Lifeguard - Rodosz-2014

2014. május elsején kaptam meg a szerződésemet, így mindössze 20 nap állt az itthoni teendők elintézésére, sietni kellet mégis minden rendben zajlott. Egy barátnőmmel ketten vágtunk bele a kalandba, akit szintén életmentőként foglalkoztatott a hotel. Május 20.-án érkeztünk meg ketten a rodoszi reptérre. Mi naivan úgy gondoltuk, hogy kis táblával, a nevünkkel fognak minket várni, hát nem így történt. Konkrétan megfeledkeztek rólunk. Hála Judit gyors közreműködésének taxiba ültettek minket és végül csak megérkeztünk a hotelünkbe : )

Mivel májusba még nem volt teltház a hotelbe, így egy szállodai szobába laktunk gyönyörű tengerre néző kilátással. Egészen június elejéig így zajlott, amikor is átköltöztettek minket egy a szállodától körülbelül 10km-re fekvő falucskába. Két személyes apartman szobákat kaptunk, szerettünk ott lakni, bár kicsi volt a szoba összességében minden volt amire szükségünk lehetett.

A munkánkat is nagyon szerettük. Nem ez volt az első alkalom, hogy életmenőként dolgoztunk, tehát már volt benne tapasztalatunk. A hotel mindössze két életmentőt alkalmazott, tehát nem voltak kollegáink.

Nyilván ennek előnye és hátránya is volt…

  • Az egyikünk a waterparkban dolgozott, míg eközben a másikunk a 4 nagy medencéből álló főmedencét őrizte szorgosan. Hogy ne vájjon monotonná mindennap cserélgettük a posztokat.
  • A munkaidőnk fél 10-kor kezdődött, és fél 6-kor végeztünk. Szerettük ezt a felállást, mivel nem kellett korán kelni, valamint az osztott műszak hátrányaival szembesülni.

Közvetlen főnökünk nem volt, senki nem szólt bele, hogy mit hogy csinálunk. Nyilván ez sokszor jó volt, viszont rögtön beledobtak a mélyvízbe gyakorlatilag semmit nem magyaráztak el az első munkanap előtt.

A waterpark - ami összesen kér csúszdából állt- 5 euróba került, amely összeget nekünk kellett a vendégektől beszedni, valamint számlát írni. Összességében nagyon szerettem a munkám, bár persze voltak unalmas órák, amikor nem nagyon voltak vendégek a medencében. Ilyenkor olvasgathattunk, zenét hallgattunk, keresztrejtvényt fejthettünk…

Az elsősegélynyújtás is a mi feladatunk volt. Napi szinten voltak kisebb sérülések, amit nekünk kellett ellátnunk, ehhez egy elsősegélydoboz állt a rendelkezésünkre.

A vendégek nagyon kedvesek voltak, sokszor odajöttek beszélgetni, ez jól jött az unalmasabb órákban. A hotelbe főként orosz, német és brit vendégek voltak, érdekes volt összehasonlítani a kultúrák közötti különbségeket, sokszor már meg sem kellett szólalniuk, mégis rögtön tudtuk, hogy milyen nemzetiségűek.

Sok barátot szereztünk, a magyar csapat is szuperül összekovácsolódott. Sajnos a görögök közül nem mindenki beszélt angolul, de ettől függetlenül mindenki eszméletlen barátságos volt velünk. Az estéket rendszerint közös bulizásokkal, vagy netezéssel töltöttük, soha nem unatkoztunk.

A helyi bár minden este megtelt a hotel alkalmazottjaival, ahol már gyakorlatilag otthon éreztük magunkat. Nyilván ismert a görögök vendégszeretete, de minket már helyieknek kezeltek, ismertünk mindenkit és minket is ismert mindenki. Szabadnapjainkon gyakran közösen kirándultunk, bejártuk az egész szigetet, ami egyszerűen csodaszép. A strandot, és a napfényt is maximálisan kihasználtuk- amely lifeguardként nem volt nehéz. Október közepén jöttünk haza, akkor még Rodoszon igazi strandidő volt, képzelhetitek milyen volt a borongós magyar őszi időbe hazajönni.

Hatalmas élmény volt számomra ez az öt hónap, bármikor újra belevágnék. Javaslom mindenkinek, aki gondolkozik a Lifeguard tanfolyamon, hogy végezze el, mert szerintem az egyik legjobb, leglazább munkakör, és ha egy tengerparti környezetben dolgozhattok, ahol mindig süt a nap garantáltan élvezni fogjátok. Nem is beszélve a csoki barna bőrszínről : )

Te is szeretnél ilyen élményeket?

  •   Nincs gyakorlatod a hotelmunkák / vendéglátás terén, de szeretnél belekóstolni ebbe a világba?
  •   Jól beszélsz egy vagy több idegen nyelvet és érdekel a szállodák világa?
  •   Csak pár hónapos munkavállalást tervezel vagy pont jól jönne egy nyári diákmunka Görögországban?

A Work Experience Greece program az ideális választás, ha régóta szíved csücske Görögország és szívesen vállalnál valamelyik gyönyörű tengerparton nyári / szezonális munkát! A szállodák ingyenesen gondoskodnak a szállásodról és az ellátásodról, így nem kell a kintléted alatt költened semmire. A részvételhez nem kell diáknak lenned, nem kell tudod görögül, és ami a legjobb: előzetes gyakorlat sem szükséges. Csak vágj bele!

Nem tudsz elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatod, vagy rendelkezel tapasztalattal, de nem elég nívós helyekről? Szeretnéd erősíteni az idegen nyelvtudásodat? Mindig is vonzott Görögország? Referenciát szeretnél szerezni egy 4-5 csillagos külföldi szállodától? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

  •  Szükséges kezdőtőke: kb.150.000 Ft
  •  Programdíj: 250 GBP
  •  Fizetés: nettó 450-500 EUR/hó
  •  Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, recepciós, konyhai kisegítő, medencefelügyelő, lifeguard, hostess
  •  Szállás: ingyenesen biztosított
  •  Ellátás: ingyenesen biztosított
  •  Elvárások: magabiztos angol vagy német vagy orosz nyelvtudás
  •  Szerződés hossza: 10-24 hét között szabadon választható (április & október között)
tovább...

Krizsán Regina élménybeszámolója

Összességében ez a kint töltött fél év volt életem legjobb fél éve, rengeteget tanultam magamról, mivel egyedül voltam, ha beteg voltam, mindent egyedül kellett megoldani. Meg tanultam hogyan kell keményen dolgozni, és hogy nem szabad mindent magunkra venni, így könnyebben áthidalhatóak a nehézségek. Tovább...

Túri Dóra élménybeszámolója

Rengeteg élménnyel gazdagodtam és annyira beleszerettem a szigetbe, hogy még le sem járt az első szerződésem, de már a másodikra jelentkezek. Nagyon sok új dolgot tanultam, fejlődött az angol és a spanyol nyelvtudásom is, sőt még németül is megtanultam egy-két kifejezést. Tovább...

Gódor Marietta élménybeszámolója

Az étterem főnöke nagyon tisztelettudó volt és kedves velünk, a kollégák is nagyon segítőkészek voltak mindig. Azt éreztem, hogy szeretek ott dolgozni. Az ottani emberek is mindig vidámak voltak, és azt sugározták feléd, hogy milyen boldogok. Tovább...

Unoka Lívia Katalin élménybeszámolója

Dél-Cipruson nagyon sokan beszélnek angolul, illetve nagyon könnyű angol nyelvű busz menetredeket találni az interneten, tehát nem féltem neki indulni az ismeretlennek, főleg amikor sikerült közös szabadnapot kapnunk a barátnőmmel. Tovább...

Adorján Zsuzsanna élménybeszámolója

A szállás a város turista- övezetében volt, kb. 15 perc sétára a tengerparttól. Én Paphos legnagyobb hoteljébe kerültem, egy négycsillagos szálloda éttermébe, ahonnan egyenes kilátás volt a tengerre. Tovább...

Kozák Katalin élménybeszámolója

Nagyon sok emberrel megismerkedtem a hotelen kívül is. Lettek ciprusi barátnőim. Nekik köszönhetően a latin tánc lett az új hobbim. Hetente latin bulikba mentem velük és csodálatos élményekkel gazdagodtam. Tovább...

Csikós Andrea élménybeszámolója

Kedvesek, és segítenek bármiben. A főnökök is közvetlenek, bármit elmondhatsz és ha tudnak alkalmazkodnak hozzád. Sajnos mi kifogtuk az esküvő szezont, így páromnak hétvégente mindig túlóráznia kellett, általában hét elején kapott szabadnapot. Tovább...

Körtvélyes Zsolt élménybeszámolója

Engem szerencsére teljesen egyenrangú félként kezeltek a kollégák és a főnökség is, így minden feladatból kivettem a részem: check-in, check-out, valutaváltás, kirándulások értékesítése, taxirendelés, panaszkezelés, stb. Tovább...

Martini Viktória élménybeszámolója

1 hónap után is akadtak nehezebb napok a munkában, de már sokkal jobban bírtam és jobban álltam hozzá, mint az előtt. Imádtam a munkatársaim, egyfolytában szórakoztattak és tartották bennem a lelket. Tovább...

Gódor Marietta élménybeszámolója

Amikor Cipruson a Larnakai repülőtérre értem egy nagyon kedves taxisofőr várt a helyszínen, akit a hotel küldött számomra névtáblával ellátva. Olyan jó hangulatban telt az utazásom a hotelig Limassolba, ahol dolgoztam, hogy megnyugodtam tényleg nem lesz semmi bajom. Tovább...