A del REY International segítségével öt csodálatos hónapot tölthettem Görögországban, Athéntól mindössze 1 órára lévő kis városkában Loutrakiban. Igyekszem röviden és lényegre törően összefoglalni ezt a pár hónapot, mert máskülönben ódákat tudok zengeni róla! :D

Az utazásom miértje iskolai jellegű volt, ugyanis szakmai gyakorlatot kellett végeznem. Azonban azt saját magam döntöttem el, hogy külföldre szeretnék menni, méghozzá mindenképp egy gyönyörű helyre.

A del REY-re interneten keresztül találtam, aminek máig nagyon örülök. Ugyanis ettől jobb döntést nem is hozhattam volna, hogy rájuk bíztam a „kaland” megszervezését. Rengeteget segítettek és mindig készségesen álltak minden óhajom-sóhajom előtt, utólag is nagyon köszönöm nekik!

Kicsit megnyugtató volt, hogy nem egyedül, hanem másik két barátnőmmel kaptunk munkaajánlatot egy helyre. Viszont a tapasztalatok alapján ma már egyedül is neki vágnék az útnak, hiszen rengeteg barátságot kötöttem a kinn töltött idő alatt.

Egy ötcsillagos hotelben kaptunk munkát felszolgálóként. Én a szálloda éttermében, pool barjában és különböző rendezvényeken dolgoztam. Így a beosztásom igen változó volt, de általában 8-10 óra különböző időközökre osztva. Az első héten mindenben segítettek, majd meg kellett tanulnunk egyedül is boldogulni.Ez kezdetben nagyon ijesztőnek tűnt, hiszen nem volt még jelentős tapasztalatom. Ennek ellenére nagyon gyorsan beletanultam és ment minden, mint a karikacsapás.

Az egyetlen negatívum talán az volt, hogy sajnos mi nem használhattuk a Resorthoz tartozó tengerpartot, tehát ha fürdeni vagy napozni szerettünk volna, akkor be kellett mennünk a városba! De minden egyes alkalommal hívtak nekünk taxit a kapunál, úgyhogy nem volt nagy tragédia a bejutás!

Természetesen nem munkából állt az egész nyaram, hanem az ott szerzett barátoknak köszönhetően rengeteg csodálatos helyet meglátogattunk.

Többek között: Korinthoszi-szoros, Athén, Nafplio, Heraion of Perachora és még sorolhatnám. Bulizásból sem volt hiány… Olyanra is volt példa, hogy egy-egy átbulizott éjszaka után egyenesen munkába mentünk! Egyértelműen nem volt egyszerű túlélni a napot, de megoldottuk! :D A tengerparton végig egymást érték a jobbnál jobb helyek, ahol remek koktélokat, kávékat lehetett inni. Éttermek ahol megkóstolhattuk a tradicionális ételeket és szórakozó helyek ahol pedig kedvünkre táncolhattunk. Nagy öröm volt, hogy találtunk egy olyan helyet is ahol vízipipázni is lehetett! :D

Egyszer úgy döntöttünk, hogy kibérelünk egy autót és elmegyünk a várostól mindössze 10-15 percre lévő Blue Lake-hez, mivel mindenki nagyon ajánlotta. Azonban ez a terv csúnyán összedőlt, ugyanis mint kiderült 23 éves kor alatt nem lehet bérelni autót! Ennek köszönhetően annyira elszomorodtunk, hogy ehelyett fogtunk egy taxit, ami 50 euroért vitt el minket…. igen 50-ért! A hely tényleg csodálatos volt, festeni se lehetett volna szebbet! De azt az 50-et ennek ellenére máig is visszasírjuk!! :D




A kinn töltött öt hónap alatt többet tapasztaltam és tanultam, mint képzelni mertem volna. Magabiztos nyelvtudásra tettem szert és olyan élményekre, amiket senki sem vehet el tőlem!

Megtanultam egyedül boldogulni és megoldani a problémákat. Ja és persze életre szóló barátságokról sem feledkezhetek meg, ezek a fő okok, amiért az idén is neki vágok a kalandnak. És természetesen ezennel is a del REY csapatát választottam! :)

Bátran mondhatom és javasolhatom, hogy ennél jobb lehetőséget nem is találhatna az, aki még esetleg nem volt külföldön vagy szeretne kipróbálni valami újat, esetleg nyelvtudását szeretné fejleszteni. Nyugodtan bízzátok a „kalandotok” megszervezését a del REY Internationalra, csak ajánlani tudom őket!! :)

Te is szeretnél ilyen élményeket?

  •   Nincs gyakorlatod a hotelmunkák / vendéglátás terén, de szeretnél belekóstolni ebbe a világba?
  •   Jól beszélsz egy vagy több idegen nyelvet és érdekel a szállodák világa?
  •   Csak pár hónapos munkavállalást tervezel vagy pont jól jönne egy nyári diákmunka Görögországban?

A Work Experience Greece program az ideális választás, ha régóta szíved csücske Görögország és szívesen vállalnál valamelyik gyönyörű tengerparton nyári / szezonális munkát! A szállodák ingyenesen gondoskodnak a szállásodról és az ellátásodról, így nem kell a kintléted alatt költened semmire. A részvételhez nem kell diáknak lenned, nem kell tudod görögül, és ami a legjobb: előzetes gyakorlat sem szükséges. Csak vágj bele!

Nem tudsz elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatod, vagy rendelkezel tapasztalattal, de nem elég nívós helyekről? Szeretnéd erősíteni az idegen nyelvtudásodat? Mindig is vonzott Görögország? Referenciát szeretnél szerezni egy 4-5 csillagos külföldi szállodától? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

  •  Szükséges kezdőtőke: kb.150.000 Ft
  •  Programdíj: 250 GBP
  •  Fizetés: nettó 450-500 EUR/hó
  •  Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, recepciós, konyhai kisegítő, medencefelügyelő, lifeguard, hostess
  •  Szállás: ingyenesen biztosított
  •  Ellátás: ingyenesen biztosított
  •  Elvárások: magabiztos angol vagy német vagy orosz nyelvtudás
  •  Szerződés hossza: 10-24 hét között szabadon választható (április & október között)
tovább...

Beszédes Dárió élménybeszámolója

A legelején szeretném tudatni kedves olvasókkal, hogy ez nem az első kint végzett munkám. Görögország előtt Spanyolországban töltöttem fél évet. Azután eldöntöttem, hogy újra bele vágok. Immáron Görögországi kis Rodosz szigetén. Tovább...

Krizsán Regina élménybeszámolója

Összességében ez a kint töltött fél év volt életem legjobb fél éve, rengeteget tanultam magamról, mivel egyedül voltam, ha beteg voltam, mindent egyedül kellett megoldani. Meg tanultam hogyan kell keményen dolgozni, és hogy nem szabad mindent magunkra venni, így könnyebben áthidalhatóak a nehézségek. Tovább...

Túri Dóra élménybeszámolója

Rengeteg élménnyel gazdagodtam és annyira beleszerettem a szigetbe, hogy még le sem járt az első szerződésem, de már a másodikra jelentkezek. Nagyon sok új dolgot tanultam, fejlődött az angol és a spanyol nyelvtudásom is, sőt még németül is megtanultam egy-két kifejezést. Tovább...

Gódor Marietta élménybeszámolója

Az étterem főnöke nagyon tisztelettudó volt és kedves velünk, a kollégák is nagyon segítőkészek voltak mindig. Azt éreztem, hogy szeretek ott dolgozni. Az ottani emberek is mindig vidámak voltak, és azt sugározták feléd, hogy milyen boldogok. Tovább...

Unoka Lívia Katalin élménybeszámolója

Dél-Cipruson nagyon sokan beszélnek angolul, illetve nagyon könnyű angol nyelvű busz menetredeket találni az interneten, tehát nem féltem neki indulni az ismeretlennek, főleg amikor sikerült közös szabadnapot kapnunk a barátnőmmel. Tovább...

Adorján Zsuzsanna élménybeszámolója

A szállás a város turista- övezetében volt, kb. 15 perc sétára a tengerparttól. Én Paphos legnagyobb hoteljébe kerültem, egy négycsillagos szálloda éttermébe, ahonnan egyenes kilátás volt a tengerre. Tovább...

K. Katalin élménybeszámolója

Nagyon sok emberrel megismerkedtem a hotelen kívül is. Lettek ciprusi barátnőim. Nekik köszönhetően a latin tánc lett az új hobbim. Hetente latin bulikba mentem velük és csodálatos élményekkel gazdagodtam. Tovább...

Csikós Andrea élménybeszámolója

Kedvesek, és segítenek bármiben. A főnökök is közvetlenek, bármit elmondhatsz és ha tudnak alkalmazkodnak hozzád. Sajnos mi kifogtuk az esküvő szezont, így páromnak hétvégente mindig túlóráznia kellett, általában hét elején kapott szabadnapot. Tovább...

Körtvélyes Zsolt élménybeszámolója

Engem szerencsére teljesen egyenrangú félként kezeltek a kollégák és a főnökség is, így minden feladatból kivettem a részem: check-in, check-out, valutaváltás, kirándulások értékesítése, taxirendelés, panaszkezelés, stb. Tovább...

Martini Viktória élménybeszámolója

1 hónap után is akadtak nehezebb napok a munkában, de már sokkal jobban bírtam és jobban álltam hozzá, mint az előtt. Imádtam a munkatársaim, egyfolytában szórakoztattak és tartották bennem a lelket. Tovább...