Szeretném megosztani veletek az én kis történetemet. A múlt évben, tavasszal úgy döntöttem, hogy semmilyen körülmények között nem szeretnék még egy nyarat itthon tölteni és a semmit tenni. Egyik ismerősöm említette, hogy közvetítő iroda által menjek ki külföldre. Bevallom nem sokat gondolkodtam rajta, sőt esélyt sem láttam, mert valljuk be egy középiskolás, érettségi nélküli lányt még itt sem nagyon vennének fel, nemhogy külföldön.

Elkészítettem az önéletrajzomat és elküldtem a del REY International-nak. Rá pár napra jött is a szerződés. Görögországba, egy 5*-os szálloda bárjába, mint pincérnő kellettem. Egyszerűen nem hittem el. :)

Felfogni csak akkor kezdtem, mikor megérkeztem. Gyönyörű sziget, ismeretlen nyelv és persze egyedül voltam. 18 évesen, mindenfajta tapasztalat nélkül, bevallom kissé megszeppentem. Megkaptam a menedzseremtől a munkaruhám és elvittek a szállásra. Két nappal később megérkezett a többi magyar is. Felfedeztük a szigetet, ismerkedtünk az ottani emberekkel. Nem unatkoztam egy percet sem. Egy bő hétig nem álltunk munkába, mert intézni kellett a papírokat, szóval süttettem a hasam. Olyan volt mintha nyaralni mentem volna ki.

Szerencsés voltam, mert délután háromkor kezdtem a munkát, így rengeteg szabadidőm volt. Tény, hogy az elején nehéz volt, mivel nem volt tapasztalatom és kényelmetlen cipőt vittem, amivel meggyűlt a bajom, bár ezt a hiányosságot gyorsan korrigáltam. A munkaidőm alatt is végig szórakoztam, mert a munkatársaim fiatalok voltak. Pár nap alatt betanultam, utána már végképp jó dolgom volt. Imádtam a pezsgést, a vendégekkel való csevejeket.

Mikor letelt a munka, arra értem „haza”, hogy mindig valami buli volt. Az udvaron már ott volt mindenki. A hangulat egyszerűen elmondhatatlan, leírhatatlan. Medencés, teraszos partikból nem volt hiány. A szigeten a BAR STREET volt a legnagyobb szórakozóhely, imádtuk.. :)

Az ottani emberek egyszerűen lenyűgöztek. Ha csak úgy menni akartam valamerre, nem vártam buszra, stoppoltam. Meg kell vallani, nem igazán tudnék olyan alkalmat mondani, hogy pár percnél többet kellett volna várakoznom.

A lakóhely a hoteltől körülbelül 2 kilométerre volt, ahova külön busz szállított minket. A szállás nem volt túl felszerelt, de nem is volt rá szükség, mert jóformán csak aludni jártunk vissza.

Egy idő után azt vettem észre, szó szerint várom, hogy mehessek munkába. A főnököm egy vicces, pörgős férfi volt, aki aztán annyit tudott tréfálni, hogy többször fuldokolva nevettünk a viccein. Sok mindent megtanultam, többek között koktélokat és különféle kávékat is el tudok készíteni, ami kifejezetten boldoggá tesz.

Hogy ne csak a bulikat említsem, részletezném kicsit mik voltak a feladataim.

  • A rendelések felvétele, italok készítése, mosogatás, a medencék körül összegyűjteni a poharakat, tisztán tartani a bár egész területét, valamint hamusok folyamatos cseréje. Ezekre a feladatokra általában öten voltunk, így nem okozott problémát ezek ellátása.

A kezdetek kezdetén még nem mertem használni az angolt (amit természetesen mielőtt hazajöttem volna mindenki közölt, hogy én voltam a mosolygós, de meg nem szólaló lány.. :D), de ez nagyon rövid időn belül változott. Most már nem okoz problémát, ha angolul kell beszélgetnem, aminek kifejezetten örülök, mert most fogok érettségizni, ráadásul a mai világban az angol nyelv alapnak mondható. Tulajdonképpen eddig a nyárig nem tudtam, hogy mihez kezdjek a középiskola után, de azóta rájöttem, hogy ezen a területen szeretnék majd elhelyezkedni.

Megszámlálhatatlan szép emlék köt a szigethez… Motoros kirándulások, az első vezetés jogosítvánnyal, először láttam a tengert, nagy szerelmi történetek és minden, ami ahhoz kell, hogy felejthetetlen legyen egy nyár.

A legkedvesebb emlékem, a 19. születésnapom…

  • Az előtte lévő napon a munkaidőm vége hajnali 1 óra volt. Fél 1-kor a kisfőnököm mondta nekem, hogy menjek végig a medencék körül, hátha vannak még üres poharak. Én morogtam magamban, hogy most voltam, minek mennék megint. 5 perc alatt nem lesz ott semmi. De ő volt a főnök, így fogtam a tálcámat és elindultam. Alig tettem meg 10 métert, kiabáltak. Visszafordultam és egy sütivel, amin csillagszóró volt, ott álltak a munkatársaim. Visszafutottam és meglepődöttségemben alig tudtam megszólalni. Ez még csak a kezdet volt. A bármenedzserem felrázott egy pezsgőt és kergetett vele a bár körül. Mondanom sem kell, hogy nézett ki a fehér ingem. :) Utána a magyarok szerveztek egy bulit, ahol mindenki ott volt. Kaptam ajándékokat is. Csodás érzés volt arra érkezni, hogy több mint 20 ember vár arra, hogy azt mondja: Boldog szülinapot!


Sok barátom volt mindig is, de senkire nem tudtam azt mondani, hogy ő a legjobb barátom! Ez megváltozott. A kis szigeten találkoztam azzal a személlyel, akire azt mondhatom a lelki társam és nem csak ez az egy lány az, aki közel áll hozzám. Több olyan lány/fiú van, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot és ritkán (a távolság miatt), de találkozunk.

Gondolom nem is meglepő, ha azt mondom, vissza szeretnék menni és még legalább egy ugyanilyen nyarat megélni.

Hazafelé jövet megálltam a repülőtér előtt és megkérdeztem magamtól: biztos fel akarok szállni a repülőre? Persze nem volt választásom, de mégis, megfordult a fejemben. Az ottani magyarokkal elneveztük a szigetet „magic island”-nak, mert tényleg az. Bárki megkérdez, mindenkinek azt mondom, igenis meg kell próbálni, hisz megéri. Életre szóló emlékek, kapcsolatok és a későbbiekben sem fog rosszul jönni, ha jelentkezem valahova, ott fog virítani, hogy hol dolgoztam.

Végezetül… Higgyétek el, nem tudnék olyan embert mondani az ott dolgozó magyarok közül, aki ha visszagondol az ott eltöltött időre, azt mondaná, hogy megbánta. Ha valakinek kétségei vannak, esetleg tart attól, hogy mi lenne, felejtse el ezeket a gondolatokat, mert ilyen lehetőséget kihagyni nagy meggondolatlanság lenne! :)

Te is szeretnél ilyen élményeket?

  •   Nincs gyakorlatod a hotelmunkák / vendéglátás terén, de szeretnél belekóstolni ebbe a világba?
  •   Jól beszélsz egy vagy több idegen nyelvet és érdekel a szállodák világa?
  •   Csak pár hónapos munkavállalást tervezel vagy pont jól jönne egy nyári diákmunka Görögországban?

A Work Experience Greece program az ideális választás, ha régóta szíved csücske Görögország és szívesen vállalnál valamelyik gyönyörű tengerparton nyári / szezonális munkát! A szállodák ingyenesen gondoskodnak a szállásodról és az ellátásodról, így nem kell a kintléted alatt költened semmire. A részvételhez nem kell diáknak lenned, nem kell tudod görögül, és ami a legjobb: előzetes gyakorlat sem szükséges. Csak vágj bele!

Nem tudsz elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatod, vagy rendelkezel tapasztalattal, de nem elég nívós helyekről? Szeretnéd erősíteni az idegen nyelvtudásodat? Mindig is vonzott Görögország? Referenciát szeretnél szerezni egy 4-5 csillagos külföldi szállodától? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

  •  Szükséges kezdőtőke: kb.150.000 Ft
  •  Programdíj: 250 GBP
  •  Fizetés: nettó 450-500 EUR/hó
  •  Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, recepciós, konyhai kisegítő, medencefelügyelő, lifeguard, hostess
  •  Szállás: ingyenesen biztosított
  •  Ellátás: ingyenesen biztosított
  •  Elvárások: magabiztos angol vagy német vagy orosz nyelvtudás
  •  Szerződés hossza: 10-24 hét között szabadon választható (április & október között)
tovább...

Beszédes Dárió élménybeszámolója

A legelején szeretném tudatni kedves olvasókkal, hogy ez nem az első kint végzett munkám. Görögország előtt Spanyolországban töltöttem fél évet. Azután eldöntöttem, hogy újra bele vágok. Immáron Görögországi kis Rodosz szigetén. Tovább...

Krizsán Regina élménybeszámolója

Összességében ez a kint töltött fél év volt életem legjobb fél éve, rengeteget tanultam magamról, mivel egyedül voltam, ha beteg voltam, mindent egyedül kellett megoldani. Meg tanultam hogyan kell keményen dolgozni, és hogy nem szabad mindent magunkra venni, így könnyebben áthidalhatóak a nehézségek. Tovább...

Túri Dóra élménybeszámolója

Rengeteg élménnyel gazdagodtam és annyira beleszerettem a szigetbe, hogy még le sem járt az első szerződésem, de már a másodikra jelentkezek. Nagyon sok új dolgot tanultam, fejlődött az angol és a spanyol nyelvtudásom is, sőt még németül is megtanultam egy-két kifejezést. Tovább...

Gódor Marietta élménybeszámolója

Az étterem főnöke nagyon tisztelettudó volt és kedves velünk, a kollégák is nagyon segítőkészek voltak mindig. Azt éreztem, hogy szeretek ott dolgozni. Az ottani emberek is mindig vidámak voltak, és azt sugározták feléd, hogy milyen boldogok. Tovább...

Unoka Lívia Katalin élménybeszámolója

Dél-Cipruson nagyon sokan beszélnek angolul, illetve nagyon könnyű angol nyelvű busz menetredeket találni az interneten, tehát nem féltem neki indulni az ismeretlennek, főleg amikor sikerült közös szabadnapot kapnunk a barátnőmmel. Tovább...

Adorján Zsuzsanna élménybeszámolója

A szállás a város turista- övezetében volt, kb. 15 perc sétára a tengerparttól. Én Paphos legnagyobb hoteljébe kerültem, egy négycsillagos szálloda éttermébe, ahonnan egyenes kilátás volt a tengerre. Tovább...

K. Katalin élménybeszámolója

Nagyon sok emberrel megismerkedtem a hotelen kívül is. Lettek ciprusi barátnőim. Nekik köszönhetően a latin tánc lett az új hobbim. Hetente latin bulikba mentem velük és csodálatos élményekkel gazdagodtam. Tovább...

Csikós Andrea élménybeszámolója

Kedvesek, és segítenek bármiben. A főnökök is közvetlenek, bármit elmondhatsz és ha tudnak alkalmazkodnak hozzád. Sajnos mi kifogtuk az esküvő szezont, így páromnak hétvégente mindig túlóráznia kellett, általában hét elején kapott szabadnapot. Tovább...

Körtvélyes Zsolt élménybeszámolója

Engem szerencsére teljesen egyenrangú félként kezeltek a kollégák és a főnökség is, így minden feladatból kivettem a részem: check-in, check-out, valutaváltás, kirándulások értékesítése, taxirendelés, panaszkezelés, stb. Tovább...

Martini Viktória élménybeszámolója

1 hónap után is akadtak nehezebb napok a munkában, de már sokkal jobban bírtam és jobban álltam hozzá, mint az előtt. Imádtam a munkatársaim, egyfolytában szórakoztattak és tartották bennem a lelket. Tovább...