Animátornak jelentkeztem a Kanári szigetekre. Mindig is vágyam volna eljutni a szigetcsoportra, és a spanyolomon is szerettem volna fejleszteni.

A Del-Reyről egy ismerőstől hallottam először, aki éppen két héten belül indult velük szobalány pozícióban. El is kezdtem őket követni a Facebookon, és amikor jött a számomra megfelelő lehetőség egyből jelentkeztem is.Az ügyintézés nagyon gyorsan lezajlott, gyakorlatilag 3 nap alatt megtörtént a szerződéskötés.

A hotelben nagyon kedvesen fogadtak, több magyar is dolgozott már a hotelben. Szerencsésnek tarom magam, hiszen engem a szintén magyar recepciós lánnyal helyeztek egy apartmanba. A többi animátor együtt lakott a recepció feletti lakásban, mivel általában 5-en laktak együtt, így nekik azért néha meg kellett küzdeni az együttlakás nehézségeivel.

Az első héten el kellett intézni a spanyol NIE számot, ami kicsit nehézkesen ment a lassú és bonyolult spanyol rendszer miatt.

Maga az animáció, a munka reggel 11 kor kezdődött, és általában 2 sporteseményt vezettünk le 2 fős csoportokban, majd 2 óra szünet következett. Délután 3 kor ismét két sportesemény, majd 4 óra szünet. Számomra a munka legnehezebb része az esti programokon való részvétel volt, hiszen minden nap éjfélkor végeztünk. Ezt leszámítva nagyon gyorsan teletek a napok, és a heti 2 szabadnapot is mindig igyekeztünk okosan kihasználni.

Maga a sziget gyönyörű, érdemes akár biciklit bérelni és azzal barangolni, de busszal is szinte bárhova el lehet jutni.

Jó idő esetén pedig csak lesétáltunk a tőlünk 5 percre lévő tengerpartra napozni. Spanyolországot mindenkinek bátran ajánlom, köztudottan a legbulizósabb nép, minden lehetőséget megragadnak az ünneplésre. Az én kin tartózkodásomba pont beleesett a farsangi szezon, ami óriási élményt nyújtott számomra.

A kiutazás előtt érdemes tájékozódni az időjárásról, én talán túl könnyelmű voltam és csak nagyon kevés meleg ruhát hoztam, így amikor jött egy hidegebb front csak kevés ruha közül választhattam.

Összességében rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, sok emberrel ismerkedtem meg, az animátori munka ( habár néha nehéz, mert vannak napok, amikor először magunkat  kell felvidítani, mielőtt másokat próbálnánk meg) sokat formált a személyiségemen, megtanultam könnyedén ismerkedni, kapcsolatokat építeni és csapatban dolgozni.

Jelenleg éppen a második szerződésemet kötöm, ezúttal Marbellán pályáztam meg egy recepciós pozíciót. Örülök az új lehetőségnek, régóta ki szeretném már próbálni a recepciós munkakört, és biztos vagyok benne, hogy az ott eltöltött szakmai tapasztalat értékes pontja lesz majd az önéletrajzomnak.

Hosszú távra tervezek Spanyolországgal, és ehhez nagy segítséget jelent ez a gyakornoki pozíció.

Te is szeretnél ilyen élményeket?

  •   Szívesen dolgoznál Spanyolországban spanyol nyelvtudás nélkül?
  •   Jól beszélsz egy vagy több idegen nyelvet?
  •   Csak pár hónapos munkavállalást tervezel, akár gyakorlat nélkül?
  • Nem szeretnéd itthon tölteni a telet, hanem inkább a tengerparton múlatnád az időt?

A Work Experience Spain program az ideális választás, ha meleg helyen szeretnéd tölteni a telet vagy az álmaid között szerepel egy élményekkel teli időszak a spanyol szigetek vagy partok valamelyikén - anélkül, hogy beszélnél spanyolul! A szállást és ellátást ingyen biztosítják a spanyol hotelek is, így nem kell a szerződésed időszaka alatt költened semmire. A részvételhez nem szükséges hallgatói jogviszony, sem spanyol nyelvtudás, sem előzetes gyakorlat a hotelmunkák világából.

Nem tudsz elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatod, vagy rendelkezel tapasztalattal, de nem elég nívós helyeken? Szeretnéd erősíteni az idegen nyelvtudásodat és megtanulni spanyolul? Referenciát szeretnél szerezni egy 3-4-5 csillagos spanyol szállodától? Inkább töltöd a telet egy napfényes szigeten, mint Magyarországon? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

  •  Életkori limit: 18 -30 év között
  •  Szükséges kezdőtőke: kb.180.000 Ft
  •  Programdíj: 300 GBP
  •  Juttatás: nettó €300/hó 
  •  Bónuszok: nettó €100/hó a szerződés végén egy összegben
  •  Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, recepciós, hostess, konyhai kisegítő, szakácssegéd, animátor
  •  Lokációk: Baleár-szigetek (Mallorca, Menorca, Ibiza), Katalónia (Costa Barcelona, Costa Brava), Andalúzia (Almería, Costa del Sol)
  •  Szállás: ingyenesen biztosított
  •  Ellátás: ingyenesen biztosított
  •  Elvárások: magabiztos angol vagy spanyol vagy német nyelvtudás
  •  Szerződés hossza: 2-6 hónap között, szabadon választott kezdődátumokkal
tovább...

Beszédes Dárió élménybeszámolója

A legelején szeretném tudatni kedves olvasókkal, hogy ez nem az első kint végzett munkám. Görögország előtt Spanyolországban töltöttem fél évet. Azután eldöntöttem, hogy újra bele vágok. Immáron Görögországi kis Rodosz szigetén. Tovább...

Bodnár Réka élménybeszámolója

Mindig is vágytam Spanyolországba, mert gyönyörű városai, tengerpartjai vannak. Emellett a spanyol nyelv rendkívül hangzatos, dallamos, szeretem a spanyol zenéket is, és mivel még sosem volt lehetőségem a spanyol életérzést megtapasztalni, úgy gondoltam, a szakmai gyakorlatom tökéletes helyszíne lesz az ország. Tovább...

Krupinszki Anita élménybeszámolója

Amint hazajöttem, egyből eldöntöttem, hogyha lesz lehetőségem ismét nekivágok a programnak, de ezúttal más helyen. Mindig élmény új emberekkel találkozni, új helyeket felfedezni, új barátságokat kötni, mindeközben azt a munkát végezni, amiben örömömet lelem, hiszen szeretek emberekkel foglalkozni, így számomra egyértelmű az ismétlés animátorként. Tovább...

Krizsán Regina élménybeszámolója

Összességében ez a kint töltött fél év volt életem legjobb fél éve, rengeteget tanultam magamról, mivel egyedül voltam, ha beteg voltam, mindent egyedül kellett megoldani. Meg tanultam hogyan kell keményen dolgozni, és hogy nem szabad mindent magunkra venni, így könnyebben áthidalhatóak a nehézségek. Tovább...

Túri Dóra élménybeszámolója

Rengeteg élménnyel gazdagodtam és annyira beleszerettem a szigetbe, hogy még le sem járt az első szerződésem, de már a másodikra jelentkezek. Nagyon sok új dolgot tanultam, fejlődött az angol és a spanyol nyelvtudásom is, sőt még németül is megtanultam egy-két kifejezést. Tovább...

Drahanovszki Vilmos élménybeszámolója

Visszagondoltam, hogy mennyi újat tanultam itt, és hogy mennyit fejlődött a spanyol, és az angol tudásom, illetve mennyi új kultúrát megismertem, és mennyi barátom lett Európa különböző részeiről... Mindenkinek csak ajánlani tudom! Tovább...

Ledzényi Viktória élménybeszámolója

A legtöbb hétvégi bulit a Heineken nevezetű szórakozóhelyen töltöttük , itt hamar megszereti mindenki a spanyol zenéket. A szép lányokat mindig wellcome drink-kel köszöntik.. Tovább...

Kátai Anikó élménybeszámolója

A kommunikációt én igazán élveztem, sokszor elég volt, ha csak egy sííí-t mondtál, aztán ha csúnyán néztek rád, akkor egy jól hangsúlyozott nooo is megoldott mindent. :D A munkanapok általában jó hangulatban teltek, a munkatársak segítőkészek, kedvesek és humorosak voltak. Tovább...

Gódor Marietta élménybeszámolója

Az étterem főnöke nagyon tisztelettudó volt és kedves velünk, a kollégák is nagyon segítőkészek voltak mindig. Azt éreztem, hogy szeretek ott dolgozni. Az ottani emberek is mindig vidámak voltak, és azt sugározták feléd, hogy milyen boldogok. Tovább...

Németh Fanni élménybeszámolója

Heti két szabadnappal rendelkeztünk és kérésre kaphattunk közös szabadnapot a többi gyakornokkal, akik mind magyarok voltak a szállodában. A szigetet sikerült körbejárnunk autót bérelve és megnézni a főbb nevezetességeket... Tovább...