hogy megismerjük a hotelt és a városrészt, a környéket.
Két főnökünk volt. A részlegfőnök, aki kiadta a napi munkát, megírta a beosztást, és az igazgatóhelyettes akihez bármikor fordulhattunk bármiféle problémánk volt, akár nem csak a munkával. Kérdés nélkül segített azonnal.
Szobalány/takarítóként több műszakban is dolgoztam. Az első két hónapban 9:00-17:00-ig volt a munkaidőm. Ebben az időszakban jóformán egész nap a mosodában kellett lennem. Egyedül törölközőket mostunk, valamint ha vendégek mosásigényét is én végeztem. Mostam, hajtottam. Elég monotonnak tűnik de nem volt az. Ha épp semmi dolgom nem volt, mindig elfoglaltam magam. Akár pakolásztam, felmostam a részlegen, sepregettem, a housekeeping főnököm apró munkákat adott. ( sötétítők felrakása, porszívózás a folyosón, lépcsők leseprése, vagy volt rá nem egy példa -inkább főszezonban- hogy ketten takarítottunk szobákat iszonyat pörgős módon. )
A szobalányok 15:00 körül végeztek, ezután a szennyeseket kellett elpakolásznom, valamint a kocsikat rendbe rakni. Ha egy szobalány kicsúszott az idejéből, vagyis nem tudott a rá kiszabott szobákkal végezni időre, elmentem neki segíteni aminek nagyon örült. Tulajdonképpen szerettem, viszont voltak nehéz pillanatok a 4 hónap során. Július-Augusztus hónapokban főleg, mikor mindenki feszült volt, mert nem tudtunk elég törölközőt mosni, ment a hajtás, „rapido-rapido-rapido” plusz a mosodában minimum 50 fok volt. Nem volt kellemes, de visszagondolva szép emlékek még ezek a nehézkes pillanatok is.
Utolsó két hónapban úgy dolgoztam, hogy 11:00-13:00 majd 18:00-24:00. Az első két órás periódusban egy nagyon szerethető és kedves munkatársammal dolgoztam az étteremben. Reggeli után felsöprés majd felmosás. Ezután a mosdókat kellett rendbe rakni a recepciónál és a medencénél.
Körülbelül 1-re végeztünk is. Egykor pedig ebédeltem. A két műszak közötti időben igazából nem tudtam nagyon mit kezdeni magammal. Leginkább aludtam hogy bírjam éjfélig a munkát, sétáltam a parton, pihentem. Hatkor kezdtem a következő etapot. Ilyenkor már a főnökök és a szobalányok is hazamentek, egy housekeepinges munkatársammal voltam egész este. Ketten felügyeltük a hotelt erről a részlegről. Ez úgy telt, hogy fél 8-kor megvacsoráztam (ilyenkor járt nekünk kb fél órás szünet) majd az étteremben kellett felügyelnem a svédasztalnál. Magyarán összeseperni a lehullajtott ételdarapkákat, felmosni a kiöntött italokat, összeszedni az összetört tányérokat. Őszintén megmondva, ez a rész volt az amit legkevésbé szerettem. Rengeteg ember volt, egymást lökték fel csak hogy hozzájussanak hamarabb az ételhez, nem törődve kin taposnak át, vagy hány ételdarabkán mennek át. Viszont minden rosszban van valami jó. Az étterem bezárása után mindig sütöttek külön nekem és barátnőmnek pizzát, kaptunk sütiket, megmaradt gyümölcsöket, amit nyugodtan megehettünk akár munkaidő közben is. Ezután pedig még jött az étterem felseprése valamint felmosása. Eközben munkatársam az időközben beérkezett vendégkéréseket teljesítette, esetenként akár velem együtt vagy én egyedül (takarók kivitele, kiságyak összerakása, törölközők pótlása).
Szabadidőnk tehát munkaidő után volt, valamint heti két szabadnapot kaptunk, amit sajnos nem tudtunk kérésre sem egy napra tetetni barátnőmmel mivel pont egymást helyettesítettük, és dolgozókból sem volt elég. Viszont ha úgy alakult szabadnapunkon vagy pár órában a közeli plázába mentünk (kb 45 perc volt busszal (a buszjegy 2 euro körül volt)), nézelődtünk vásároltunk kikapcsolódtunk. A munkánk kezdete előtt és a végén is 1-1 hetet megkaptunk szabadságnak úgymond, így első héten a környéket jártuk be, utolsó héten pedig már a környékbeli városokba buszoztunk el ami tényleg felejthetetlen élmény.
Aki ide készül, kicsit beszélje a spanyolt. Mi pl 0 spanyol tudással mentünk ki, és ahogy említettem nem nagyon beszélték a részlegeken az angolt. Kivéve ugye a recepciósokat és az animátorokat. Viszont hogy nem nagyon tudtunk beszélni, nagyon kedvesek voltak és próbálták mindenhogy elmagyarázni, nem néztek le minket amiatt mert nem beszéltük a nyelvet, sőt. ? Ígyis rengeteg emberrel jóba lettünk, páran még meg is sírattak minket mikor hazajöttünk. Persze ez a megsiratás visszafele is ment.
Okos tudnivaló még a kisebb dolgok például hogy a hotelben a mosodában lehetett esténként mosni ( főmunkaidőben nem szerették hogy használjuk a kis mosógépet), kölcsön lehetett kérni a vasalót, a szobába lehetett kérni minihűtőt, valami elszakadt, segítséget lehetett kérni hogy azt megvarrják. Mivel housekeepingen dolgoztam így nem kellett külön tisztítószereket vennem, felvihettem időnként. Törölközőt és ágyneműt (párnák, takarók) is biztosított a hotel.
Mit hozz magaddal?
Minden amire neked szükséged lehet, viszont a közelben van egy SPAR, ahol bármilyen apróságot be tudsz szerezni.(Gondolok itt a tisztálkodószerekre) Hajszárítót, hajformázókat hozz, plusz egy külön törölközőt akár amivel a strandra lejársz. Papucs, zárt cípő (mindenképpen zárt legyen ebbe kell dolgoznod! Nekünk housekeepingen nem volt megszabva hogy milyen legyen, lehetett színes is akár, de máshol meg van szabva hogy fekete zárt legyen pl. ) Minden olyan gyógyszert amit szedned kell, annyit amennyire szükséged lesz a kint töltött idő alatt. Plusz én például egy kis tartóban vittem 1-1 levelet minden fajtából (fájdalomcsillapító,görcsoldó, gyulladáscsökkentő stb stb ) Viszont ha elfelejted, a közelben szintén van gyógyszertár ahol angolul is akár segítenek neked, viszont nyilván nem azok lesznek mint itthon. Naptej, napolaj mindenféleképpen szükséges mert iszonyat erős a napsugárzás és nagyon hamar le lehet égni. Általában nagyon jó idő van, viszont hűvösebb estékre, egy-egy hosszabb nadrág és felső is el kellhet.
Ha egészségügyileg rosszul vagy, nem érzed jól magad, szólj! Barátnőm egyik nap rosszul lett, később kiderült hogy tüdőgyulladása volt. Rögtön az egyik recepciós elvitte a közeli orvoshoz, ahol rögtön megvizsgálta (persze az EU kártya függvényében). Írt fel gyógyszert amit a mellette lévő gyógyszertárban ki kellett váltanunk. Azon a napon nyilván nem kellett dolgoznia, valamint a következő napokban is ő dönthette el.
Hogy miért vágok bele újra?
Mert felejthetetlen és életreszóló élmény. Nagyon jó volt kiszakadni az itthoni szürke hétköznapokból, és elcsépeltnek hangzik de Spanyolországban tényleg más az élet, más a felfogásuk az embereknek, sokkal szabadabbak és könnyedén állnak a dolgokhoz. Ez engem nagyon vonz és bennem is sok mindent megváltoztatott ez a 4 hónap. Mindenki elfogadó, kedves és szeretetteljes, egyszer sem volt az hogy bármilyen szempontból lenéztek volna. Azóta is visszavágyom az országba, így döntöttem el, hogy megint a Del Rey segítségét kérem.
Te is szeretnél ilyen élményeket?
- Szívesen dolgoznál Spanyolországban spanyol nyelvtudás nélkül?
- Jól beszélsz egy vagy több idegen nyelvet?
- Csak pár hónapos munkavállalást tervezel, akár gyakorlat nélkül?
- Nem szeretnéd itthon tölteni a telet, hanem inkább a tengerparton múlatnád az időt?
A Work Experience Spain program az ideális választás, ha meleg helyen szeretnéd tölteni a telet vagy az álmaid között szerepel egy élményekkel teli időszak a spanyol szigetek vagy partok valamelyikén - anélkül, hogy beszélnél spanyolul! A szállást és ellátást ingyen biztosítják a spanyol hotelek is, így nem kell a szerződésed időszaka alatt költened semmire. A részvételhez nem szükséges hallgatói jogviszony, sem spanyol nyelvtudás, sem előzetes gyakorlat a hotelmunkák világából.
Nem tudsz elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatod, vagy rendelkezel tapasztalattal, de nem elég nívós helyeken? Szeretnéd erősíteni az idegen nyelvtudásodat és megtanulni spanyolul? Referenciát szeretnél szerezni egy 3-4-5 csillagos spanyol szállodától? Inkább töltöd a telet egy napfényes szigeten, mint Magyarországon? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!
- Életkori limit: 18 -30 év között
- Szükséges kezdőtőke: kb.180.000 Ft
- Programdíj: 300 GBP
- Juttatás: nettó €300/hó
- Bónuszok: nettó €100/hó a szerződés végén egy összegben
- Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, recepciós, hostess, konyhai kisegítő, szakácssegéd, animátor
- Lokációk: Baleár-szigetek (Mallorca, Menorca, Ibiza), Katalónia (Costa Barcelona, Costa Brava), Andalúzia (Almería, Costa del Sol)
- Szállás: ingyenesen biztosított
- Ellátás: ingyenesen biztosított
- Elvárások: magabiztos angol vagy spanyol vagy német nyelvtudás
- Szerződés hossza: 2-6 hónap között, szabadon választott kezdődátumokkal
Kapcsolódó blogbejegyzések
- Jótanácsok a pályázati anyag elkészítéséhez
- Partytime - azaz mi akad Spanyolhonban a munka után
- EHIC - Azaz mindent a TB-ről
- A spanyol mentalitás
- Ismerd meg Lanzarote szigetét közelebbről!
- Szobalányok A-tól Z-ig
- Ismerd meg a gyönyörű Korfu látnivalóit
- Tóth Máté - Ennyi pénzért elindulni?
- Erkölcsi bizonyítvány és igénylése
- Egy kis ízelítő Rodosz szigetéről :)
- Fuerteventura, a hatalmas hullámok szigete
- Mi lesz a legfurcsább Spanyolországban?
- A Kanári-szigetek a praktikum szemével
- Hegedűs Anna - Veled is megtörténhet
- Halász Kata - Egy görög hajóút
- Mi a szösz az a svédasztal
- Hogy kerüld el a mentális lejtőt
- Farkas Daniella - Interjú Ciprusról
- Látnivalók Kréta szigetén
- A napos part központja: Malaga
- Miért 300-500Eur a fizetés a Work Experience Programoknál?
- Work Experience programok
- A mesés mallorcai strandok...
- Puskás Petra - Interjú Lanzarotéról
- Konyhai kisegítés - egy bulis munkakör távol a vendégek zajától
- Sári Noémi - Interjú Lanzarotéról
- Hegedűs Anna - A recepció élete
- Halkidiki és a szerzetes köztársaság.