A miértek és a hogyanok

Minden 2013-ban kezdődött: 2013 tavasza az Egyetemen mozgalmas időszak volt. Ekkortájt kellett szakmai gyakorlati helyet választanunk. Rögtön az elején biztos voltam abban, hogy nem szeretném ezt a 3-4 hónapomat itthon tölteni, hiszen köztudott, hogy a diákok itthon a turizmus és vendéglátás területén nem igazán kapnak fizetést a gyakorlati idő alatt vagy ha igen, az inkább egy jelképes összeg csak.

Ennek megfelelően kutakodni kezdtem az interneten, hogy mi is lenne a legbiztonságosabb módja a kiutazásnak, és így akadtam a Del Rey-re.

A jó kereseti lehetőség, azaz a 400-450 eurós havi fix fizetés, plusz borravaló, ami elsősorban vonzott, illetve, hogy magyar nyelvű kontakttal rendelkeztek, ellenbe a konkurens cégekkel.

Területi preferenciám nem igazán volt – azonban, mivel kiskorom óta Görögország volt a családi nyaralások színtere, kialakult egy elég erős kötődés köztem és a kék-fehér állam között. A gazdag kulturális élet, a nyelv, a kulináris specialitások, a tenger és a homok páratlan összjátéka, illetve a jellegzetes hófehér épületek a tengerkék ablakokkal és ajtókkal igazán a szívemhez nőttek az ott töltött idő alkalmával.

 Néhány hónappal a jelentkezést követően állásajánlatot kaptam Rodosz szigetéről, így elkezdődött életem talán egyik legizgalmasabb kalandja. Olyannyira jól sikerült az első utam, hogy tavaly a 2. követte. Így összességében az én motivációm az volt, hogy tudtam, hogy ismét nagyon jól fogom magam érezni, hogy 4 hónapon keresztül élvezhetem a nyarat, a tengert, és hogy újra láthatom görög barátaimat. Újra kiszakadhatok a szürke hétköznapokból és hogy egy olyan helyen élhetek hónapokig, ahova az emberek zöme csak nyaralni jár.

Lokalizáció

Rodoszon belül, egy Ialyssos nevű kisvárosban dolgoztam.

Ialyssos rendkívül központi fekvéssel rendelkezik, köszönhetően a kiváló busz és taxi közlekedésnek, csupán 10 km-re a rodoszi reptértől és Rodosz várostól egyaránt, ahol a nagy divatüzletek mindegyike megtalálható. Így rendszeres látogató voltam a ZARÁBAN, H&M-ben, BERSHKA-ban, MANGO-ban, de még a híres Francia Parfüm Store-ban: a SEPHORA-ban is. Hihetetlen volt számomra, hogy ezek az üzletek kint jóval olcsóbban kínáljak ugyanazokat a termékeket, mint kis hazánk. Ennek oka, hogy ezen üzletek termékei nagyrészt Törökországban kerülnek gyártásra. Mivel Törökország és Görögország hajóval csupán egy órányira fekszik egymástól, így a mérsékelt import költségek jelentősen képesek faragni az eladási árakon is.

Rodosz város turista paradicsoma kétségtelenül az Óváros: azon túl, hogy a világörökség része, ez a hely egyfajta élő történelem. A rengeteg múzeum, az ókori kövekből épült erődítmények, a különböző vallások templomai, egy olyan kulturális atmoszférát kölcsönöz a helynek, ami páratlan az egész világon, melyet a hangulatos kávézók, tavernák és szórakozóhelyek tesznek még színesebbé.

Hazajöttemet követően a National Geographic egyik adása éppen Rodosz Óvárosáról és történelméről szólt. Látni a tv-ben azokat a helyszíneket, ahol én magam épp csak pár hete sétáltam… egyszerűen fantasztikus érzés

Utazásaim, kedvenc helyszíneim

A kint töltött hónapok alatt, volt szerencsém az egész szigetet bejárni, íme hát a kedvenc helyszíneim:

Lindos, ahol a híres akropolisz tornyosul a város fölé egy igazi építészeti csoda, nem beszélve a Lindosi - Lagunáról, mely kristálytiszta vizével és a tengerbe ékelődött szikláival, kiváló választás azoknak, akik imádnak a napon sütkérezni, búvárkodni és az extrém sziklaugrásoktól sem riadnak vissza. Hatalmas adrenalin felszabadító érzés, amikor az ember az ugrást követően várja, hogy a felszínre jusson. :)

Prasonisi: Ez a hely nem más, mint a sziget legdélibb pontja, ahol az Égei és a Mediterrán tenger találkozik, melyet apály idején egy fél km-es homokos partszakasz választ el egymástól. Az embernek két alternatívája is van, hogy melyik tengerben fürödjön épp. Szerintem ez már önmagában lélegzetelállító, melyet a szörf szerelmesei kifejezetten kedvelnek, hiszen Rodosz nem más, mint Európa első számú szörfparadicsoma.

Antoni-Queen-Bay & Ladiko Beach: Rodosz legszebb és leghíresebb tengerpartjai, melyek rendszeresen nyerik el a legtisztább víz és partszakasz címet. A homokos tengerpart és a vízi sport lehetőségek gazdag tárháza, a legideálisabb választás a day off-ok eltöltésének. Kifejezetten kedveltem azt a „nagy felfújható gumit”, melyet egy motorcsónak húz a tengeren kb. 20 percen keresztül vagy épp Falirakin a Banán csónakot, mely egy közel másfél órás túra, barlang - úszással és búvárkodással egybekötve! Hatalmas élmény!

Waterpark: A rodoszi Waterpark Faliraki mellett található, és Európa 2. legnagyobb vízi vidámparkjaként van nyilvántartva. A belépő 20 euró, mely egész napra érvényes belépőt tartalmaz, ellenben ahol egy nap nem elég, hogy az ember mindent kipróbáljon. Egy komplett mini - város lett itt megépítve, a sziklaszurdok övezte területen. Hatalmas csúszdák, hidak, szőnyegek és felfújt úszógumik állnak korlátlanul rendelkezésre.

Simi-szigete: Simi nem más, mint egy hamisítatlan ékszerdoboz. A színesre pingált házak, a szintén kristálytiszta víz, az emberek vendégszeretete, valóban szívet melengető érzés. Egy igazi turista látványosság, ahol még az autós forgalmat is betiltották. Mivel a sziget nem nagy, ezért robogóval, szamárháton és biciklivel közlekednek az emberek. Gasztronómiai kínálata, azonban nem csak a görög konyhára korlátozódik, rengeteg olasz étterem is helyet kapott itt, köszönhetőn a nagyszámú olasz turistáknak.

Az éjszakai élet

A rodoszi éjszakai élet nagyrészt Rodosz városra koncentrálódott. Azonban helyben Ialysosson is volt lehetőség a szórakozásra. Mivel a stuff ingyen fogyaszthatott a hotel bárjában, az Absolutban, így a jó hangulat mindig garantált volt, továbbá a Boo Club miden este gondoskodott a bulizásról, ha épp nem volt kedvünk messzebbre menni. Őszintén szólva én még ilyen olcsón soha életemben nem buliztam, mint akkor ott, hiszen szinte kivétel nélkül mindenhol sikerült a stuff engedményeket igénybe vennünk, és jó kapcsolatokat kialakítanunk.

A rodoszi barstreet, mely a fiatal turisták egyik legkedveltebb helyszíne. Ez gyakorlatilag egy egész, hosszú utca, melyet különféle bárok és szórakozóhelyek szegélyeznek, szorosan egymás mellett. Érdemes ilyenkor az összes helyet végiglátogatni, mintha csak egy túra keretében tennénk. Személy szerint, nekem kettő kedvenc helyem volt itt: az egyik a nagyon olcsó és rendkívül jó zenét szolgáltató Alexander Bar volt. A nagyon olcsó jelző konkrét számokban kifejezve azt jelenti, hogy egy koktél és egy shot 3 euróba került. Természetesen ez nem a hivatalos árkategória volt, de Görögországban nagy előny, ha az ember barátkozik és ezt most mindenféle félreérhető tartalom nélkül mondom, illetve gyakorta kell hagyatkozni, a STUFF-DISCOUNTS-ra is. Ugyanis a görögök igenis nagyra értékelik azt, ha idegen nemzetiségűek az ő országukban próbálnak boldogulni és dolgozni, melyet általában lényeges kedvezményekkel honorálnak. Legyen ez egy szórakozóhely vagy épp az autókölcsönzés alkalmával.

A másik, az előkelő és meglehetősen drága Colorado Klub volt. Itt csak a belépő olyan 12-15 euró között mozgott, mely viszont gyakorta lefogyasztató volt a bárpultnál. Csak viszonyításképp az előző helyhez, itt egy koktél 10, a legolcsóbb sör 6, míg egy üveg ásványvíz is 3 euróba került. Ellenben ez a hely a bulik fellegvára Rodoszon. Igazi élő zenével és saját zenekarral állnak színpadra, a mai és régebbi nagy slágerek egyéni feldolgozásával. Amikor épp nem élő zenekar gondoskodik a hangulatról, akkor a helyi DJ-k fantasztikus szettjeire bulizik a közönség.

Falirakin található buli-körutunk következő állomása. Itt a Liquid garantálja a felejthetetlen hangulatot 2 szinten, a legjobb zenékkel és legjobb vodka-redbullal :)

A Paradiso talán egész Rodosz legnagyobb volumenű open-air szórakozóhelye, egyenesen a tengerparton, szintén Falirakin található. Rengeteg rendezvényt tartanak itt, olyannyira hogy esküvők és lakodalmak szervezéséhez is remek választás, a festői homokos part közelsége miatt. Itt a világ legnagyobb dj-ei lépnek fel, úgy mint Axwell, Ingrosso,   Hardwell. Nagyon nehéz jegyet előre foglalni, de hát, ha az ember épít ki kapcsolatokat semmi sem lehetetlen. :) Fantasztikus érzés, amikor ilyen nagy nevek zenélnek előtted csupán pár méterre. És mivel nyitott térről beszélünk, nincs az a nyomasztó bezártság érzete az embernek, mint például itthon egy hasonló zenei rendezvényen.

Végül Rodosz-Óvárosa, az igazi görög szórakozóhelyek fellegvára is. Itt azonban mélyen a zsebbe kell nyúlni, ha egy egy estét át szeretnénk bulizni. De hát fiatalok vagyunk miért ne tennénk... A görög az a nép, aki imád a saját nemzeti zenéjére és a görög dalokra bulizni, és nem csak az idősebb, a fiatal korosztály egyaránt. Számomra ez nagyon tiszteletre méltó, hisz ránk magyarokra nem jellemző, hogy nagyon kedvelnénk magyar nyelvű zenéinket, ha bulizásról van szó. A stílusos helyek, kifinomult bútorok, drága italok, az elegáns öltözet és a hamísítatlan görög muzsika elegye teljesen beszippantja és magával ragadja az embert. Én személy szerint nagyon megkedveltem a görög nyelvű zenéket, itthon is szívesen hallgatom őket és egyből nosztalgikus hangulat fog el, életem legjobb nyara jut eszembe. :)

Általános tanácsaim

Az élet arra való, hogy megéljük és átéljük, nem arra, hogy szürkén elszaladjon mellettünk. Ehhez hozzátartozik, hogy az ember néha felül kerekedik önmagán, kilép a komfort zónájából és útnak indul felfedezni a világot. Ha unalmas az életed, vagy ha épp padlón vagy, ha barátokat keresel, vagy csak épp eltölteni a nyári hónapokat egy mediterrán országban, ahol a nyár valóban nyár, akkor vágj neki bátran. Nincs ok a félelemre, a magány messziről el fog kerülni, ahogy a szürke hétköznapok is. Életre szóló barátságokat köthetsz, dolgozol, pénzt keresel, lélegzetelállító helyeken tölthetsz hónapokat, ahova a nagy többség csak egy - egy hétre nyaralás céljából jut el. Egyszóval a világ kinyílik és tálcán kínálja fel magát előtted.

Amit itthonról érdemes kivinni

Mindenkinek tanácsolom, hogy a tisztasági szereket, - úgy mint fogkrém, tusfürdő, sampon lányoknak az egészségügyi kellékek és smink cuccok - itthonról vigyétek ki. Ezek a termékek ugyanis, még egy olcsóbb megélhetésű országban vagy településen is viszonylag drágának mondható. Továbbá szemüvegesek, illetve akik kontaktlencsét hordanak gondoskodjanak az elegendő folyadékról és magáról a lencsékről is, ugyanis ezeknek is elég húzós áruk van kint. 

Ezentúl fontosak még az egyéb gyógyszerek bepakolása is. Tapasztalatból tudom, hogy az orvosi ellátás, még ha csak egy kontroll kivizsgálásról van is szó, eléggé drága. Így mindenki gondolja végig, hogy milyen betegségekre hajlamos, és ennek megfelelően itthon írassatok fel a háziorvossal néhány vényköteles gyógyszert. Én például rendszeresen küszködöm mandulagyulladással, így két doboz antibiotikum mindig van nálam, illetve betadin a kisebb sérülések fertőtlenítése céljából.

Kényelmes cipő, melyet a munka során fogsz hordani!!! Ez a legfontosabb. Én három cipőt nyűttem szét, miután rájöttem, hogy a H&M egyszerű fekete kis sportcipői a legjobb választás. Ajánlom minden lánynak, szoknyával is csinos, kényelmes, és higgyetek nekem a balerina cipők, amúgy is a női divat legnagyobb baklövései, nem hosszú távú, napi 8 órai rohangálásra és állásra lettek tervezve.

2 db. fehér ing és 2 db. fekete szoknya szintén a munkavégzéshez. Egy ugyanis nem bírja ki a szezont. 3-4 hónap alatt ezek az anyagok is szétmosódnak, illetve az éttermi takarítások során elkerülhetetlen, hogy néhol a hipó vagy klór csöppenjen rá, ami egyből kimarja a fekete színt. Itt is a H&M egyszerű, fekete, gumis derekú, kb. 2000 Ft-os szoknyáit ajánlom.

Ami annyira nem szükséges

Mivel hosszú, egyenes szálú hajam van, sosem vasalom, mert nem göndörödik sosem sem vízre sem párára. Így a hónapok alatt gyakorlatilag nem használtam hajszárítót. Nagyon kényelmes volt, hisz a jó időben és a napsütésben 10 perc alatt meg is száradt a hajam, ezért hát nem is vittem már az első alkalommal sem magammal. Ha mégis szükség lett volna rá, 3 ból egy lánynál biztosan találsz ez az én statisztikám. :)

Második miértem

Szerintem a leírt élményeim után nem meglepetés, hogy idén ismét szeretnék neki vágni a világnak. Rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam az elmúlt év során és rájöttem, hogy az életet másképp is lehet élni, nem feltétlen úgy, ahogy itthon elvárják és tanítják. Ez év decembereében pedig diplomát szerzek és utána itthon képzelem el a karrierem építeni, de még előtte megajándákozom magam egy utolsó rodoszi szezonnal. Lesz mit mesélni az unkáknak, azt hiszem… :)

Te is szeretnél ilyen élményeket?

  •   Nincs gyakorlatod a hotelmunkák / vendéglátás terén, de szeretnél belekóstolni ebbe a világba?
  •   Jól beszélsz egy vagy több idegen nyelvet és érdekel a szállodák világa?
  •   Csak pár hónapos munkavállalást tervezel vagy pont jól jönne egy nyári diákmunka Görögországban?

A Work Experience Greece program az ideális választás, ha régóta szíved csücske Görögország és szívesen vállalnál valamelyik gyönyörű tengerparton nyári / szezonális munkát! A szállodák ingyenesen gondoskodnak a szállásodról és az ellátásodról, így nem kell a kintléted alatt költened semmire. A részvételhez nem kell diáknak lenned, nem kell tudod görögül, és ami a legjobb: előzetes gyakorlat sem szükséges. Csak vágj bele!

Nem tudsz elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatod, vagy rendelkezel tapasztalattal, de nem elég nívós helyekről? Szeretnéd erősíteni az idegen nyelvtudásodat? Mindig is vonzott Görögország? Referenciát szeretnél szerezni egy 4-5 csillagos külföldi szállodától? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

  •  Szükséges kezdőtőke: kb.180.000 Ft
  •  Programdíj:  300 GBP
  •  Fizetés:  nettó €640-730/hó (munkanapok számától függően)
  •  Bónusz: nettó €150 a szerződés végén
  •  Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, bellboy, recepciós, hostess, konyhai kisegítő, szakácssegéd, mosogató, medencefelügyelő, lifeguard
  •  Lokációk: Rodosz, Korfu, Kréta, Kos, Zakynthos, Santorini, Naxos, Chalkidiki
  •  Szállás: ingyenesen biztosított
  •  Ellátás: ingyenesen biztosított
  •  Elvárások: magabiztos angol vagy német nyelvtudás (bizonyos pozikhoz alapfok is elég)
  •  Szerződés hossza:  2.5-6 hónap között szabadon választható (április & október között)
tovább...

Beszédes Dárió élménybeszámolója

A legelején szeretném tudatni kedves olvasókkal, hogy ez nem az első kint végzett munkám. Görögország előtt Spanyolországban töltöttem fél évet. Azután eldöntöttem, hogy újra bele vágok. Immáron Görögországi kis Rodosz szigetén. Tovább...

Krizsán Regina élménybeszámolója

Összességében ez a kint töltött fél év volt életem legjobb fél éve, rengeteget tanultam magamról, mivel egyedül voltam, ha beteg voltam, mindent egyedül kellett megoldani. Meg tanultam hogyan kell keményen dolgozni, és hogy nem szabad mindent magunkra venni, így könnyebben áthidalhatóak a nehézségek. Tovább...

Túri Dóra élménybeszámolója

Rengeteg élménnyel gazdagodtam és annyira beleszerettem a szigetbe, hogy még le sem járt az első szerződésem, de már a másodikra jelentkezek. Nagyon sok új dolgot tanultam, fejlődött az angol és a spanyol nyelvtudásom is, sőt még németül is megtanultam egy-két kifejezést. Tovább...

Gódor Marietta élménybeszámolója

Az étterem főnöke nagyon tisztelettudó volt és kedves velünk, a kollégák is nagyon segítőkészek voltak mindig. Azt éreztem, hogy szeretek ott dolgozni. Az ottani emberek is mindig vidámak voltak, és azt sugározták feléd, hogy milyen boldogok. Tovább...

Unoka Lívia Katalin élménybeszámolója

Dél-Cipruson nagyon sokan beszélnek angolul, illetve nagyon könnyű angol nyelvű busz menetredeket találni az interneten, tehát nem féltem neki indulni az ismeretlennek, főleg amikor sikerült közös szabadnapot kapnunk a barátnőmmel. Tovább...

Adorján Zsuzsanna élménybeszámolója

A szállás a város turista- övezetében volt, kb. 15 perc sétára a tengerparttól. Én Paphos legnagyobb hoteljébe kerültem, egy négycsillagos szálloda éttermébe, ahonnan egyenes kilátás volt a tengerre. Tovább...

K. Katalin élménybeszámolója

Nagyon sok emberrel megismerkedtem a hotelen kívül is. Lettek ciprusi barátnőim. Nekik köszönhetően a latin tánc lett az új hobbim. Hetente latin bulikba mentem velük és csodálatos élményekkel gazdagodtam. Tovább...

Csikós Andrea élménybeszámolója

Kedvesek, és segítenek bármiben. A főnökök is közvetlenek, bármit elmondhatsz és ha tudnak alkalmazkodnak hozzád. Sajnos mi kifogtuk az esküvő szezont, így páromnak hétvégente mindig túlóráznia kellett, általában hét elején kapott szabadnapot. Tovább...

Körtvélyes Zsolt élménybeszámolója

Engem szerencsére teljesen egyenrangú félként kezeltek a kollégák és a főnökség is, így minden feladatból kivettem a részem: check-in, check-out, valutaváltás, kirándulások értékesítése, taxirendelés, panaszkezelés, stb. Tovább...

Martini Viktória élménybeszámolója

1 hónap után is akadtak nehezebb napok a munkában, de már sokkal jobban bírtam és jobban álltam hozzá, mint az előtt. Imádtam a munkatársaim, egyfolytában szórakoztattak és tartották bennem a lelket. Tovább...