Egy közeli ismerősömtől hallottam először a del REY Internationalról. Nem sokkal utána felkerestem őket és megnéztem a lehetséges program-kínálatukat. Nagyon megtetszett, hogy ilyen széles körben tudnak elhelyezni jelentkezőket. Én végül Lanzarote mellett döntöttem (elsősorban azért, mert egy sziget), amit később sem bántam meg, hisz rengeteg új élményt szereztem ott és bővült a kedvenc sportjaim száma is :)

Életemben először próbálhattam ki a búvárkodást és a szörfözést (hatalmas hullámokkal karöltve), amit sosem fogok elfelejteni és ha úgy adódik, élek a lehetőséggel megint! Mind emellett elvarázsolt a „spanyol pozitív életszemlélet” és lazaság, ami mindig körülvett a kemény munka ellenére.

Ha le kéne írnom egy napomat, elég hosszú és sűrű lenne. Általában reggeli és vacsis műszak között mindig volt időm egyet strandolni, sosem untam meg ezt a fajta kikapcsolódást. A munka elég tempós volt, de azt gondolom, hogy így a munkaidő is gyorsan eltelt. A spanyol kollégáim mindent megmutattak nekem, nagyon kedvesek voltak mindig, néha még spanyolul is tanítottak (én meg angolul őket). Jó csapat alakult ki az étteremben. A főnökömmel a mai napig jó barátságot ápolok!

  • A hotel egyszerű, nagy és szép. Nem messze volt a szállásunk, ami 10 perces sétát vett csak igénybe. A vendégek brit és német nemzetiségű volt. Amikor szabadnapom volt már előre terveztem, hogy a sziget melyik csücskét fogom bejárni, rengeteg rejtett helyei vannak, ahová a turistáknak se idejük se lehetőségük nem lett volna megtekinteni.
  • Időként áthajóztam a másik szigetre (Fuerteventura), ami sokban különbözött attól, ahol voltam (táj, házak, stb.)
  • Bulizásból sem volt hiány, a helyi discoban fantasztikus latin estek vagy éppen karaoke-k követték egymást. Sosem álltak közel hozzám ezek a típusú zenék, de annyira megszerettem, hogy itthon is mindig ezt hallgatom :D Aki Playa Blancán jár, ugorjon be a Jungle-be(garantált a jó hangulat és kikapcsolódás). Mivel a tengerparton van a hely, így mondanom sem kell, hogy milyen klassz volt a homokban leheveredni és „alapozni”.

Bőrönd bepakolás szempontból csupán egy tippet tudnék adni: nagyon kényelmes zárt fekete (dolgozós) cipő és nyári ruhák minden mennyiségben! Esernyő senki eszébe ne jusson, ugyanis nem esik az eső (talán évente ha 4x)…

Ami motivált elsősorban, hogy „elinduljak a programban” az a tengerpart volt és önmagam kipróbálása egy teljesen új környezetben. Ez most sincs másképp, hiszen nekivágok megint. Ez alatt a bő 3 hónap alatt sikerült elkattintanom kb. 1700 db fényképet, amelynek minden egyes darabját kincsként őrzök :D Nagyon nehéz így összefoglalni az élményeimet és leírni egy oldalba, de mindenkinek csak ajánlani tudom, mert gyönyörű helyen leszel és ez a fontos. Én biztosan nem jutottam volna el ide egy nyaralás alkalmával sem… Mosolygósan emlékezek vissza erre az időszakra és már izgalommal várom a következő alkalmat.

Te is szeretnél ilyen élményeket?

  •   Szívesen dolgoznál Spanyolországban spanyol nyelvtudás nélkül?
  •   Jól beszélsz egy vagy több idegen nyelvet?
  •   Csak pár hónapos munkavállalást tervezel, akár gyakorlat nélkül?
  • Nem szeretnéd itthon tölteni a telet, hanem inkább a tengerparton múlatnád az időt?

A Work Experience Spain program az ideális választás, ha meleg helyen szeretnéd tölteni a telet vagy az álmaid között szerepel egy élményekkel teli időszak a spanyol szigetek vagy partok valamelyikén - anélkül, hogy beszélnél spanyolul! A szállást és ellátást ingyen biztosítják a spanyol hotelek is, így nem kell a szerződésed időszaka alatt költened semmire. A részvételhez nem szükséges hallgatói jogviszony, sem spanyol nyelvtudás, sem előzetes gyakorlat a hotelmunkák világából.

Nem tudsz elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatod, vagy rendelkezel tapasztalattal, de nem elég nívós helyeken? Szeretnéd erősíteni az idegen nyelvtudásodat és megtanulni spanyolul? Referenciát szeretnél szerezni egy 3-4-5 csillagos spanyol szállodától? Inkább töltöd a telet egy napfényes szigeten, mint Magyarországon? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

  •  Életkori limit: 18 -30 év között
  •  Szükséges kezdőtőke: kb.180.000 Ft
  •  Programdíj: 300 GBP
  •  Juttatás: nettó €300/hó 
  •  Bónuszok: nettó €100/hó a szerződés végén egy összegben
  •  Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, recepciós, hostess, konyhai kisegítő, szakácssegéd, animátor
  •  Lokációk: Baleár-szigetek (Mallorca, Menorca, Ibiza), Katalónia (Costa Barcelona, Costa Brava), Andalúzia (Almería, Costa del Sol)
  •  Szállás: ingyenesen biztosított
  •  Ellátás: ingyenesen biztosított
  •  Elvárások: magabiztos angol vagy spanyol vagy német nyelvtudás
  •  Szerződés hossza: 2-6 hónap között, szabadon választott kezdődátumokkal
tovább...

Beszédes Dárió élménybeszámolója

A legelején szeretném tudatni kedves olvasókkal, hogy ez nem az első kint végzett munkám. Görögország előtt Spanyolországban töltöttem fél évet. Azután eldöntöttem, hogy újra bele vágok. Immáron Görögországi kis Rodosz szigetén. Tovább...

Bodnár Réka élménybeszámolója

Mindig is vágytam Spanyolországba, mert gyönyörű városai, tengerpartjai vannak. Emellett a spanyol nyelv rendkívül hangzatos, dallamos, szeretem a spanyol zenéket is, és mivel még sosem volt lehetőségem a spanyol életérzést megtapasztalni, úgy gondoltam, a szakmai gyakorlatom tökéletes helyszíne lesz az ország. Tovább...

Krupinszki Anita élménybeszámolója

Amint hazajöttem, egyből eldöntöttem, hogyha lesz lehetőségem ismét nekivágok a programnak, de ezúttal más helyen. Mindig élmény új emberekkel találkozni, új helyeket felfedezni, új barátságokat kötni, mindeközben azt a munkát végezni, amiben örömömet lelem, hiszen szeretek emberekkel foglalkozni, így számomra egyértelmű az ismétlés animátorként. Tovább...

Krizsán Regina élménybeszámolója

Összességében ez a kint töltött fél év volt életem legjobb fél éve, rengeteget tanultam magamról, mivel egyedül voltam, ha beteg voltam, mindent egyedül kellett megoldani. Meg tanultam hogyan kell keményen dolgozni, és hogy nem szabad mindent magunkra venni, így könnyebben áthidalhatóak a nehézségek. Tovább...

Túri Dóra élménybeszámolója

Rengeteg élménnyel gazdagodtam és annyira beleszerettem a szigetbe, hogy még le sem járt az első szerződésem, de már a másodikra jelentkezek. Nagyon sok új dolgot tanultam, fejlődött az angol és a spanyol nyelvtudásom is, sőt még németül is megtanultam egy-két kifejezést. Tovább...

Drahanovszki Vilmos élménybeszámolója

Visszagondoltam, hogy mennyi újat tanultam itt, és hogy mennyit fejlődött a spanyol, és az angol tudásom, illetve mennyi új kultúrát megismertem, és mennyi barátom lett Európa különböző részeiről... Mindenkinek csak ajánlani tudom! Tovább...

Ledzényi Viktória élménybeszámolója

A legtöbb hétvégi bulit a Heineken nevezetű szórakozóhelyen töltöttük , itt hamar megszereti mindenki a spanyol zenéket. A szép lányokat mindig wellcome drink-kel köszöntik.. Tovább...

Kátai Anikó élménybeszámolója

A kommunikációt én igazán élveztem, sokszor elég volt, ha csak egy sííí-t mondtál, aztán ha csúnyán néztek rád, akkor egy jól hangsúlyozott nooo is megoldott mindent. :D A munkanapok általában jó hangulatban teltek, a munkatársak segítőkészek, kedvesek és humorosak voltak. Tovább...

Gódor Marietta élménybeszámolója

Az étterem főnöke nagyon tisztelettudó volt és kedves velünk, a kollégák is nagyon segítőkészek voltak mindig. Azt éreztem, hogy szeretek ott dolgozni. Az ottani emberek is mindig vidámak voltak, és azt sugározták feléd, hogy milyen boldogok. Tovább...

Németh Fanni élménybeszámolója

Heti két szabadnappal rendelkeztünk és kérésre kaphattunk közös szabadnapot a többi gyakornokkal, akik mind magyarok voltak a szállodában. A szigetet sikerült körbejárnunk autót bérelve és megnézni a főbb nevezetességeket... Tovább...