A kezdetek

A történtetem 2015 elején kezdődött, amikor a felsőfokú tanulmányok (Turizmus-vendéglátás szak) végéhez közeledve helyet kellett választanom a szakmai gyakorlatomhoz. Nem sokáig gondolkodtam, hogy itthon, vagy külföldön szeretném eltölteni azt a 4 hónapot, hiszen korábban már volt szerencsém Lanzarote szigetén dolgozni 2,5 hónapot a Del Rey közreműködésével, így most is őket választottam. Lanzarotén sok pozitív tapasztalatot szereztem, viszont, mivel szerettem volna új helyeket és embereket megismerni, így végül Fuerteventura lett a gyakorlatom helyszíne.

Az előzetes dokumentációval semmilyen probléma nem akadt, így július elsején már úton voltam a szigetre és alig vártam az új kalandokat.

A kint töltött idő

A kiérkezésem estéjén nagyon kedvesen fogadott mindenki. Szerencsére több magyarral lakhattam együtt, így nem voltam egyedül.

Heti 5 napot kellett dolgoznom napi 8 órában. Szerencsésnek mondhatom magam, mert valamilyen okból kifolyólag esténként én dolgozhattam a bárban 18:00 órától 23:30-ig, reggelente, pedig a többiekkel együtt, a reggeli kiszolgálásában vettünk részt. A két időpont között volt időm pihenni, hiszen így nekem csak 9:00 órakor kellett kezdenem. A bárban egyedül dolgozhattam, koktélokat, kávékat készítettem, üdítőket szolgáltam fel, csodálatos kilátással az óceánra.

A heti 2 szabadnap lehetőséget biztosított, hogy kipihenjem magamat, feltöltődhessek, illetve körbeutazhassam a szigetet. Igyekeztünk kihasználni a lehetőségeket, többször béreltünk autót, kipróbáltuk a buggy-t, és természetesen megpróbáltuk kivenni a részünket a bulikból is.

A városban a szállodához közel volt a disco, ahova a legtöbbször jártunk, így akár munka után hirtelen ötlettől vezérelve is elmentünk kicsit szórakozni. Augusztus elején került megrendezésre a kitesurf-ös világkupa, aminek versenyeit a két műszak között szívesen látogattuk, hiszen közel volt a hotelhez, esténként pedig két héten keresztül lehetett bulizni a homokos parton felállított sátorban, amik úgy gondolom mindannyiunknak maradandó élményekkel szolgáltak.

Az utazások során a legemlékezetesebb talán az volt, amikor próbáltuk megtalálni Cofete partjait, ami nem bizonyult könnyű vállalásnak, hiszen egy kavicsos, homokos területen kellett hegyen felfele menni, szűk utakon, meredek árkokkal. De a látvány mindenképpen kárpótolt mindenkit a rázós útért.

Általános tanácsok

Nagyon megszerettem a szigetet is és az ottaniakat is, így aki szereti a kihívásokat, nem fél akár egyedül neki vágni a kalandoknak és szeretne nyelvet tanulni, annak mindenképpen ajánlom, hogy próbálja ki. A többi ott dolgozó is nagyon kedves, segítőkész volt.

Az útra főleg nyári ruhákat vittem és egy-két vékonyabb pulóveren, blézeren kívül nem is volt szükség másra, hiszen a szigeten még novemberben is jó idő volt, napközben gond nélkül ki lehet menni a partra napozni, strandolni, úszni. Ebből következik, hogy a naptej mindenképpen fontos, hogy megfelelő mennyiségben készenlétben legyen, de természetesen ezt kinn is meg lehet vásárolni, akár a helyi Spar üzletében.

Saját véleményem

Sok élménnyel gazdagodtam, sok különböző emberrel találkozhattam, beszélgethettem, ami más oldalról mutatta be a dolgokat, hiszen sokféle nemzet vendége jár a szállodában, sok érdekes történetet meséltek, akár magukról is.

Nekem fontos volt, hogy gyakorolhassam, mind az angol, mind a spanyol nyelvtudásom és erre volt is lehetőségem minden nap, akár a munkahelyen, akár az autókölcsönzés alkalmával.

A következő kalandom Andalúziában lesz, remélhetőleg hasonló pozitív élményekkel fogok gazdagodni, mert szeretem Spanyolországot, az emberek hozzáállását és legfőképpen az utazást olyan helyekre, ahol korábban még nem jártam.

Te is szeretnél ilyen élményeket?

  •   Szívesen dolgoznál Spanyolországban spanyol nyelvtudás nélkül?
  •   Jól beszélsz egy vagy több idegen nyelvet?
  •   Csak pár hónapos munkavállalást tervezel, akár gyakorlat nélkül?
  • Nem szeretnéd itthon tölteni a telet, hanem inkább a tengerparton múlatnád az időt?

A Work Experience Spain program az ideális választás, ha meleg helyen szeretnéd tölteni a telet vagy az álmaid között szerepel egy élményekkel teli időszak a spanyol szigetek vagy partok valamelyikén - anélkül, hogy beszélnél spanyolul! A szállást és ellátást ingyen biztosítják a spanyol hotelek is, így nem kell a szerződésed időszaka alatt költened semmire. A részvételhez nem szükséges hallgatói jogviszony, sem spanyol nyelvtudás, sem előzetes gyakorlat a hotelmunkák világából.

Nem tudsz elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatod, vagy rendelkezel tapasztalattal, de nem elég nívós helyeken? Szeretnéd erősíteni az idegen nyelvtudásodat és megtanulni spanyolul? Referenciát szeretnél szerezni egy 3-4-5 csillagos spanyol szállodától? Inkább töltöd a telet egy napfényes szigeten, mint Magyarországon? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

  •  Életkori limit: 18 -30 év között
  •  Szükséges kezdőtőke: kb.180.000 Ft
  •  Programdíj: 300 GBP
  •  Juttatás: nettó €300/hó 
  •  Bónuszok: nettó €100/hó a szerződés végén egy összegben
  •  Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, recepciós, hostess, konyhai kisegítő, szakácssegéd, animátor
  •  Lokációk: Baleár-szigetek (Mallorca, Menorca, Ibiza), Katalónia (Costa Barcelona, Costa Brava), Andalúzia (Almería, Costa del Sol)
  •  Szállás: ingyenesen biztosított
  •  Ellátás: ingyenesen biztosított
  •  Elvárások: magabiztos angol vagy spanyol vagy német nyelvtudás
  •  Szerződés hossza: 2-6 hónap között, szabadon választott kezdődátumokkal
tovább...

Beszédes Dárió élménybeszámolója

A legelején szeretném tudatni kedves olvasókkal, hogy ez nem az első kint végzett munkám. Görögország előtt Spanyolországban töltöttem fél évet. Azután eldöntöttem, hogy újra bele vágok. Immáron Görögországi kis Rodosz szigetén. Tovább...

Bodnár Réka élménybeszámolója

Mindig is vágytam Spanyolországba, mert gyönyörű városai, tengerpartjai vannak. Emellett a spanyol nyelv rendkívül hangzatos, dallamos, szeretem a spanyol zenéket is, és mivel még sosem volt lehetőségem a spanyol életérzést megtapasztalni, úgy gondoltam, a szakmai gyakorlatom tökéletes helyszíne lesz az ország. Tovább...

Krupinszki Anita élménybeszámolója

Amint hazajöttem, egyből eldöntöttem, hogyha lesz lehetőségem ismét nekivágok a programnak, de ezúttal más helyen. Mindig élmény új emberekkel találkozni, új helyeket felfedezni, új barátságokat kötni, mindeközben azt a munkát végezni, amiben örömömet lelem, hiszen szeretek emberekkel foglalkozni, így számomra egyértelmű az ismétlés animátorként. Tovább...

Krizsán Regina élménybeszámolója

Összességében ez a kint töltött fél év volt életem legjobb fél éve, rengeteget tanultam magamról, mivel egyedül voltam, ha beteg voltam, mindent egyedül kellett megoldani. Meg tanultam hogyan kell keményen dolgozni, és hogy nem szabad mindent magunkra venni, így könnyebben áthidalhatóak a nehézségek. Tovább...

Túri Dóra élménybeszámolója

Rengeteg élménnyel gazdagodtam és annyira beleszerettem a szigetbe, hogy még le sem járt az első szerződésem, de már a másodikra jelentkezek. Nagyon sok új dolgot tanultam, fejlődött az angol és a spanyol nyelvtudásom is, sőt még németül is megtanultam egy-két kifejezést. Tovább...

Drahanovszki Vilmos élménybeszámolója

Visszagondoltam, hogy mennyi újat tanultam itt, és hogy mennyit fejlődött a spanyol, és az angol tudásom, illetve mennyi új kultúrát megismertem, és mennyi barátom lett Európa különböző részeiről... Mindenkinek csak ajánlani tudom! Tovább...

Ledzényi Viktória élménybeszámolója

A legtöbb hétvégi bulit a Heineken nevezetű szórakozóhelyen töltöttük , itt hamar megszereti mindenki a spanyol zenéket. A szép lányokat mindig wellcome drink-kel köszöntik.. Tovább...

Kátai Anikó élménybeszámolója

A kommunikációt én igazán élveztem, sokszor elég volt, ha csak egy sííí-t mondtál, aztán ha csúnyán néztek rád, akkor egy jól hangsúlyozott nooo is megoldott mindent. :D A munkanapok általában jó hangulatban teltek, a munkatársak segítőkészek, kedvesek és humorosak voltak. Tovább...

Gódor Marietta élménybeszámolója

Az étterem főnöke nagyon tisztelettudó volt és kedves velünk, a kollégák is nagyon segítőkészek voltak mindig. Azt éreztem, hogy szeretek ott dolgozni. Az ottani emberek is mindig vidámak voltak, és azt sugározták feléd, hogy milyen boldogok. Tovább...

Németh Fanni élménybeszámolója

Heti két szabadnappal rendelkeztünk és kérésre kaphattunk közös szabadnapot a többi gyakornokkal, akik mind magyarok voltak a szállodában. A szigetet sikerült körbejárnunk autót bérelve és megnézni a főbb nevezetességeket... Tovább...