Barátnőmmel évek óta terveztük, hogy megpróbálunk külföldön érvényesülni, és a pillanat 2012 nyarán jött el. Januárban elkezdtünk keresgélni az interneten, és így bukkantunk rá a DRI oldalára. Írtunk a megadott e-mail címre, és választ is kaptunk másnap. Döntöttünk. Jelentkezünk. Megkaptuk a szükséges iratokat, továbbítottuk a szükséges iratokat, és vártunk az ajánlatra.

A Del REY létezéséről honnan értesültél?

Internetes kutakodás közben.

Melyik országba kaptál szerződést és mennyi időre?

Spanyolország, azon belül Kanári-szigetek, Lanzarote, Playa Blanca. 3,5 hónapra szólt a szerződésem.

Milyen volt az élet és a munka? Hol laktál?

Egy vulkán lábánál fekvő apartman-létesítményben laktunk, a staff-nak kialakított szálláson. Felettünk apartmanok voltak, ahol dolgozók, nyaralók laktak. A szálláshoz tartozott 2 medence is. A hotel, ahol dolgoztunk kb. 15 percre volt a szállástól.

Playa Blanca egy kisebb város volt, leginkább családok üdülővárosnak lehetne nevezni. De szerdán és szombaton a dolgozóké volt a part, a város. Aki kikapcsolódásra vágyott a város ,,disconegyedébe” vette az irányt. :D De nem egyszer ültünk össze a szálláson, vagy a parton, csak úgy beszélgetni, iszogatni.

Milyenek voltak a munkatársaid a hotelben?

A munkatársaink segítőkészek, korrektek voltak. Nagyon megszerettük őket. Vicces szituációink nem egyszer adódtak, mivel ők nem igazán beszéltek angolul, mi pedig nem beszéltünk spanyolul.

Milyenek voltak a gyakornokok?

Mivel sok magyar gyakornok volt, ezért a mi társaságunk összetartó és nagyon jó banda volt. Mivel mondhatjuk, hogy minden országból többen jöttek, klikkek alakultak ki. Hollandok, románok, spanyolok, bulgárok stb.

Amikor kimentél, volt már egy alap spanyol nyelvtudásod vagy kint sajátítottál el mindent?

Nulla nyelvtudással mentem ki… de muszáj volt alkalmazkodnom, és szívesen is sajátítottam el a spanyol nyelvet. Pár hét után már elsőre megértettük, hogy mi szeretnének mondani, és válaszolni is tudtunk.

Az indulásod előtt voltak benned félelmek, kételyek, hogy esetleg nem azt kapod, amire számítasz?

Persze. Egy természetes szintű félsz volt bennem. De mivel a DRI-nek volt több csoportja facebookon, így fel tudtam venni korábbi résztvevőkkel a kapcsolatot, és gyűjthettem tőlük tapasztalatot. Tudtam, hogy ha véletlenül a hotellel problémák lesznek, az nem a cég hibája, és mindenben segíteni fognak. De hál istennek nem volt semmi gond.

A kint léted alatt volt alkalmad hazalátogatni vagy megszakítás nélkül csináltad végig?

Megszakítás nélkül csináltam végig. 3,5 hónap nem olyan hosszú idő… az, aki 3,5 hónapot nem bír ki hazalátogatás nélkül, az ne is induljon el. A Kanári szigetekről nem 2 Ft a hazalátogatás.

Mesélnél egy kicsit bővebben is Lanzaroteról, milyen szórakozási illetve kirándulási lehetőségek vannak ott és a környéken?

Nagyon megszerettem ezt a szigetet. Igaz, nincs fű és majdnem csak semmi zöld, viszont örök szerelmem marad a sziget, amíg élek. Mi 2 nap alatt bejártuk a szigetet. Nemzeti park, barlangok, kilátók, csodálatos természeti jelenségek, gyönyörű partok stb. Egyik személyes kedvencem a Mirador del Rio, ami egy kilátó, ahonnan gyönyörű kilátás tárul elénk a szomszédos sziget, La Graciosa-ra. Egyszerűen bámulatos.

A helyi specialitásokat (ételek, italok) kipróbáltad?

Leginkább azt ettük, amit a hotelben kaptak a vendégek, vagy amit a személyzetnek főztek. Őszinte leszek, nem nagyon kedvelem a tengeri herkentyűkből készült ételeket. :D

Italok a közül a sangria-t nagyon szerette kicsiny társaságunk.

Összességében milyen élmény volt számodra?

Összességében… minden további nélkül belevágnék újra. Megismertem új kultúrákat és embereket. Lehetőségem nyílt Spanyolországban, ezen belül a Kanári szigeteken eltölteni egy nyarat, amiről régebben álmodni sem mertem volna. És nem mellékesen barátokat is szereztem. Felejthetetlen élményekkel gazdagodtam. Nyilván dolgozni kell, de ezért megy ki az ember, de a munka mellett is jut idő szórakozásra, és kikapcsolódásra. :D

Belevágnál újra?

Egyértelműen igen. És bele is vágtam 2013-ban is. Menorcán töltöttem 3,5 hónapot. :D

Te is szeretnél ilyen élményeket?

  •   Szívesen dolgoznál Spanyolországban spanyol nyelvtudás nélkül?
  •   Jól beszélsz egy vagy több idegen nyelvet?
  •   Csak pár hónapos munkavállalást tervezel, akár gyakorlat nélkül?
  • Nem szeretnéd itthon tölteni a telet, hanem inkább a tengerparton múlatnád az időt?

A Work Experience Spain program az ideális választás, ha meleg helyen szeretnéd tölteni a telet vagy az álmaid között szerepel egy élményekkel teli időszak a spanyol szigetek vagy partok valamelyikén - anélkül, hogy beszélnél spanyolul! A szállást és ellátást ingyen biztosítják a spanyol hotelek is, így nem kell a szerződésed időszaka alatt költened semmire. A részvételhez nem szükséges hallgatói jogviszony, sem spanyol nyelvtudás, sem előzetes gyakorlat a hotelmunkák világából.

Nem tudsz elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatod, vagy rendelkezel tapasztalattal, de nem elég nívós helyeken? Szeretnéd erősíteni az idegen nyelvtudásodat és megtanulni spanyolul? Referenciát szeretnél szerezni egy 3-4-5 csillagos spanyol szállodától? Inkább töltöd a telet egy napfényes szigeten, mint Magyarországon? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

  •  Életkori limit: 18 -30 év között
  •  Szükséges kezdőtőke: kb.180.000 Ft
  •  Programdíj: 300 GBP
  •  Juttatás: nettó €300/hó 
  •  Bónuszok: nettó €100/hó a szerződés végén egy összegben
  •  Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, recepciós, hostess, konyhai kisegítő, szakácssegéd, animátor
  •  Lokációk: Baleár-szigetek (Mallorca, Menorca, Ibiza), Katalónia (Costa Barcelona, Costa Brava), Andalúzia (Almería, Costa del Sol)
  •  Szállás: ingyenesen biztosított
  •  Ellátás: ingyenesen biztosított
  •  Elvárások: magabiztos angol vagy spanyol vagy német nyelvtudás
  •  Szerződés hossza: 2-6 hónap között, szabadon választott kezdődátumokkal
tovább...

Beszédes Dárió élménybeszámolója

A legelején szeretném tudatni kedves olvasókkal, hogy ez nem az első kint végzett munkám. Görögország előtt Spanyolországban töltöttem fél évet. Azután eldöntöttem, hogy újra bele vágok. Immáron Görögországi kis Rodosz szigetén. Tovább...

Bodnár Réka élménybeszámolója

Mindig is vágytam Spanyolországba, mert gyönyörű városai, tengerpartjai vannak. Emellett a spanyol nyelv rendkívül hangzatos, dallamos, szeretem a spanyol zenéket is, és mivel még sosem volt lehetőségem a spanyol életérzést megtapasztalni, úgy gondoltam, a szakmai gyakorlatom tökéletes helyszíne lesz az ország. Tovább...

Krupinszki Anita élménybeszámolója

Amint hazajöttem, egyből eldöntöttem, hogyha lesz lehetőségem ismét nekivágok a programnak, de ezúttal más helyen. Mindig élmény új emberekkel találkozni, új helyeket felfedezni, új barátságokat kötni, mindeközben azt a munkát végezni, amiben örömömet lelem, hiszen szeretek emberekkel foglalkozni, így számomra egyértelmű az ismétlés animátorként. Tovább...

Krizsán Regina élménybeszámolója

Összességében ez a kint töltött fél év volt életem legjobb fél éve, rengeteget tanultam magamról, mivel egyedül voltam, ha beteg voltam, mindent egyedül kellett megoldani. Meg tanultam hogyan kell keményen dolgozni, és hogy nem szabad mindent magunkra venni, így könnyebben áthidalhatóak a nehézségek. Tovább...

Túri Dóra élménybeszámolója

Rengeteg élménnyel gazdagodtam és annyira beleszerettem a szigetbe, hogy még le sem járt az első szerződésem, de már a másodikra jelentkezek. Nagyon sok új dolgot tanultam, fejlődött az angol és a spanyol nyelvtudásom is, sőt még németül is megtanultam egy-két kifejezést. Tovább...

Drahanovszki Vilmos élménybeszámolója

Visszagondoltam, hogy mennyi újat tanultam itt, és hogy mennyit fejlődött a spanyol, és az angol tudásom, illetve mennyi új kultúrát megismertem, és mennyi barátom lett Európa különböző részeiről... Mindenkinek csak ajánlani tudom! Tovább...

Ledzényi Viktória élménybeszámolója

A legtöbb hétvégi bulit a Heineken nevezetű szórakozóhelyen töltöttük , itt hamar megszereti mindenki a spanyol zenéket. A szép lányokat mindig wellcome drink-kel köszöntik.. Tovább...

Kátai Anikó élménybeszámolója

A kommunikációt én igazán élveztem, sokszor elég volt, ha csak egy sííí-t mondtál, aztán ha csúnyán néztek rád, akkor egy jól hangsúlyozott nooo is megoldott mindent. :D A munkanapok általában jó hangulatban teltek, a munkatársak segítőkészek, kedvesek és humorosak voltak. Tovább...

Gódor Marietta élménybeszámolója

Az étterem főnöke nagyon tisztelettudó volt és kedves velünk, a kollégák is nagyon segítőkészek voltak mindig. Azt éreztem, hogy szeretek ott dolgozni. Az ottani emberek is mindig vidámak voltak, és azt sugározták feléd, hogy milyen boldogok. Tovább...

Németh Fanni élménybeszámolója

Heti két szabadnappal rendelkeztünk és kérésre kaphattunk közös szabadnapot a többi gyakornokkal, akik mind magyarok voltak a szállodában. A szigetet sikerült körbejárnunk autót bérelve és megnézni a főbb nevezetességeket... Tovább...