Már évek óta terveztem és álmodoztam arról, hogy egyszer egy mediterrán országban, tengerparti hotelben dolgozhassak. Sajnos korábban ezer és ezer kérdés miatt nem vágtam bele, mint pl. nincs ilyen munkatapasztalatom, mi van, ha nem elég a nyelvtudásom stb. és emellé még jött a közvetítő irodákkal szembeni bizalmatlanság. Tavaly azonban sikerült ezeket a félelmeket leküzdeni és nekivágni, hogy valóra váltsam az álmom.

Barátnőm egy ismerőse pont a del Rey segítségével az előző évben dolgozott Görögországban. Kapcsolatba is léptem vele azonnal és kifaggattam mindenről, a visszajelzés nagyon pozitív volt. Ekkor eldöntöttem, hogy belevágok és jelentkezek.

Közben egy barátnőm is csatlakozott hozzám, így történt, hogy 2015 májusában Görögországban Kos szigetén egy 5 csillagos szállodában találtuk magunkat, ahol 5 hónapot töltöttünk el.

 A szállásunk a hotel területén volt és figyeltek rá, hogy a barátnőket egy apartmanba osszák be. A szobák felszereltségüket tekintve (ágy, lepedő, pléd, párna, szekrények) nem épp jól felszereltek, pár dolgot azért be kellett szereznünk (pl. mosás kézzel történt ehhez vettünk lavórt stb.)

Napi háromszori étkezés volt biztosítva. Többféle ételből lehetett mindig választani, épp ezért ha nem is mindre mondja az ember, hogy megeszi, volt miből választani. Az internet az már hagyott némi kivetni valót, volt, hogy napokig nem ment, volt, hogy jól működött. Előfordult, hogy étterembe kellett beülni, ha az itthoniakkal akart az ember beszélni.

Barátnőmmel mind a ketten szobalányok voltunk. Maga a munka az erős fizikai, hazudnék, ha azt mondanám mindig könnyű volt. Sokszor a 40 fokos hőség is nehezítette. De olyan sztorik születtek és olyanokat nevettünk, hogy felejthetetlenek.

Minden nap 7 órakor kezdtük a munkát, 3 óráig tartott a munkaidőnk. Túlórázni is volt lehetőség, azért ezzel a szóval írom, mert mi dönthettük el, hogy akarunk-e vagy sem. Ha bevállaltuk, azt is mindig kifizették, akárcsak a normál munkabért. Mivel gyakornoki pozíciók voltak, így mindig egy görög nő mellett kellett dolgozni, ritkán, ha szabadnapok úgy voltak kiadva, és hiányzott egy-két ember akkor volt, hogy barátnőmmel ketten dolgozhattunk. Rendesek voltak, erre is figyeltek, hogy a barátnőket együtt osszák be.

Éppen ezért mivel többségében mindig egy főállásban lévő nővel dolgoztunk együtt, sajnos a borravalókból nem igazán kaptunk semmit sem. De samponokat, tusfürdőket stb., amiket a vendégek ott hagytak, abból adtak. A munkatársak többé-kevésbé segítőkészek és aranyosak voltak, sajnos olyan családias hangulat itt nem alakult ki. De én jól éreztem magam ennek ellenére is. Voltak vicces szituációk bőven, mivel a görög dolgozók nem beszéltek semmit angolul. Ennek következtében inkább a görög nyelvtudásom fejlődött. A vendégek 80 %-a Angliából érkezett, így valamelyest velük lehetett gyakorolni az angol nyelvet. A főnökünk nagyon kedves és segítőkész volt, mindennel lehetett hozzá fordulni.

A munka után általában mindenki pihent, fürödtünk a tengerben, a parton napoztunk, a falu központjába besétáltunk és beültünk enni - inni valamit. Kos városba is többször bebuszoztunk, nézelődtünk. Nagyon szép kis város.

6 napot dolgoztunk egy héten, a szabadnapokon igyekeztük bejárni a szigetet, gyönyörű helyeken jártunk. Sétahajózni is voltunk több kis görög sziget érintésével. Törökországba is áthajóztunk egyszer.

Összességében azt mondhatom, hogy én nem bántam meg, hogy feladtam a biztos munkahelyemet itthon és külföldön próbáltam szerencsét. Nagyon jól éreztem magam. Amellett, hogy bizonyos összeget miden hónapban le tudtunk rakni, csodás élményekkel gazdagodtam, sokat fejlődtem, tanultam, magabiztosabbá váltam.

Idén is külföldön szeretnék szerencsét próbálni, újból a del Rey segítségével.

Te is szeretnél ilyen élményeket?

  •   Nincs gyakorlatod a hotelmunkák / vendéglátás terén, de szeretnél belekóstolni ebbe a világba?
  •   Jól beszélsz egy vagy több idegen nyelvet és érdekel a szállodák világa?
  •   Csak pár hónapos munkavállalást tervezel vagy pont jól jönne egy nyári diákmunka Görögországban?

A Work Experience Greece program az ideális választás, ha régóta szíved csücske Görögország és szívesen vállalnál valamelyik gyönyörű tengerparton nyári / szezonális munkát! A szállodák ingyenesen gondoskodnak a szállásodról és az ellátásodról, így nem kell a kintléted alatt költened semmire. A részvételhez nem kell diáknak lenned, nem kell tudod görögül, és ami a legjobb: előzetes gyakorlat sem szükséges. Csak vágj bele!

Nem tudsz elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatod, vagy rendelkezel tapasztalattal, de nem elég nívós helyekről? Szeretnéd erősíteni az idegen nyelvtudásodat? Mindig is vonzott Görögország? Referenciát szeretnél szerezni egy 4-5 csillagos külföldi szállodától? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

  •  Szükséges kezdőtőke: kb.150.000 Ft
  •  Programdíj: 250 GBP
  •  Fizetés: nettó 450-500 EUR/hó
  •  Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, recepciós, konyhai kisegítő, medencefelügyelő, lifeguard, hostess
  •  Szállás: ingyenesen biztosított
  •  Ellátás: ingyenesen biztosított
  •  Elvárások: magabiztos angol vagy német vagy orosz nyelvtudás
  •  Szerződés hossza: 10-24 hét között szabadon választható (április & október között)
tovább...

Beszédes Dárió élménybeszámolója

A legelején szeretném tudatni kedves olvasókkal, hogy ez nem az első kint végzett munkám. Görögország előtt Spanyolországban töltöttem fél évet. Azután eldöntöttem, hogy újra bele vágok. Immáron Görögországi kis Rodosz szigetén. Tovább...

Krizsán Regina élménybeszámolója

Összességében ez a kint töltött fél év volt életem legjobb fél éve, rengeteget tanultam magamról, mivel egyedül voltam, ha beteg voltam, mindent egyedül kellett megoldani. Meg tanultam hogyan kell keményen dolgozni, és hogy nem szabad mindent magunkra venni, így könnyebben áthidalhatóak a nehézségek. Tovább...

Túri Dóra élménybeszámolója

Rengeteg élménnyel gazdagodtam és annyira beleszerettem a szigetbe, hogy még le sem járt az első szerződésem, de már a másodikra jelentkezek. Nagyon sok új dolgot tanultam, fejlődött az angol és a spanyol nyelvtudásom is, sőt még németül is megtanultam egy-két kifejezést. Tovább...

Gódor Marietta élménybeszámolója

Az étterem főnöke nagyon tisztelettudó volt és kedves velünk, a kollégák is nagyon segítőkészek voltak mindig. Azt éreztem, hogy szeretek ott dolgozni. Az ottani emberek is mindig vidámak voltak, és azt sugározták feléd, hogy milyen boldogok. Tovább...

Unoka Lívia Katalin élménybeszámolója

Dél-Cipruson nagyon sokan beszélnek angolul, illetve nagyon könnyű angol nyelvű busz menetredeket találni az interneten, tehát nem féltem neki indulni az ismeretlennek, főleg amikor sikerült közös szabadnapot kapnunk a barátnőmmel. Tovább...

Adorján Zsuzsanna élménybeszámolója

A szállás a város turista- övezetében volt, kb. 15 perc sétára a tengerparttól. Én Paphos legnagyobb hoteljébe kerültem, egy négycsillagos szálloda éttermébe, ahonnan egyenes kilátás volt a tengerre. Tovább...

K. Katalin élménybeszámolója

Nagyon sok emberrel megismerkedtem a hotelen kívül is. Lettek ciprusi barátnőim. Nekik köszönhetően a latin tánc lett az új hobbim. Hetente latin bulikba mentem velük és csodálatos élményekkel gazdagodtam. Tovább...

Csikós Andrea élménybeszámolója

Kedvesek, és segítenek bármiben. A főnökök is közvetlenek, bármit elmondhatsz és ha tudnak alkalmazkodnak hozzád. Sajnos mi kifogtuk az esküvő szezont, így páromnak hétvégente mindig túlóráznia kellett, általában hét elején kapott szabadnapot. Tovább...

Körtvélyes Zsolt élménybeszámolója

Engem szerencsére teljesen egyenrangú félként kezeltek a kollégák és a főnökség is, így minden feladatból kivettem a részem: check-in, check-out, valutaváltás, kirándulások értékesítése, taxirendelés, panaszkezelés, stb. Tovább...

Martini Viktória élménybeszámolója

1 hónap után is akadtak nehezebb napok a munkában, de már sokkal jobban bírtam és jobban álltam hozzá, mint az előtt. Imádtam a munkatársaim, egyfolytában szórakoztattak és tartották bennem a lelket. Tovább...