Kedves jövendőbeli del REY-esek! Sziasztok, Hévézi Klaudia vagyok. Én 2013-ban vettem részt a del REY International programjában először. Testvéremmel közösen regisztráltunk be, és úgy alakult, hogy Görögországban, Rodoszon kaptunk munkát szobalányként egy 4 csillagos hotelben. Az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat szeretném most megosztani veletek. :)

2013 június 08-án mentünk ki Rodoszra, este értünk oda a reptérre. Taxi vitt el minket a hotelbe, ahol a recepción kifizették a taxit, illetve akkor este kaptunk szobát a hotelben. Mondták, hogy másnap reggel 9-re menjünk le a recepcióra. Ez így is lett, majd elvittek minket az irodába, ahol a szobalányok főnöke volt. Először elég kalandos volt, mert a hölgy nem igazán beszélt magyarul. :) Majd kaptunk munka pólót, nadrágot, és elvittek minket a szobákhoz, hogy megmutassák a munkafolyamatot. Szerencsénkre ahova vittek, ott pont volt egy magyar lány is, aki éppen betanult akkor. Így könnyebben ment a kommunikáció, mert ő elmondta az addigi tapasztalatait, és hogy milyen a munka. Mikor letelt a munkaidő délután 3-kor, jött a Staff Bus a hotelhez a személyzetért, és akkor elvittek minket a szállásunkra.

Minket tesómmal Lardos-ban szállásoltak el, egy sorház egyik lakását kaptunk meg. Minden rendben volt a szállással, volt benne konyha rész, fürdőszoba WC-vel, kisebb terasz, és még klíma is.

Élet szobalányként

Minden reggel jött a Staff Bus a térre, és vitt minket dolgozni. Reggel 7-re kellett beérni az Office-ba, ahol az elején, míg betanultunk minden nap beosztottak valaki mellé, hogy tanuljunk. Nah ez nagyon kalandos volt, mert a szobalányok 95% nem beszélt angolul, csak görögül, vagy albánul. Így maradt a mutogatás. :)

Reggel 7-9-ig mindenki kapott valami feladatot, mert a szobákat elkezdeni takarítani csak 9 lehetett. Én 7-9-ig törölközőket hajtogattam a mosodában. Majd amikor úgy látták, hogy megtanultuk annyira dolgokat, hogy saját szobáink legyenek, akkor megkaptuk a szobáinkat. Azt még fontosnak tartom megemlíteni, hogy a hotelünk, az 5-4-3 csillagos hotel is, van több része, melyek máshogyan néznek ki, illetve besorolás szerint sem egyformák. Én az 5*-os villákat kaptam, amik emeletesek voltak, és saját medencések. Mindenhol üveg..

Minden reggel megkaptuk a papírjainkat, hogy mennyi elmenős szoba van aznap, vagy melyik csak az ami szervizes. Én szerettem ezeket a szobákat csinálni, és még ami jó volt benne, hogy aki mellettem dolgozott lány, az tudott angolul.

Minden nap 1-kor volt ebéd, a személyzetnek meg volt a hely, hogy hol lehet ebédelni, illetve vacsorát is kaptunk este 7-kor. Ebben az időpontban is jött a Staff Bus, így vissza tudtunk menni a hotelbe vacsorázni. Vacsora utána vagy haza mentünk, vagy benn maradtunk a hotelben beszélgetni, animátor műsort nézni. Elvileg a személyzet nem lehet a hotelben munkaidő után, de ha normálisan viselkedtél és vegyültél, akkor nem szóltak semmit. ;) Illetve ha barátkozol a hotel többi személyzetével, persze csak azzal tudsz, aki beszél angolul, akkor jobban élvezhetőbb minden. Reggeli nem volt igazából, csak ha megoldottad magadnak. :D

Ahol mi laktunk Lardos, az kb. 15 percre volt gyalog attól a szállástól, ahol a személyzet 90% lakott. Itt Lardosban csak mi laktunk magyarok, a többiek olaszok, görögök, litvánok és albánok voltak. Viszont itt volt bank, patika, bolt, bar stb. 2 percre a szállástól, még a többieknek kicsit többet kellett sétálni ezek miatt.

El tudtunk menni szórakozni is, illetve szinte körbe is tudtuk járni a szigetet.

Igazából annyi élményem van, hogy nagyon nehéz most így röviden összefoglalni…

Iszonyatosan jól éreztem magam, gyönyörű volt a hely, amit a szabadnapjainkon be tudtunk járni. Rendesek, kedvesek, segítőkészek voltak az emberek velünk a hotelben is és ott is ahol laktunk, pedig ez volt az első év, hogy közvetítő céggel voltunk kinn.Én nem nagyon tudok rosszat mondani. Természetesen voltak bökkenők is, még a fizetéssel is, de ha talpra esett vagy és kedves, akkor nem lehet baj, illetve figyelembe kell venni a görög mentalitást is. Volt olyan is, hogy a főszezonban nem tudták kiadni a szabadnapokat, de azokat vagy kifizették, vagy később megkaptuk. Nah az húzós volt például, mert 28 napot kellett ledolgozni, de túl lehetett élni. Mi magyarok megkaptuk a fizetésünket szinte minden hónap elején, és a bónuszt is, a hazaindulás előtt.

Én úgy gondolom, hogy sok múlik rajtunk is, hogy hogyan állunk a dolgokhoz, és hogyan töltjük el az időt ott. Ha tudod élvezni, és barátkozol, akkor nagy baj nem lehet. Ez nagy részben rajtunk áll. Nekem csodálatos élmény volt, sok tapasztalatot is szereztem ott, és gyönyörű élményekkel gazdagodtam.

Köszönöm a lehetőséget del REY! :)                                                                     

Te is szeretnél ilyen élményeket?

  •   Nincs gyakorlatod a hotelmunkák / vendéglátás terén, de szeretnél belekóstolni ebbe a világba?
  •   Jól beszélsz egy vagy több idegen nyelvet és érdekel a szállodák világa?
  •   Csak pár hónapos munkavállalást tervezel vagy pont jól jönne egy nyári diákmunka Görögországban?

A Work Experience Greece program az ideális választás, ha régóta szíved csücske Görögország és szívesen vállalnál valamelyik gyönyörű tengerparton nyári / szezonális munkát! A szállodák ingyenesen gondoskodnak a szállásodról és az ellátásodról, így nem kell a kintléted alatt költened semmire. A részvételhez nem kell diáknak lenned, nem kell tudod görögül, és ami a legjobb: előzetes gyakorlat sem szükséges. Csak vágj bele!

Nem tudsz elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatod, vagy rendelkezel tapasztalattal, de nem elég nívós helyekről? Szeretnéd erősíteni az idegen nyelvtudásodat? Mindig is vonzott Görögország? Referenciát szeretnél szerezni egy 4-5 csillagos külföldi szállodától? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

  •  Szükséges kezdőtőke: kb.180.000 Ft
  •  Programdíj:  300 GBP
  •  Fizetés:  nettó €640-730/hó (munkanapok számától függően)
  •  Bónusz: nettó €150 a szerződés végén
  •  Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, bellboy, recepciós, hostess, konyhai kisegítő, szakácssegéd, mosogató, medencefelügyelő, lifeguard
  •  Lokációk: Rodosz, Korfu, Kréta, Kos, Zakynthos, Santorini, Naxos, Chalkidiki
  •  Szállás: ingyenesen biztosított
  •  Ellátás: ingyenesen biztosított
  •  Elvárások: magabiztos angol vagy német nyelvtudás (bizonyos pozikhoz alapfok is elég)
  •  Szerződés hossza:  2.5-6 hónap között szabadon választható (április & október között)
tovább...

Beszédes Dárió élménybeszámolója

A legelején szeretném tudatni kedves olvasókkal, hogy ez nem az első kint végzett munkám. Görögország előtt Spanyolországban töltöttem fél évet. Azután eldöntöttem, hogy újra bele vágok. Immáron Görögországi kis Rodosz szigetén. Tovább...

Krizsán Regina élménybeszámolója

Összességében ez a kint töltött fél év volt életem legjobb fél éve, rengeteget tanultam magamról, mivel egyedül voltam, ha beteg voltam, mindent egyedül kellett megoldani. Meg tanultam hogyan kell keményen dolgozni, és hogy nem szabad mindent magunkra venni, így könnyebben áthidalhatóak a nehézségek. Tovább...

Túri Dóra élménybeszámolója

Rengeteg élménnyel gazdagodtam és annyira beleszerettem a szigetbe, hogy még le sem járt az első szerződésem, de már a másodikra jelentkezek. Nagyon sok új dolgot tanultam, fejlődött az angol és a spanyol nyelvtudásom is, sőt még németül is megtanultam egy-két kifejezést. Tovább...

Gódor Marietta élménybeszámolója

Az étterem főnöke nagyon tisztelettudó volt és kedves velünk, a kollégák is nagyon segítőkészek voltak mindig. Azt éreztem, hogy szeretek ott dolgozni. Az ottani emberek is mindig vidámak voltak, és azt sugározták feléd, hogy milyen boldogok. Tovább...

Unoka Lívia Katalin élménybeszámolója

Dél-Cipruson nagyon sokan beszélnek angolul, illetve nagyon könnyű angol nyelvű busz menetredeket találni az interneten, tehát nem féltem neki indulni az ismeretlennek, főleg amikor sikerült közös szabadnapot kapnunk a barátnőmmel. Tovább...

Adorján Zsuzsanna élménybeszámolója

A szállás a város turista- övezetében volt, kb. 15 perc sétára a tengerparttól. Én Paphos legnagyobb hoteljébe kerültem, egy négycsillagos szálloda éttermébe, ahonnan egyenes kilátás volt a tengerre. Tovább...

K. Katalin élménybeszámolója

Nagyon sok emberrel megismerkedtem a hotelen kívül is. Lettek ciprusi barátnőim. Nekik köszönhetően a latin tánc lett az új hobbim. Hetente latin bulikba mentem velük és csodálatos élményekkel gazdagodtam. Tovább...

Csikós Andrea élménybeszámolója

Kedvesek, és segítenek bármiben. A főnökök is közvetlenek, bármit elmondhatsz és ha tudnak alkalmazkodnak hozzád. Sajnos mi kifogtuk az esküvő szezont, így páromnak hétvégente mindig túlóráznia kellett, általában hét elején kapott szabadnapot. Tovább...

Körtvélyes Zsolt élménybeszámolója

Engem szerencsére teljesen egyenrangú félként kezeltek a kollégák és a főnökség is, így minden feladatból kivettem a részem: check-in, check-out, valutaváltás, kirándulások értékesítése, taxirendelés, panaszkezelés, stb. Tovább...

Martini Viktória élménybeszámolója

1 hónap után is akadtak nehezebb napok a munkában, de már sokkal jobban bírtam és jobban álltam hozzá, mint az előtt. Imádtam a munkatársaim, egyfolytában szórakoztattak és tartották bennem a lelket. Tovább...