Én 3 és fél hónapot töltöttem Samoson, ami egy kis görög sziget a török határ mellett. Felszolgálóként mentem ki, mert szerettem volna kicsit világot látni, kalandozni a nyár folyamán.
A hotel 3 csillagos, közvetlenül a tengerpartnál van, ez nagyon kényelmes volt, mivel a szállásom is a hotelben volt, így nem kellett utazni még a munkakezdés előtt. A hotel kicsit kintebb eső helyen van, a legközelebbi falu/ város Samos (a sziget fővárosa) és Pytagorio volt, oda kb 20-30 perc volt az út autóval. Én gyakran be tudtam menni a hotel kisbuszával a vendégekkel amikor szabadnapjaim voltak.
A munka nem volt megerőltető, szinte nyaraltam :) A tengerparton kellett a napágyakért beszednem a pénzt és italt/ételt felszolgálni. Igazából csak az augusztus volt zsúfolt, a többi hónapban egyáltalán nem voltak sokan.
Egy holland lánnyal laktam egy szobában, nagyon jól kijöttünk (azóta is nagyon jó barátnők vagyunk), és ha csak tehettük együtt fedeztük fel a környéket. Illetve később egy lengyel lánnyal is összebarátkoztunk, vele is sok helyre kirándultunk a szigeten. Egy ilyen kis szigethez képest szinte minden megtalálható itt: gyönyörű tengerpartok, édes kis templomok szinte mindenhol, vízesés, hegyi túraútvonalak.
A hotel egyébként családi hotel, mindenki nagyon aranyos, a főnököm is mindig segített, bármi problémám volt. Tipikus görögök :) nagyon nyugodtak, ráérősek, vendégszeretőek.
Összességében nagyon jó élményekkel értem haza és szívesen gondolok vissza arra a nyárra. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy induljanak el bátran külföldre, mert kinyílik a világ előttük és rengeteg csodás élménnyel gazdagodhatnak.
Te is szeretnél ilyen élményeket?
- Nincs gyakorlatod a hotelmunkák / vendéglátás terén, de szeretnél belekóstolni ebbe a világba?
- Jól beszélsz egy vagy több idegen nyelvet és érdekel a szállodák világa?
- Csak pár hónapos munkavállalást tervezel vagy pont jól jönne egy nyári diákmunka Görögországban?
A Work Experience Greece program az ideális választás, ha régóta szíved csücske Görögország és szívesen vállalnál valamelyik gyönyörű tengerparton nyári / szezonális munkát! A szállodák ingyenesen gondoskodnak a szállásodról és az ellátásodról, így nem kell a kintléted alatt költened semmire. A részvételhez nem kell diáknak lenned, nem kell tudod görögül, és ami a legjobb: előzetes gyakorlat sem szükséges. Csak vágj bele!
Nem tudsz elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatod, vagy rendelkezel tapasztalattal, de nem elég nívós helyekről? Szeretnéd erősíteni az idegen nyelvtudásodat? Mindig is vonzott Görögország? Referenciát szeretnél szerezni egy 4-5 csillagos külföldi szállodától? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!
- Szükséges kezdőtőke: kb.180.000 Ft
- Programdíj: 300 GBP
- Fizetés: nettó €640-730/hó (munkanapok számától függően)
- Bónusz: nettó €150 a szerződés végén
- Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, bellboy, recepciós, hostess, konyhai kisegítő, szakácssegéd, mosogató, medencefelügyelő, lifeguard
- Lokációk: Rodosz, Korfu, Kréta, Kos, Zakynthos, Santorini, Naxos, Chalkidiki
- Szállás: ingyenesen biztosított
- Ellátás: ingyenesen biztosított
- Elvárások: magabiztos angol vagy német nyelvtudás (bizonyos pozikhoz alapfok is elég)
- Szerződés hossza: 2.5-6 hónap között szabadon választható (április & október között)
Kapcsolódó blogbejegyzések
- Résztvevőnk tollából: Egy animátor mindennapjai
- A tervtől a kiútig
- Jótanácsok a pályázati anyag elkészítéséhez
- EHIC - Azaz mindent a TB-ről
- A spanyol mentalitás
- Ismerd meg Lanzarote szigetét közelebbről!
- Ismerd meg a gyönyörű Korfu látnivalóit
- Tóth Máté - Ennyi pénzért elindulni?
- Erkölcsi bizonyítvány és igénylése
- Szakmai gyakorlatos ügyintézés - Spanyolország
- Egy kis ízelítő Rodosz szigetéről :)
- Szobalánykodás egy résztvevőnk tollából
- Mi lesz a legfurcsább Spanyolországban?
- A Kanári-szigetek a praktikum szemével
- Halász Kata - Egy görög hajóút
- Mi a szösz az a svédasztal
- Hogy kerüld el a mentális lejtőt
- Farkas Daniella - Interjú Ciprusról
- Látnivalók Kréta szigetén
- A napos part központja: Malaga
- Miért 300-500Eur a fizetés a Work Experience Programoknál?
- Work Experience programok
- Anyakönyvi kivonat igénylése
- A mesés mallorcai strandok...
- Miért rúghatnak ki? És ha megtörtént a baj, mi a teendő?
- Tóth Máté - Hogyan legyünk jó pincérek
- Konyhai kisegítés - egy bulis munkakör távol a vendégek zajától
- Hegedűs Anna - A recepció élete
- Halkidiki és a szerzetes köztársaság.