
A legelején szeretném tudatni kedves olvasókkal, hogy ez nem az első kint végzett munkám. Görögország előtt Spanyolországban töltöttem fél évet. Azután eldöntöttem, hogy újra bele vágok. Immáron Görögországi kis Rodosz szigetén.
Igazából recepciósnak jelentkeztem, viszont 2 hónap után úgy éreztem hogy váltok és egyik napról a másikra bellboy lettem. Őszintén mondva, sokkal jobban jártam ezzel. Körül voltam véve 4-5 nagyon kedves és jofej kollégával. A napok gyorsan teltek. Igaz hogy csak heti egy szabadnapom volt, de azt mindig is kihasználtam maximálisan.
Sokszor meglátogattam a fővárost illetve pár nagyon jó strandot a szigeten. Ezeket a helyeket nem lehet szavakkal leírni.
Amikor az ember úgy gondolja, hogy nem lehet sokat tanulni, bizony rádöbben hogy minden egyes alkalommal újabb és újabb dolgokkal néz szembe és rengeteg tapasztalattal gazdagodik. Társaság nagyon jó volt. Ismét öröm volt újabb embereket megismerni és új barátságokat kötni. A 6 hónap alatt, amellett hogy sokat utazgattam és új helyeket fedeztem fel, sikerült elég sok pénzt is félre raknom. Rodosz közelében még nagyon sok kis sziget is van ahová el lehet jutni hajó túrával. Nekem sikerült 2 helyre is elutazni. Az egyik Törökország városa, a Marmaris (csodálatosan szép és érdekes hely), másik pedig Görögország kis Symi nevezetű sziget (úgyszintén érdekes hely és mindenképp érdemes oda el hajókázni).


Úgy gondolom, ez nagyon jó lehetőség egy olyan fiatal számára, aki egyrészt szereti a változásokat és kalandokat, másrészt pedig jövőre tekintve szeretne spórolni. Azzal hogy minden biztosított, az összes pénz egyben zsebre megy és igazából bulikra meg ruhára költi általában az ember. El kell mondanom hogy ez a sziget jó bulikról ismert. Nagyon jókat lehet szórakozni ami megkönnyíti az itt létet. Egyik példa lenne a “beach party”, amely minden nyáron helyet foglal ezen a szigeten. Ez egyben a nyár legnagyobb bulija is, kb 3000 ember szokott részt venni ezen az eseményen.
Nem bántam meg hogy ide jöttem, hisz sok mindent tanultam ezalatt a fél év alatt és közben úgy döntöttem hogy harmadjára is Del Ray-t választom. Amint itt végeztem megyek vissza Spanyolországba, mivel hihetetlenül hiányzik az a hely és nagyon jól éreztem magam ott is. Remélem ez a rövid de tömör élménybeszámoló segített el dönteni készen állsz e arra hogy belevágj egy őrült szezonra, akár Görögországban, akár másik adott helyszínen.
Te is szeretnél ilyen élményeket?
- Nincs gyakorlatod a hotelmunkák / vendéglátás terén, de szeretnél belekóstolni ebbe a világba?
- Jól beszélsz egy vagy több idegen nyelvet és érdekel a szállodák világa?
- Csak pár hónapos munkavállalást tervezel vagy pont jól jönne egy nyári diákmunka Görögországban?
A Work Experience Greece program az ideális választás, ha régóta szíved csücske Görögország és szívesen vállalnál valamelyik gyönyörű tengerparton nyári / szezonális munkát! A szállodák ingyenesen gondoskodnak a szállásodról és az ellátásodról, így nem kell a kintléted alatt költened semmire. A részvételhez nem kell diáknak lenned, nem kell tudod görögül, és ami a legjobb: előzetes gyakorlat sem szükséges. Csak vágj bele!
Nem tudsz elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatod, vagy rendelkezel tapasztalattal, de nem elég nívós helyekről? Szeretnéd erősíteni az idegen nyelvtudásodat? Mindig is vonzott Görögország? Referenciát szeretnél szerezni egy 4-5 csillagos külföldi szállodától? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!
- Szükséges kezdőtőke: kb.180.000 Ft
- Programdíj: 300 GBP
- Fizetés: nettó €700-815/hó (munkanapok számától függően)
- Bónusz: nettó €150 a szerződés végén
- Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, bellboy, recepciós, hostess, konyhai kisegítő, szakácssegéd, mosogató, medencefelügyelő, lifeguard
- Lokációk: Rodosz, Korfu, Kréta, Kos, Zakynthos, Santorini, Naxos, Chalkidiki
- Szállás: ingyenesen biztosított
- Ellátás: ingyenesen biztosított
- Elvárások: magabiztos angol vagy német nyelvtudás (bizonyos pozikhoz alapfok is elég)
- Szerződés hossza: 2.5-6 hónap között szabadon választható (április & október között)
Kapcsolódó blogbejegyzések
- Résztvevőnk tollából: Egy animátor mindennapjai
- A tervtől a kiútig
- Jótanácsok a pályázati anyag elkészítéséhez
- EHIC - Azaz mindent a TB-ről
- A spanyol mentalitás
- Ismerd meg Lanzarote szigetét közelebbről!
- Ismerd meg a gyönyörű Korfu látnivalóit
- Tóth Máté - Ennyi pénzért elindulni?
- Erkölcsi bizonyítvány és igénylése
- Szakmai gyakorlatos ügyintézés - Spanyolország
- Egy kis ízelítő Rodosz szigetéről :)
- Szobalánykodás egy résztvevőnk tollából
- Mi lesz a legfurcsább Spanyolországban?
- A Kanári-szigetek a praktikum szemével
- Halász Kata - Egy görög hajóút
- Mi a szösz az a svédasztal
- Hogy kerüld el a mentális lejtőt
- Farkas Daniella - Interjú Ciprusról
- Látnivalók Kréta szigetén
- A napos part központja: Malaga
- Miért 300-500Eur a fizetés a Work Experience Programoknál?
- Work Experience programok
- Anyakönyvi kivonat igénylése
- A mesés mallorcai strandok...
- Miért rúghatnak ki? És ha megtörtént a baj, mi a teendő?
- Tóth Máté - Hogyan legyünk jó pincérek
- Konyhai kisegítés - egy bulis munkakör távol a vendégek zajától
- Hegedűs Anna - A recepció élete
- Halkidiki és a szerzetes köztársaság.
Krizsán Regina élménybeszámolója
Összességében ez a kint töltött fél év volt életem legjobb fél éve, rengeteget tanultam magamról, mivel egyedül voltam, ha beteg voltam, mindent egyedül kellett megoldani. Meg tanultam hogyan kell keményen dolgozni, és hogy nem szabad mindent magunkra venni, így könnyebben áthidalhatóak a nehézségek.
Tovább...
Túri Dóra élménybeszámolója
Rengeteg élménnyel gazdagodtam és annyira beleszerettem a szigetbe, hogy még le sem járt az első szerződésem, de már a másodikra jelentkezek. Nagyon sok új dolgot tanultam, fejlődött az angol és a spanyol nyelvtudásom is, sőt még németül is megtanultam egy-két kifejezést.
Tovább...
Gódor Marietta élménybeszámolója
Az étterem főnöke nagyon tisztelettudó volt és kedves velünk, a kollégák is nagyon segítőkészek voltak mindig. Azt éreztem, hogy szeretek ott dolgozni. Az ottani emberek is mindig vidámak voltak, és azt sugározták feléd, hogy milyen boldogok.
Tovább...
Unoka Lívia Katalin élménybeszámolója
Dél-Cipruson nagyon sokan beszélnek angolul, illetve nagyon könnyű angol nyelvű busz menetredeket találni az interneten, tehát nem féltem neki indulni az ismeretlennek, főleg amikor sikerült közös szabadnapot kapnunk a barátnőmmel.
Tovább...
Adorján Zsuzsanna élménybeszámolója
A szállás a város turista- övezetében volt, kb. 15 perc sétára a tengerparttól. Én Paphos legnagyobb hoteljébe kerültem, egy négycsillagos szálloda éttermébe, ahonnan egyenes kilátás volt a tengerre.
Tovább...
K. Katalin élménybeszámolója
Csikós Andrea élménybeszámolója
Kedvesek, és segítenek bármiben. A főnökök is közvetlenek, bármit elmondhatsz és ha tudnak alkalmazkodnak hozzád. Sajnos mi kifogtuk az esküvő szezont, így páromnak hétvégente mindig túlóráznia kellett, általában hét elején kapott szabadnapot.
Tovább...
Körtvélyes Zsolt élménybeszámolója
Engem szerencsére teljesen egyenrangú félként kezeltek a kollégák és a főnökség is, így minden feladatból kivettem a részem: check-in, check-out, valutaváltás, kirándulások értékesítése, taxirendelés, panaszkezelés, stb.
Tovább...
Martini Viktória élménybeszámolója
1 hónap után is akadtak nehezebb napok a munkában, de már sokkal jobban bírtam és jobban álltam hozzá, mint az előtt. Imádtam a munkatársaim, egyfolytában szórakoztattak és tartották bennem a lelket.
Tovább...
Gódor Marietta élménybeszámolója
Amikor Cipruson a Larnakai repülőtérre értem egy nagyon kedves taxisofőr várt a helyszínen, akit a hotel küldött számomra névtáblával ellátva. Olyan jó hangulatban telt az utazásom a hotelig Limassolba, ahol dolgoztam, hogy megnyugodtam tényleg nem lesz semmi bajom.
Tovább...






