3 évvel ezelőtt, még egyetemistaként úgy döntöttem, hogy a vátozatosság kedvéért (az itthoni napszámos lét helyett) külföldön szeretnék dolgozni, egy gyönyörű, napsütötte helyen. A Facebook-on találtam a Del Rey-re és mivel csupa pozitív dolgot olvastam róluk, rájuk esett a választásom. A jelentkezésem után nem sokkal Rodoszról kaptam ajánlatot, amit örömmel el is fogadtam.

Egyedül indultam útnak, majd egy hónap után a párom is csatlakozott hozzám a szigeten. Kezdetben nem volt egyszerű boldogulni, de mivel én érkeztem utoljára a Del Rey csapatába, már jó néhány magyar fiatal várt rám a hotelben, akik mindenben a segítségemre voltak. Egy északi hotelben kezdtem dolgozni, majd a párommal együtt kicsit délebbre, egy másik hotelbe helyeztek át minket – utóbbi helyen annak ellenére, hogy kis hotelnek számít, velünk együtt 7 fősre egészült ki a Dey Rey-es magyar csapat :)

A helyiekkel a kommunikáció az idő múlásával javult – meglepetésemre a görögök nem beszélnek jól angolul, még az üdülő-övezetekben sem, így a nyelvtudásom nem fejlődött az út során. Abból a szempontból, hogy mennyire segítőkészek és barátságosak a munkatársak, változóak a tapasztalatok – nincs olyan munkahely, ahol mindenki mindenkivel jóban van, erre számítani kell.

A hotelek nagy része Rodoszon all inclusive ellátást kínál, az általam megismert két hotel is így működött. Pincérként dolgoztunk – lényegében a dolgunk az asztalok leszedése, újraterítése volt az étkezések ideje alatt, az étkezések között pedig az étterem előkészítése és takarítása. Főszezonban kimerítő ebben a munkakörben dolgozni, jól el lehet fáradni egy-egy műszak alatt, de mi szerettük ezt a munkát. (Plusz egy jó tanács pincéreknek: az első néhány napban, amíg hozzászoksz a rengeteg járáshoz, szaladgáláshoz, nagyon fog fájni a lábad, vigyél magaddal valamilyen hűsítő krémet. Ha új cipőt viszel, minden lehető helyen fel fogja törni a lábadat, tehát legyen nálad ragtapasz bőven, inkább a szilikonos fajtából, mert az a helyén is marad.)

Én legtöbbször osztott műszakban dolgoztam, 4 órát a reggelinél, 4 órát pedig a vacsoránál. A reggeli műszakot nem sokan szerették a diákok közül, ezért könnyű volt „megnyernem” és mivel korán kelő vagyok, nekem nem okozott gondot a reggel fél 7-es kezdés. Egyébként az étterem szabadtéri volt, közvetlenül a parton helyezkedett el, csak néhány méterrel magasabban – a reggel hamarosan a kedvenc napszakommá vált, imádtam a friss levegőt, a tenger felett felkelő nap látványát, és ahogyan lassan ébredezni kezdett a hotel, a vendégek. Délutánonként volt időm pihengetni, napozni és a kisboltban dolgozó magyar lánnyal csevegni :) Az esti műszak más volt, sokkal pörgősebb, a végén pedig a teljes személyzet együtt vacsorázott meg.

Esténként általában 10, fél 11 körül végeztünk mindennel. Ilyenkor még sokszor összejöttünk a barátainkkal és megittunk egy-egy sört, hetente egy-két alkalommal pedig elmentünk a közeli diszkóba szórakozni.

A szállás és az ellátás ingyenesen volt biztosítva számunkra – a szezon során többször költöztünk, attól függően, mennyien voltak a hotelben, ezért előfordult, hogy néhány hétig rosszabb szállással kellett beérnünk, de azt is túl lehetett élni. Az ellátás mindkét helyen bőséges volt, édességet is mindig kaptunk – érzékeltetésül annyit, hogy a párom, aki szörnyen nehezen hízik, 8 kg plusszal jött haza, nekem szerencsére „csak” 2 kg jutott :)

A kint töltött idő szempontjából fontos még az itthoniakkal való kapcsolattartás. Az első hotelben ingyen sajnos nem volt internetezési lehetőség, ezért egy közeli kávézóba jártunk netezni, heti egy-két alkalommal. A második helyen a lobbiban tudtunk ingyen netezni, ahogy a vendégek is. Összességében ez a lehetőség elég is arra, hogy hazaüzenj, jelezd az otthoniaknak, hogy minden rendben veled. Elvégre nem is azért mentél ki, hogy netezz :)

A szezon végéhez közeledve, ahogy ürült a hotel, lazultak a szabályok, több mindenre nyílt lehetőség. Mikor szabad volt, használhattuk a kosárpályát, lehetett teniszezni és pingpongozni is. Amikor már voltak üres szobák, beköltözhettünk a staff szállásról a szállodába és olyan szobákban lakhattunk, mint a vendégek. Ott tartózkodásunk utolsó 2 napján már nem dolgoztunk, ezért az étteremben étkezhettünk a vendégekkel együtt.

A legjobb napok pedig mindig a szabadnapok voltak :) Sajnos a párommal nem mindig kaptunk ugyanarra a napra pihenőt, de a szezon végére sikerült minden olyan helyre ellátogatnunk, ahová szerintem érdemes. Ha valaki Rodosz szigetére veszi az irányt, semmiképp ne hagyja ki magát Rodosz városát, azon belül pedig az óvárost (az Old Townban bulizni is kötelező!), Lindos mesés fellegvárát, a St. Paul’s Bay-t valamint a két tenger találkozását Prasonisinél. A sziget egyik oldalát, ahol mi is laktunk a helyi járatos buszokkal könnyű bejárni és olcsó is (Rodosz városától kb. 60 km-re voltunk, a buszjegy ~ 6 € volt). A legtöbb látnivaló és nagyobb város is ezen a részen található. A keleti partot már nehezebb megközelíteni, aki erre szeretett volna kirándulni autót bérelt – erre is van lehetőség a sziget egész területén.

Összefoglalva a tapasztalataimat, imádtam a Rodoszon eltöltött hónapokat, mert

  • egy új helyet, új kultúrát ismerhettem meg,
  • barátságokat kötöttem,
  • jobban megismertem önmagamat, megtudtam, hogyan állom meg a helyem egy idegen helyen (kezdetben) egyedül,
  • megszilárdult a párkapcsolatom,
  • gyönyörű helyekre jutottam el,
  • a gondtalan időszak végén félretett pénzzel tértem haza.

Az egész idő alatt pedig tudtam, hogy mögöttem áll a Del Rey és bármi problémám is akadna, lenne kihez fordulnom több ezer kilométer távlatából is.

Rodoszon életre szóló élményeket szereztünk, éppen ezért idén új kalandok felé evezünk, és hamarosan Ciprusra indulunk szerencsét próbálni – ismét a párommal.

Te is szeretnél ilyen élményeket?

  •   Nincs gyakorlatod a hotelmunkák / vendéglátás terén, de szeretnél belekóstolni ebbe a világba?
  •   Jól beszélsz egy vagy több idegen nyelvet és érdekel a szállodák világa?
  •   Csak pár hónapos munkavállalást tervezel vagy pont jól jönne egy nyári diákmunka Görögországban?

A Work Experience Greece program az ideális választás, ha régóta szíved csücske Görögország és szívesen vállalnál valamelyik gyönyörű tengerparton nyári / szezonális munkát! A szállodák ingyenesen gondoskodnak a szállásodról és az ellátásodról, így nem kell a kintléted alatt költened semmire. A részvételhez nem kell diáknak lenned, nem kell tudod görögül, és ami a legjobb: előzetes gyakorlat sem szükséges. Csak vágj bele!

Nem tudsz elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatod, vagy rendelkezel tapasztalattal, de nem elég nívós helyekről? Szeretnéd erősíteni az idegen nyelvtudásodat? Mindig is vonzott Görögország? Referenciát szeretnél szerezni egy 4-5 csillagos külföldi szállodától? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

  •  Szükséges kezdőtőke: kb.180.000 Ft
  •  Programdíj:  300 GBP
  •  Fizetés:  nettó €640-730/hó (munkanapok számától függően)
  •  Bónusz: nettó €150 a szerződés végén
  •  Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, bellboy, recepciós, hostess, konyhai kisegítő, szakácssegéd, mosogató, medencefelügyelő, lifeguard
  •  Lokációk: Rodosz, Korfu, Kréta, Kos, Zakynthos, Santorini, Naxos, Chalkidiki
  •  Szállás: ingyenesen biztosított
  •  Ellátás: ingyenesen biztosított
  •  Elvárások: magabiztos angol vagy német nyelvtudás (bizonyos pozikhoz alapfok is elég)
  •  Szerződés hossza:  2.5-6 hónap között szabadon választható (április & október között)
tovább...

Beszédes Dárió élménybeszámolója

A legelején szeretném tudatni kedves olvasókkal, hogy ez nem az első kint végzett munkám. Görögország előtt Spanyolországban töltöttem fél évet. Azután eldöntöttem, hogy újra bele vágok. Immáron Görögországi kis Rodosz szigetén. Tovább...

Krizsán Regina élménybeszámolója

Összességében ez a kint töltött fél év volt életem legjobb fél éve, rengeteget tanultam magamról, mivel egyedül voltam, ha beteg voltam, mindent egyedül kellett megoldani. Meg tanultam hogyan kell keményen dolgozni, és hogy nem szabad mindent magunkra venni, így könnyebben áthidalhatóak a nehézségek. Tovább...

Túri Dóra élménybeszámolója

Rengeteg élménnyel gazdagodtam és annyira beleszerettem a szigetbe, hogy még le sem járt az első szerződésem, de már a másodikra jelentkezek. Nagyon sok új dolgot tanultam, fejlődött az angol és a spanyol nyelvtudásom is, sőt még németül is megtanultam egy-két kifejezést. Tovább...

Gódor Marietta élménybeszámolója

Az étterem főnöke nagyon tisztelettudó volt és kedves velünk, a kollégák is nagyon segítőkészek voltak mindig. Azt éreztem, hogy szeretek ott dolgozni. Az ottani emberek is mindig vidámak voltak, és azt sugározták feléd, hogy milyen boldogok. Tovább...

Unoka Lívia Katalin élménybeszámolója

Dél-Cipruson nagyon sokan beszélnek angolul, illetve nagyon könnyű angol nyelvű busz menetredeket találni az interneten, tehát nem féltem neki indulni az ismeretlennek, főleg amikor sikerült közös szabadnapot kapnunk a barátnőmmel. Tovább...

Adorján Zsuzsanna élménybeszámolója

A szállás a város turista- övezetében volt, kb. 15 perc sétára a tengerparttól. Én Paphos legnagyobb hoteljébe kerültem, egy négycsillagos szálloda éttermébe, ahonnan egyenes kilátás volt a tengerre. Tovább...

K. Katalin élménybeszámolója

Nagyon sok emberrel megismerkedtem a hotelen kívül is. Lettek ciprusi barátnőim. Nekik köszönhetően a latin tánc lett az új hobbim. Hetente latin bulikba mentem velük és csodálatos élményekkel gazdagodtam. Tovább...

Csikós Andrea élménybeszámolója

Kedvesek, és segítenek bármiben. A főnökök is közvetlenek, bármit elmondhatsz és ha tudnak alkalmazkodnak hozzád. Sajnos mi kifogtuk az esküvő szezont, így páromnak hétvégente mindig túlóráznia kellett, általában hét elején kapott szabadnapot. Tovább...

Körtvélyes Zsolt élménybeszámolója

Engem szerencsére teljesen egyenrangú félként kezeltek a kollégák és a főnökség is, így minden feladatból kivettem a részem: check-in, check-out, valutaváltás, kirándulások értékesítése, taxirendelés, panaszkezelés, stb. Tovább...

Martini Viktória élménybeszámolója

1 hónap után is akadtak nehezebb napok a munkában, de már sokkal jobban bírtam és jobban álltam hozzá, mint az előtt. Imádtam a munkatársaim, egyfolytában szórakoztattak és tartották bennem a lelket. Tovább...