Életem eddigi legjobb kalandja volt….. Na de kezdjük az elején.


Tavaly áprilisban már nagyon gondolkoztam rajta, hogy világot szeretnék látni, hiszen fiatal vagyok. Budapesten egy 4 csillagos hotelben dolgoztam, mint felszolgáló, amikor is elhatároztam, hogy pályázok egy új lehetőségre. Fő indokom az volt, hogy nem voltam elégedett az akkori munkahelyemmel.
A barátnőm javaslatára kerestem fel a Del Rey International-t, hiszen neki akkor már két ismerőse is megjárta a céggel külföldet.

Nézelődtem a Facebook oldalukon, valamint a honlapjukon is, engem eléggé meggyőzött az amit olvastam. Nálam valahogy nem volt kérdés, hogy hova szeretnék kerülni, egyértelműen Mallorca volt a number one. Rengeteg képet néztem róla a google-ban, egyszerűen szerelem volt első látásra. 

Május 8-án már ott találtam magam a mallorcai repülőtéren, transzferrel utaztam a hotelhez. Egy kedves hölgy fogadott a recepción, szerencsére semmilyen gond nem volt tudtak az érkezésemről. Az igazgató bemutatkozása után, megmutatta,hogy hol is fogok dolgozni, valamint bemutatott a fő pincérnek is. Ezután lepakoltam a szobámban, ami egy kétágyas szoba volt és elfogyasztottam az első spanyol vacsorám.

Első pár napon a hely felfedezésével és papírok intézésével telt. A part elején laktam Can Pastillán és érdekelt milyen lehet a part többi része is, elindultam és lesétáltam egészen a másik végéig. Közben felfedeztem jó néhány bárt, és szórakozóhelyet, amit tudtam, hogy még egy nap ki szeretnék próbálni.

Vásárlási lehetőségnek a part menti bódék voltak a legalkalmasabbak, akinek ez nem volt kielégítő annak ott volt Palma, ami ugye egy nagyobb város és fellelhető volt benne minden, amire az embernek szüksége lehet. Nekem ez a rész kicsit hasonlított a budapesti Váci utcához.

A legjobban nekem a part másik része tetszett, ahol is volt egy olyan rész, amit kevesen ismertek. Sziklás köves szakasz volt ez, ahonnan könnyen lehetett csobbanni a tengerbe. Itt rendkívül kevés turista fordult meg, inkább azt mondanám, hogy csak a helyiek ismerték és ez pont ettől volt jó.

Egy munkanapom általában úgy telt, hogy két részletben dolgoztam. Reggel 8-12ig, ilyenkor 8 előtt volt lehetőségem meginni egy kávét és bekapni pár falatot. Délben, ahogy végeztem sor került a személyzeti ebédre ezt nekünk külön főzték. Sajnos én nem vagyok hal párti és az mindennap volt, de így is akadt a fogam alá való étel. Két műszak között volt jó néhány óra szabadidőm, amit vagy a parton napozással vagy alvással töltöttem.

Az esti műszak olyan fél6 fele kezdődött és olyan fél 10-ig tartott, ebben az volt a jó, ha hamarabb végeztünk a teendőkkel, hamarabb mehettünk el. Vacsorára általában azt kaptuk enni, ami a vendégseregnek volt kínálva.

Esténként volt, hogy kiültünk a medence mellé beszélgetni, zenét hallgatni esetleg meginni valamit. Szabadnapokon viszont belevágtunk az éjszakai életbe. Szerencsére a cseh lány, akivel én laktam általában ugyanakkor volt szabadnapos mikor én, így együtt sok helyre el tudtunk menni. Kocsit bérelve bejártunk egy olyan sziget részt is, ami karibi hangulatú volt, valamint nem szerettem volna kihagyni a delfines programot sem. 

Mit is rejtett a bőröndöm?
Ha őszinte akarok lenni erre a kérdésre az lenne a válaszom, hogy mindent. Rendkívül felkészült voltam kb. 2 hónapra elegendő pipere szert vittem, mert nem tudtam kint milyen márkákat tudok majd beszerezni . Rengeteg ruhát vittem nyárikat főként, de volt nálam azért egy két hosszú nadrág, pulcsi is, ami jól jött a hűvösebb estéken. Gyógyszerek is voltak nálam, de szerencsére nem voltam beteg a kint töltött fél évem alatt.


A kinti kalandom rendkívül nagy löketet adott, ahhoz, hogy menjek máshova is külföldön dolgozni. Nekem nagyon tetszett összességében az egész, így csak ajánlani tudom mindenkinek, aki gondolkozik rajta. Minden kezdet nehéz, de a végén nem akarsz majd haza jönni :)


Bő egy év elteltével újabb utazásra készülök, most pedig a csodás Kanári-szigetekre, rettentő izgalommal várom, ezt az új élményt is. :)

Te is szeretnél ilyen élményeket?

  •   Szívesen dolgoznál Spanyolországban spanyol nyelvtudás nélkül?
  •   Jól beszélsz egy vagy több idegen nyelvet?
  •   Csak pár hónapos munkavállalást tervezel, akár gyakorlat nélkül?
  • Nem szeretnéd itthon tölteni a telet, hanem inkább a tengerparton múlatnád az időt?

A Work Experience Spain program az ideális választás, ha meleg helyen szeretnéd tölteni a telet vagy az álmaid között szerepel egy élményekkel teli időszak a spanyol szigetek vagy partok valamelyikén - anélkül, hogy beszélnél spanyolul! A szállást és ellátást ingyen biztosítják a spanyol hotelek is, így nem kell a szerződésed időszaka alatt költened semmire. A részvételhez nem szükséges hallgatói jogviszony, sem spanyol nyelvtudás, sem előzetes gyakorlat a hotelmunkák világából.

Nem tudsz elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatod, vagy rendelkezel tapasztalattal, de nem elég nívós helyeken? Szeretnéd erősíteni az idegen nyelvtudásodat és megtanulni spanyolul? Referenciát szeretnél szerezni egy 3-4-5 csillagos spanyol szállodától? Inkább töltöd a telet egy napfényes szigeten, mint Magyarországon? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

  •  Életkori limit: 18 -30 év között
  •  Szükséges kezdőtőke: kb.180.000 Ft
  •  Programdíj: 300 GBP
  •  Juttatás: nettó €300/hó 
  •  Bónuszok: nettó €100/hó a szerződés végén egy összegben
  •  Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, recepciós, hostess, konyhai kisegítő, szakácssegéd, animátor
  •  Lokációk: Baleár-szigetek (Mallorca, Menorca, Ibiza), Katalónia (Costa Barcelona, Costa Brava), Andalúzia (Almería, Costa del Sol)
  •  Szállás: ingyenesen biztosított
  •  Ellátás: ingyenesen biztosított
  •  Elvárások: magabiztos angol vagy spanyol vagy német nyelvtudás
  •  Szerződés hossza: 2-6 hónap között, szabadon választott kezdődátumokkal
tovább...

Beszédes Dárió élménybeszámolója

A legelején szeretném tudatni kedves olvasókkal, hogy ez nem az első kint végzett munkám. Görögország előtt Spanyolországban töltöttem fél évet. Azután eldöntöttem, hogy újra bele vágok. Immáron Görögországi kis Rodosz szigetén. Tovább...

Bodnár Réka élménybeszámolója

Mindig is vágytam Spanyolországba, mert gyönyörű városai, tengerpartjai vannak. Emellett a spanyol nyelv rendkívül hangzatos, dallamos, szeretem a spanyol zenéket is, és mivel még sosem volt lehetőségem a spanyol életérzést megtapasztalni, úgy gondoltam, a szakmai gyakorlatom tökéletes helyszíne lesz az ország. Tovább...

Krupinszki Anita élménybeszámolója

Amint hazajöttem, egyből eldöntöttem, hogyha lesz lehetőségem ismét nekivágok a programnak, de ezúttal más helyen. Mindig élmény új emberekkel találkozni, új helyeket felfedezni, új barátságokat kötni, mindeközben azt a munkát végezni, amiben örömömet lelem, hiszen szeretek emberekkel foglalkozni, így számomra egyértelmű az ismétlés animátorként. Tovább...

Krizsán Regina élménybeszámolója

Összességében ez a kint töltött fél év volt életem legjobb fél éve, rengeteget tanultam magamról, mivel egyedül voltam, ha beteg voltam, mindent egyedül kellett megoldani. Meg tanultam hogyan kell keményen dolgozni, és hogy nem szabad mindent magunkra venni, így könnyebben áthidalhatóak a nehézségek. Tovább...

Túri Dóra élménybeszámolója

Rengeteg élménnyel gazdagodtam és annyira beleszerettem a szigetbe, hogy még le sem járt az első szerződésem, de már a másodikra jelentkezek. Nagyon sok új dolgot tanultam, fejlődött az angol és a spanyol nyelvtudásom is, sőt még németül is megtanultam egy-két kifejezést. Tovább...

Drahanovszki Vilmos élménybeszámolója

Visszagondoltam, hogy mennyi újat tanultam itt, és hogy mennyit fejlődött a spanyol, és az angol tudásom, illetve mennyi új kultúrát megismertem, és mennyi barátom lett Európa különböző részeiről... Mindenkinek csak ajánlani tudom! Tovább...

Ledzényi Viktória élménybeszámolója

A legtöbb hétvégi bulit a Heineken nevezetű szórakozóhelyen töltöttük , itt hamar megszereti mindenki a spanyol zenéket. A szép lányokat mindig wellcome drink-kel köszöntik.. Tovább...

Kátai Anikó élménybeszámolója

A kommunikációt én igazán élveztem, sokszor elég volt, ha csak egy sííí-t mondtál, aztán ha csúnyán néztek rád, akkor egy jól hangsúlyozott nooo is megoldott mindent. :D A munkanapok általában jó hangulatban teltek, a munkatársak segítőkészek, kedvesek és humorosak voltak. Tovább...

Gódor Marietta élménybeszámolója

Az étterem főnöke nagyon tisztelettudó volt és kedves velünk, a kollégák is nagyon segítőkészek voltak mindig. Azt éreztem, hogy szeretek ott dolgozni. Az ottani emberek is mindig vidámak voltak, és azt sugározták feléd, hogy milyen boldogok. Tovább...

Németh Fanni élménybeszámolója

Heti két szabadnappal rendelkeztünk és kérésre kaphattunk közös szabadnapot a többi gyakornokkal, akik mind magyarok voltak a szállodában. A szigetet sikerült körbejárnunk autót bérelve és megnézni a főbb nevezetességeket... Tovább...