Nyáron ki ne vágyna szikrázó napsütésre és a tenger morajló közelségére. Mindamellett, hogy ez Magyarországon nem adatik meg, a gazdasági helyzet sem kecsegtet túlkínálattal a munkahelyek terén.

Így 2013 nyarán én is belevágtam egy kalandos görögországi munkába. Rodosz szigetén, Ialyssos-on egy öt csillagos hotel alkalmazásában szobalánykodtam 5 hónapot. Többen voltunk magyarok többféle pozícióban, így a társaság-kérdés nem is volt kérdés. : ) Színes kis társaságunk szebbé és egyszerűbbé tette számunkra ezt a történésekben nagyon gazdag időszakot.

A munka üteme és a módszerek természetesen először szokatlanok voltak mindannyiunk számára, a tengerpart vonzotta tömegturizmus bizony kihívások elé állítja a gyakran tapasztalatlan munkavállalókat. Ám egy idő után már görögül is értettük az állandóan használt szófordulatokat és a munka tempóját is megszoktuk.

A közvetlen munkatársaim nagy része csak görögül tudott, úgyhogy az elején akadt vicces szituáció bőven és persze kevésbé vicces is, de mivel nagyon pörgős volt a tempó, ezért nem is nagyon volt idő semmin problémázni, a végére pedig össze is szoktunk.

A managerem persze tudott angolul és igyekezett az alkalmazottakat ésszerűen beosztani. A munka mozgalmas és fárasztó volt, de kárpótoltuk magunkat a tenger mellett és a day off-jainkon megejtett kirándulásokon: a közeli beach bar-ok napozóágyain, Rodosz város bevásárló utcáin vagy épp a híres Old Town macskaköves utcácskáin.

Persze a szórakozási lehetőségek is adottak egy turistaparadicsomban, csak arra érdemes vigyázni, hogy a munkába érjetek be normálisan, vagy a day off-jaitokat szervezzétek úgy, ha van rá lehetőség.

A kezdeti időszakban a szabadnapjaink egy része a munkavállaláshoz szükséges papírok (adóhivatal, egészségügyi vizsgálat, görög bankkártya) elintézésére ment el. Érdemes még az elején megbarátkozni a görög mentalitás rejtelmeivel, mert ezek kikerülhetetlenek. A görög emberek nem sietnek el semmit és hirtelen ámde barátságos természetűek, egy frappé és egy cigaretta mellett tökéletesen tudják élvezni a meleg déli szelet. : D Egy jó adag talpraesettség segítségével azonban minden szituációt meg lehet oldani.

Természetesen előfordultak nehezebb napok vagy keményebb munkahetek, amikor az ember szabadnap után és adott esetben egy tányér töltött káposzta után áhítozott, de ezeken muszáj volt átlendülnünk, a társaság ebben segítséget nyújthat mindenképp. : )

A másik problémát a szabadnapjaink összeegyeztetése jelentette, hiszen mindenki szívesebben szervezett programokat a másikkal, mint egyedül, ez volt, hogy összejött, volt, hogy nem. A manager rugalmasságától és a szálloda, a dolgozók leterheltségétől függ, hogy össze tudjátok-e egyeztetni, de érdemes a manager-rel előre beszélni, hiszen ők is tudják, hogy a munka mellett, egy külföldi munkavállaló valószínűleg szeretne körbenézni is az adott helyen.

A hónapok alatt bárkinél felmerülhet bármilyen egészségügyi probléma, ennek természetesen nem örülnek, tekintve, hogy szezonális munka és iszonyú sok vendégnek kell eleget tenni, de ilyen esetben is mindenképp jelezni kell legelőször a manager felé és ha nem elhúzódó betegségről van szó, nem lehet belőle nagyobb gond.

Tehát előfordulnak problémák a kint tartózkodás alatt – ugyanígy ha itthon dolgozol akkor is – csak az új nyelvi és kulturális környezet miatt maximum lassabban és körülményesebben haladnak a dolgok, de mindez toleranciával és kérdezni meréssel megoldható. Ezekre pedig mindenkinek, aki kimegy szüksége lesz.

Több szempontból is hasznos tapasztalat volt számomra, és ha akadt is nehézség vagy voltak fárasztóbb napok, bátran ajánlom mindenkinek, aki amellett, hogy szeretne pénzt keresni, szeretné magát kipróbálni új környezetben. Hiszen amellett, hogy olyan gyönyörű helyeken töltheti a nyarat, amikre egész iparág épül, megismerhet egy egészen más kultúrát, életformát és gondolkodásmódot is. Így nemcsak munka terén, de emberileg is abszolút építő jellegű egy ilyen időszak.

Másrészt új embereket ismerhet meg, barátságokat köthet és garantáltan életre szóló élményekkel gazdagodhat.

A végén pedig érdemes referencia levelet kérni, mert sosem tudhatja az ember, hogy mikor veszi hasznát az ott megszerzett munkatapasztalatnak. : D

Te is szeretnél ilyen élményeket?

  •   Nincs gyakorlatod a hotelmunkák / vendéglátás terén, de szeretnél belekóstolni ebbe a világba?
  •   Jól beszélsz egy vagy több idegen nyelvet és érdekel a szállodák világa?
  •   Csak pár hónapos munkavállalást tervezel vagy pont jól jönne egy nyári diákmunka Görögországban?

A Work Experience Greece program az ideális választás, ha régóta szíved csücske Görögország és szívesen vállalnál valamelyik gyönyörű tengerparton nyári / szezonális munkát! A szállodák ingyenesen gondoskodnak a szállásodról és az ellátásodról, így nem kell a kintléted alatt költened semmire. A részvételhez nem kell diáknak lenned, nem kell tudod görögül, és ami a legjobb: előzetes gyakorlat sem szükséges. Csak vágj bele!

Nem tudsz elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatod, vagy rendelkezel tapasztalattal, de nem elég nívós helyekről? Szeretnéd erősíteni az idegen nyelvtudásodat? Mindig is vonzott Görögország? Referenciát szeretnél szerezni egy 4-5 csillagos külföldi szállodától? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

  •  Szükséges kezdőtőke: kb.180.000 Ft
  •  Programdíj:  300 GBP
  •  Fizetés:  nettó €640-730/hó (munkanapok számától függően)
  •  Bónusz: nettó €150 a szerződés végén
  •  Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, bellboy, recepciós, hostess, konyhai kisegítő, szakácssegéd, mosogató, medencefelügyelő, lifeguard
  •  Lokációk: Rodosz, Korfu, Kréta, Kos, Zakynthos, Santorini, Naxos, Chalkidiki
  •  Szállás: ingyenesen biztosított
  •  Ellátás: ingyenesen biztosított
  •  Elvárások: magabiztos angol vagy német nyelvtudás (bizonyos pozikhoz alapfok is elég)
  •  Szerződés hossza:  2.5-6 hónap között szabadon választható (április & október között)
tovább...

Beszédes Dárió élménybeszámolója

A legelején szeretném tudatni kedves olvasókkal, hogy ez nem az első kint végzett munkám. Görögország előtt Spanyolországban töltöttem fél évet. Azután eldöntöttem, hogy újra bele vágok. Immáron Görögországi kis Rodosz szigetén. Tovább...

Krizsán Regina élménybeszámolója

Összességében ez a kint töltött fél év volt életem legjobb fél éve, rengeteget tanultam magamról, mivel egyedül voltam, ha beteg voltam, mindent egyedül kellett megoldani. Meg tanultam hogyan kell keményen dolgozni, és hogy nem szabad mindent magunkra venni, így könnyebben áthidalhatóak a nehézségek. Tovább...

Túri Dóra élménybeszámolója

Rengeteg élménnyel gazdagodtam és annyira beleszerettem a szigetbe, hogy még le sem járt az első szerződésem, de már a másodikra jelentkezek. Nagyon sok új dolgot tanultam, fejlődött az angol és a spanyol nyelvtudásom is, sőt még németül is megtanultam egy-két kifejezést. Tovább...

Gódor Marietta élménybeszámolója

Az étterem főnöke nagyon tisztelettudó volt és kedves velünk, a kollégák is nagyon segítőkészek voltak mindig. Azt éreztem, hogy szeretek ott dolgozni. Az ottani emberek is mindig vidámak voltak, és azt sugározták feléd, hogy milyen boldogok. Tovább...

Unoka Lívia Katalin élménybeszámolója

Dél-Cipruson nagyon sokan beszélnek angolul, illetve nagyon könnyű angol nyelvű busz menetredeket találni az interneten, tehát nem féltem neki indulni az ismeretlennek, főleg amikor sikerült közös szabadnapot kapnunk a barátnőmmel. Tovább...

Adorján Zsuzsanna élménybeszámolója

A szállás a város turista- övezetében volt, kb. 15 perc sétára a tengerparttól. Én Paphos legnagyobb hoteljébe kerültem, egy négycsillagos szálloda éttermébe, ahonnan egyenes kilátás volt a tengerre. Tovább...

K. Katalin élménybeszámolója

Nagyon sok emberrel megismerkedtem a hotelen kívül is. Lettek ciprusi barátnőim. Nekik köszönhetően a latin tánc lett az új hobbim. Hetente latin bulikba mentem velük és csodálatos élményekkel gazdagodtam. Tovább...

Csikós Andrea élménybeszámolója

Kedvesek, és segítenek bármiben. A főnökök is közvetlenek, bármit elmondhatsz és ha tudnak alkalmazkodnak hozzád. Sajnos mi kifogtuk az esküvő szezont, így páromnak hétvégente mindig túlóráznia kellett, általában hét elején kapott szabadnapot. Tovább...

Körtvélyes Zsolt élménybeszámolója

Engem szerencsére teljesen egyenrangú félként kezeltek a kollégák és a főnökség is, így minden feladatból kivettem a részem: check-in, check-out, valutaváltás, kirándulások értékesítése, taxirendelés, panaszkezelés, stb. Tovább...

Martini Viktória élménybeszámolója

1 hónap után is akadtak nehezebb napok a munkában, de már sokkal jobban bírtam és jobban álltam hozzá, mint az előtt. Imádtam a munkatársaim, egyfolytában szórakoztattak és tartották bennem a lelket. Tovább...