A kezdetek

A barátnőm és én 2010-ben hallottunk először a Del Rey-ről. Kicsi utána olvastunk a cégnek, hogy mivel is foglalkoznak Ők és mennyire megbízható cég. Mert mint tudjunk jelenleg is rengeteg olyan ügynökség van, ami csak a pénzt szedi be, de közben nagy kamu az egész. Ezért is volt fontos számunkra, hogy utána informálódjunk a cégnek. Hála istenek nem csalódtunk.

Mikor a párommal úgy döntöttünk, hogy belevágunk egy életre szóló kalandba, akkor felvettük a kapcsolatot Judittal, aki már az elejétől kezdve mindenben nagyon segítőkész volt.

Első állomásunk Ibiza volt. Csodálatos fél évet töltöttünk itt. Ekkor kaptunk rá a világjárásra, mert ezt követte Mallorca, Rodosz és Lanzarote. A száz vulkán szigete, amiről írni fogom a beszámolómat.

De egy szónak is száz a vége.

Nekünk nagyon motiváció nem kellett, hisz nem igazán tudjuk a jövőképünket Magyarországon elképzelni, így belevágtunk. Aki egy kicsit is habozik, vagy nem tudja, hogy belevágjon-e, annak csak azt tudom tanácsolni, hogy TEGYE! Hisz élete egyik legnagyobb kalandjában lesz része. Motiválja az, ami minket is motivált sokszor. Megismerhet egy új országot, kultúrát. Nyelvet tanulhat. Szerez remek referenciát és rengetek kalandban lesz része.

Kint olyan emberekkel találkozhatsz, mint amilyen Te is vagy. Egyedül a világ ellen. De ez ne rémisszen meg. Őket se tette. Belevágtak. Akár még egy életre szóló barátságot is köthetsz velünk. Például minket a mexikói kollégánk csábít ki magához 1 hétre nyaralni.

Szóval én csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, aki vacillál is egy kicsit, hogy VÁGJON BELE! Hisz olyan rövid ez az élet. És mikor az út végéhez érünk, akkor nem azt fogjuk bánni, amit megtettünk, hanem azt, amit nem.

Mi ismétlőként bizton állíthatjuk, hogy a Del Rey nem egy kamu ügynökség. Nyugodtan rájuk bízhatod magad, hisz a profi csapat mindenben segít neked. Először mi is kételkedtünk bennük, de mára elmúlt. Rengetegszer adtak okot arra, hogy bízzunk bennük. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy kicsit olvasson utánuk, olvassa el az élménybeszámolókat és bízzon a tapasztaltabb emberekben, akik már ezen az úton járnak vagy jártak.
A veséteket meg ne féltsétek. Ha eladják az egyiket semmi gond, hisz marad még egy, amivel vígan elélhetsz. Egy vese ára nem sok egy életre szóló kalandért. :)

Ugyebár ez az élménybeszámoló a Lanzarotén töltött időről szól. Akkor kicsit mesélek erről is.
Mi azért ezt a szigetet választottuk, mert az előutunk után beleszerelmesedtünk Spanyolországba. Teljesen rabul ejtett minket a kultúra a nemzeti ételek az emberek életvitele és a spanyol nyelv. Persze ne felejtsük el hogy az időjárás is döntő tényező. Mikor január közepén egy szál trikóba és papucsba mész dolgozni, miközben az itthoniak megfagynak, az felbecsülhetetlen érzés. Minden másra ott a Master Card. :)

A sziget nem túl nagy és a lakossága se éri el a 130 ezer főt, de ez nem is probléma. Egy hangulatos kis hely ahol nagyon barátságos emberek élnek. Az időjárás miatt turisztikai szempontból tökéletes. Az öböl ahova mi jártunk strandolni, egyszerűen fantasztikus volt. A part apró kavicsos volt a tenger pedig kristálytiszta. Mikor beúszol akár több száz méterre, akkor is látod a tenger feneket. Meseszép.

 
Mi a bulizásnak nem annyira hódoltunk, inkább a sziget felfedezésére fektettük a hangsúlyt. Rengeteg helyen voltunk, amit most fel is sorolok nektek. Ezekben a helyekbe az a jó, hogy mind megközelíthető busszal vagy akár egy kiadósabb sétával is.

Ha arra jártok ezeket feltétlen meg kell néznetek


Az egyik ilyen a Papagayo Beach, Playa Blancan. Ez egy kis öböl homokos tengerparttal és égszínkék vízzel.

A másik kedvencem Timanfaya volt. Ez egy nemzeti park a szigeten. Ebben az a nagyszerű, hogy ez az egyetlen hely a Lanzaroten, ahol lehet tevegelni. Én mindenkinek azt mondom, hogy amíg él egyszer az életben üljön tevére. Hihetetlen élmény.                                            

A harmadik hely, amit meg kell néznetek az Aquapark Costa Tequisen. Habár ez nem látványosság, de egy egész napos programnak tökéletes. Aki imád csúszdázni és hullámfürdőzni, annak feltétlen el kell látogatnia ide.                                                               

Negyedikként, de nem utolsó sorban látogassatok el az El Golfohoz is. 

És ha időtök engedi a Jameos del  Aqua is megér egy kitérőt.

De nagyon elkanyarodtunk attól a ponttól, hogy bulizás a szigeten. Szóval, akinek ez az elsődleges szempont, annak azt tudom mondani, hogy jó hírem van a számára. Rengeteg pud van a környéken, ami rendkívül feelinges és a nyári szezonban található több diszkó is a szigeten. Úgyhogy nyugodtan vágjátok magatokat csinosba és irány az éjszaka. A csajoknak is van egy jó hírem. A sziget minden egyes nagyobb városában található egy pláza, amiben az összes világmárka boltjai megtalálhatók, mindenki kedvére shoppingolhat.

Mivel az internet kérdés mindig mindenkit érdekel, ezért erről a titokról is lerántom a leplet. A rossz hírem, hogy az appartmanban nem volt internet. Kezdetekben mi is a hotelban vagy éttermek előtt neteztünk. Aztán rájöttünk, hogy ez így nem jó. Ezért hát felkerestük az alsó szomszédot, akivel sikerült megegyezni, hogy egy jelképes havidíj ellenében mi is használhatjuk az internetet. Így probléma megoldva.

De most ejtsünk pár szót a munkáról is. Hisz nem nyaralni mentünk. Mi egy 5 csillagos hotelban dolgoztunk Arrecifen, mint felszolgálók.

A hotel 17 emelet magas volt. A tetején egy snack bár volt található. Itt szerettünk a legjobban dolgozni. Nem, csak mert olyan elit kis hely volt, hanem azért is, mert jó kis borravalókat lehetett bezsebelni naponta. Aztán a második emelet volt egy Pool bar, ahol többnyire én dolgoztam. Nagyon élveztem, hogy a medence melletti kis bárban csinálhattam a finomnál finomabb koktélokat. Ami persze az elején nehézséget okozott, de a spanyol munkatársak mindenben segítettek és betanítottak. 

Az első emeleten volt a Büfé ahol a reggeli és a vacsora zajlott. Itt szerettünk a legkevésbé lenni, mert rengeteg munka és rengeteg rohangálás társult ezekhez az estékhez és reggelekhez. Na meg persze sose végeztünk időben a munkával. Mindig teljesen el voltunk csúszva. :)

               

A csapatról annyit, hogy a spanyol kollégákkal nagyon könnyű volt együtt dolgozni. Rendkívül segítőkészek voltak. Mivel Alíz és én nem vagyunk valami nagy bulipárti, ezért amikor iszogatni támadt kedvünk, akkor ezt az appartmanban tettük, ahol többnyire a mexikói lakótársak is csatlakoztak. Amolyan zenés beszélgetős iszogatós esték voltak ezek.

Én úgy gondolom, hogy a beszámolóban a legfőbb tapasztalatokat megosztottam veletek. Habár naphosszat lehetne mesélni a millió élményről és kalandról, amivel gazdagodtunk ebben a hat hónapban. aki az első útját tervezi, annak lenne pár jó tanácsom:

Akárhova is mész mindenhol álázattal végezd a munkád, mert ezt nagyon szeretik. Mindig állj ki a saját igazadért, de legyél tisztelettudó a munkatársaiddal szemben. A munkára ne görcsölj rá nagyon, hisz ez egy kaland. De ez nem azt jelenti, hogy ne végezd el becsülettel. A bőröndödet ne bakold meg nagyon. a ruháid feléd fel se fogod venni. Kell pár polo, strandpapucs, fürdőgatya, na meg pár tiszta alsó, és már indulhatsz is. A többit úgy is alakítja az élet.

Összességében egy életre szóló élménnyel gazdagodtunk, és ezt köszönjük is a Del Rey csapatának. Habár a kinti munka során voltak nehézségek, szomorú percek és nehéz napok, de ezek száma elenyésző. Meg olyan munkahelyed sose lesz ahol minden klappolni fog. A lényeg az, hogy több legyen a szép emlék, mint a szomorú pillanat. Nekünk több volt. Bizton állíthatom, hogy ezen utak során több tapasztalatot szereztünk és több élménnyel gazdagodtunk, mint más ember akár 70 év alatt. És ezért nagyon hálásak vagyunk. Köszönjük!

De az utazás folytatódik…….

Te is szeretnél ilyen élményeket?

  •   Szívesen dolgoznál Spanyolországban spanyol nyelvtudás nélkül?
  •   Jól beszélsz egy vagy több idegen nyelvet?
  •   Csak pár hónapos munkavállalást tervezel, akár gyakorlat nélkül?
  • Nem szeretnéd itthon tölteni a telet, hanem inkább a tengerparton múlatnád az időt?

A Work Experience Spain program az ideális választás, ha meleg helyen szeretnéd tölteni a telet vagy az álmaid között szerepel egy élményekkel teli időszak a spanyol szigetek vagy partok valamelyikén - anélkül, hogy beszélnél spanyolul! A szállást és ellátást ingyen biztosítják a spanyol hotelek is, így nem kell a szerződésed időszaka alatt költened semmire. A részvételhez nem szükséges hallgatói jogviszony, sem spanyol nyelvtudás, sem előzetes gyakorlat a hotelmunkák világából.

Nem tudsz elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatod, vagy rendelkezel tapasztalattal, de nem elég nívós helyeken? Szeretnéd erősíteni az idegen nyelvtudásodat és megtanulni spanyolul? Referenciát szeretnél szerezni egy 3-4-5 csillagos spanyol szállodától? Inkább töltöd a telet egy napfényes szigeten, mint Magyarországon? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

  •  Életkori limit: 18 -30 év között
  •  Szükséges kezdőtőke: kb.180.000 Ft
  •  Programdíj: 300 GBP
  •  Juttatás: nettó €300/hó 
  •  Bónuszok: nettó €100/hó a szerződés végén egy összegben
  •  Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, recepciós, hostess, konyhai kisegítő, szakácssegéd, animátor
  •  Lokációk: Baleár-szigetek (Mallorca, Menorca, Ibiza), Katalónia (Costa Barcelona, Costa Brava), Andalúzia (Almería, Costa del Sol)
  •  Szállás: ingyenesen biztosított
  •  Ellátás: ingyenesen biztosított
  •  Elvárások: magabiztos angol vagy spanyol vagy német nyelvtudás
  •  Szerződés hossza: 2-6 hónap között, szabadon választott kezdődátumokkal
tovább...

Beszédes Dárió élménybeszámolója

A legelején szeretném tudatni kedves olvasókkal, hogy ez nem az első kint végzett munkám. Görögország előtt Spanyolországban töltöttem fél évet. Azután eldöntöttem, hogy újra bele vágok. Immáron Görögországi kis Rodosz szigetén. Tovább...

Bodnár Réka élménybeszámolója

Mindig is vágytam Spanyolországba, mert gyönyörű városai, tengerpartjai vannak. Emellett a spanyol nyelv rendkívül hangzatos, dallamos, szeretem a spanyol zenéket is, és mivel még sosem volt lehetőségem a spanyol életérzést megtapasztalni, úgy gondoltam, a szakmai gyakorlatom tökéletes helyszíne lesz az ország. Tovább...

Krupinszki Anita élménybeszámolója

Amint hazajöttem, egyből eldöntöttem, hogyha lesz lehetőségem ismét nekivágok a programnak, de ezúttal más helyen. Mindig élmény új emberekkel találkozni, új helyeket felfedezni, új barátságokat kötni, mindeközben azt a munkát végezni, amiben örömömet lelem, hiszen szeretek emberekkel foglalkozni, így számomra egyértelmű az ismétlés animátorként. Tovább...

Krizsán Regina élménybeszámolója

Összességében ez a kint töltött fél év volt életem legjobb fél éve, rengeteget tanultam magamról, mivel egyedül voltam, ha beteg voltam, mindent egyedül kellett megoldani. Meg tanultam hogyan kell keményen dolgozni, és hogy nem szabad mindent magunkra venni, így könnyebben áthidalhatóak a nehézségek. Tovább...

Túri Dóra élménybeszámolója

Rengeteg élménnyel gazdagodtam és annyira beleszerettem a szigetbe, hogy még le sem járt az első szerződésem, de már a másodikra jelentkezek. Nagyon sok új dolgot tanultam, fejlődött az angol és a spanyol nyelvtudásom is, sőt még németül is megtanultam egy-két kifejezést. Tovább...

Drahanovszki Vilmos élménybeszámolója

Visszagondoltam, hogy mennyi újat tanultam itt, és hogy mennyit fejlődött a spanyol, és az angol tudásom, illetve mennyi új kultúrát megismertem, és mennyi barátom lett Európa különböző részeiről... Mindenkinek csak ajánlani tudom! Tovább...

Ledzényi Viktória élménybeszámolója

A legtöbb hétvégi bulit a Heineken nevezetű szórakozóhelyen töltöttük , itt hamar megszereti mindenki a spanyol zenéket. A szép lányokat mindig wellcome drink-kel köszöntik.. Tovább...

Kátai Anikó élménybeszámolója

A kommunikációt én igazán élveztem, sokszor elég volt, ha csak egy sííí-t mondtál, aztán ha csúnyán néztek rád, akkor egy jól hangsúlyozott nooo is megoldott mindent. :D A munkanapok általában jó hangulatban teltek, a munkatársak segítőkészek, kedvesek és humorosak voltak. Tovább...

Gódor Marietta élménybeszámolója

Az étterem főnöke nagyon tisztelettudó volt és kedves velünk, a kollégák is nagyon segítőkészek voltak mindig. Azt éreztem, hogy szeretek ott dolgozni. Az ottani emberek is mindig vidámak voltak, és azt sugározták feléd, hogy milyen boldogok. Tovább...

Németh Fanni élménybeszámolója

Heti két szabadnappal rendelkeztünk és kérésre kaphattunk közös szabadnapot a többi gyakornokkal, akik mind magyarok voltak a szállodában. A szigetet sikerült körbejárnunk autót bérelve és megnézni a főbb nevezetességeket... Tovább...