Miklós Claudia

A legizgalmasabb év díját nyeri: 2012 :)
A díjat átadja: del REY International

Hogy miért? Elmesélem…De mielőtt megosztom Veletek ezt a fantasztikus élményt, elmondanám, hogy ne féljetek, és ne tartsatok belevágni egy ilyen szuper lehetőségbe, mint amit a del REY International kínál.

Februárban elküldtem az anyagom, 3 napon belül már felszolgálói ajánlatot kaptam egy rodoszi 5 csillagos grand hoteltől. :) Természetesen rögtön igent mondtam, és március 30-án megkezdődött életem egyik legjobb és legizgalmasabb kalandja… :)

Irány Rodosz! :)

Március 30-án útra kerekedtem, könnyes búcsút véve szüleimtől és testvéremtől.
Ez volt az első alkalom, amikor 1 hónapnál hosszabb ideig voltam távol a családomtól, az otthonomtól. Az első kiinduló csapatban 4-en voltunk lányok, az eredeti szerződésünk április 1-jétől szólt. Az indulásunk előtt pár nappal értesítettek minket, hogy a hotel nem nyit ki április 20-ig. A nagy kérdést mindannyian feltettük:

„Akkor most mi lesz? Mit fogunk csinálni abban a 3 hétben?”.

Szerintem bátran kijelenhetem, hogy idén az összes munkavállaló közül mi voltunk a legszerencsésebbek. :) Kaptunk 3 hét „kényszer” nyaralást a munkakezdés előtt. A hotel (ahol később dolgoztam) HR managerének az unokatestvéreinek a szállodájában szállásoltak el minket arra a 3 hétre.

Az első hetünk tökéletes volt. A csajokkal már az első napon bebarangoltuk a környéket, kimentünk a tengerpartra, bebicikliztünk a központba. Az első áprilisi hétvégénken béreltünk egy kocsit, amivel 2 nap alatt bejártuk az egész szigetet. Láttuk az ókori Kamiros-i romokat, Monolithos várát, a csodás Kalithea fürdőt és tengerpartját, Pillangók völgyét, állatokat simogattunk és etettünk az Ostrich farmon, eljutottunk a sziget legdélibb pontjához, Prassonissi – félszigethez (itt találkozik az Égei és a Földközi tenger) ami lélegzetelállító panorámát nyújtott. De számomra a leggyönyörűbb hely a szigeten Lindos híres fehér házas városa és fellegvára volt. Itt csacsigoltam életemben először, a kis Mimi hátán egészen a fellegvárig utazhattam. 

A „kényszer” nyaralás második felében tartottunk, mikor jött egy nem épp kellemesnek mondható hír, hogy a hotel – ahová a szerződésünk szólt – nem alkalmaz minket.
Egyszerűen ledöbbentünk, de rögtön nyugtattak minket a „cousinok”, hogy minden rendben lesz, még ezt ne vegyük biztosra. Gondoltuk rendben, pihenjünk, várjunk 1-2 napot, aztán csak kiderül már így április közepe magasságában, hogy mégis hova fogunk kerülni.

Így is történt, majd a következő napokban kaptuk az új hírt: A sziget másik oldalán egy szintén 5 csillagos luxus hotel „felajánlotta” hogy átvesz minket. Na gondolhatjátok, hogy ezek után csak néztünk egymásra, hogy mi van?! Ez számunkra a miatt is volt kellemetlen, mert az unokatesók szívességből adtak nekünk szállást, és végül nem is a rokona szállodájába kerülünk??? Még talán 24 óra sem telt el, mikor jött a hír, hogy marad az eredeti szálloda… Már végleg nem értettünk semmit. Ez ment közel 1 héten keresztül, ez a bizonytalanság, az egyik lány közülünk már majdnem feladta, és úgy volt vele, hogy itt hagyja az egészet.

Végre eljött a nagy nap: április 18. Költözünk! :) A 4-es fogatból 2-en mentünk tovább, és 2 lány (Kriszti és Szilvi) maradt abban a kis családias szállodában (a nyár közepén ők tovább mentek Krétára). Sajnos elváltak útjaink, de a közös élmények örökre megmaradtak…

Az első munkanap

A szálloda ahol dolgoztunk a sziget észak-nyugati oldalán, Ixiá - Ialyssos üdülővárosában helyezkedett el, 10 perc busz útnyira Rodosz városától.

Mikor átvittek minket a szállodába, volt időnk megismerkedni a környékkel, a saját tengerpartjával, felkutattuk a legközelebbi szupermarketet, és persze a szomszédos tavernákat. Már az első nap megkaptuk az egyenruhánkat. Megismerkedtünk leendőbeli görög és román kollégáinkkal. Magában a szállodában kaptunk egy szobát, ahol több, mint 10 napon keresztül lakhattunk. (Itt ért minket egy „kisebb” csalódás, mert a szoba jéghideg volt, fűtés nem működött, a lepedők és a huzatok még nyirkosak voltak, meleg víz nuku…A nappalok már kellemesen melegek voltak április végén, de az éjszakák hűvösek).

Beszéltünk az étterem managerrel (közvetlen a felszolgálók főnöke), aki tájékoztatott bennünket, hogy bizony már másnap reggel 7:30-kor munkába kell állnunk. Eljött a reggel, gyors zuhany is megvolt a hideg víz alatt. :)

Majd irány a főétterem! :) Megkaptam a főpincéremet, akivel egy csapatban dolgoztam.

• A kinti feladatunk az étteremben konkrétan a „szennyes” tányérok betakarítása volt. 1-1 nagy tálcára pakoltuk a kis tányérokat, és amikor már úgy jó emberesen megrakodtuk a tálcákat, vittük be a mosogatóknak.
• Vacsoránál pedig ezt kiegészítve az üdítők, italok szervírozása is a feladataink közé tartoztak.
• Majd a reggeli véget ért 10 órakor, az utolsó vendégek 10:30 magasságában távoztak, az ezt követő 1 órában, pedig elkezdtünk teríteni vacsorára (11:30-ig).  Egészen este 18 óráig szabad vagy és azt csinálsz amit akarsz, amit szeretnél.

Emlékszem az első főéttermes vacsorámra, ahol első alkalommal volt a kezemben kis tálca, amin az italokat szervíroztam… nagyon féltem, és meg voltam ijedve, hiszen még azelőtt sosem csináltam ilyet. De szerencsére egy poharat és üveget sem törtem el.

Május 1-jén átköltöztettek minket a személyzeti szállásra, ami 2 perc sétára volt a szállodától. A többség 4 ágyas szobákban lakott, saját fürdőszobával és konyhával felszerelt. És persze meleg víz! :) Nem volt többé hideg zuhany és hajmosás jeges vízben, felbecsülhetetlen!! :)

Teltek a napok, dolgoztunk keményen… Általában 8-10 naponta kaptunk szabadnapot. Természetesen volt olyan hét, akár 2 is, amikor nem adtak ki szabadnapot, mert annyira sok volt a munka…

A hetek elteltével egyre többen lettünk, májusban csatlakozott hozzánk egy magyar fiú is, de egyértelmű, hogy mind a hotelben, mind a szálláson román uralom volt. :) Eljött június közepe, amikor érkezett 5 magyar lány hozzánk. Így összesen a del REY-től voltunk kint 8-an lányok. :) Hamar és jól összeszoktunk, de szinte mindannyian máshol dolgoztunk. Én végig maradtam a főétteremben, volt aki „Beach Bar”-ba került, volt aki a recepcióval szembeni „Main Bar”-ba, és voltak akik az „A la carté”-s éttermekben voltak felszolgálók.

Június közepén újabb költözés történt, egy része a staff-nak maradt az első helyen, mi szerencsésebbek pedig átköltöztünk egy sokkal kényelmesebb, és jobb apartmanba, ahol 3-asával laktunk, nagyobb szoba és fürdőszoba tartozott a lakáshoz. Volt saját kertünk, és ami a legfontosabb, hogy nem voltunk „bezárva”, mint valami rabok. Sajnos az első helyen, ahol maradt is a csoport fele, az ott lakó tulaj kő kemény szigorral ellenőrzött mindent. Nem mehettünk át egymáshoz, nem ülhettünk ki a folyosóra, nem hallgathattunk zenét, és ráadásul minden héten meg volt a beosztás, hogy melyik szoba takarítja ki és mossa fel az egész lépcsőházat és a folyosókat.

Szerencsére, az új hely, ahová átkerültünk, ott nem voltak ilyen szabályok. Igazság szerint ott mindent csinálhattunk, amihez kedvünk volt. :)

A nagy meglepetés…

Gyorsan teltek a napok, a hetek…

Eljött június 30-a, amikor egy hatalmas meglepetésben részesültem. Szüleim meglátogattak egy hétre Rodoszon. :) Ekkor már 3 hónapja voltam kint, és természetesen szörnyen hiányoztak a szüleim. Volt sírás, rívás, mivel szó nélkül állítottak be, semmit nem tudtam a dologról. Az első és utolsó napjukon volt velük 1-1 szabadnapom, de minden egyes nap együtt strandoltunk, vagy éppen az Old Town-ba mentünk be egy fagyira és egy kiadós sétára. A látogatásuk teljesen feltöltött energiával hogy kibírjam egész a végéig. :)

Július közepén, egyik vacsoráztatás alatt a főnököm odaszólt hozzám, hogy beszélni akar velem műszak után. Rögtön visszakérdeztem, hogy félnem kell?! Mert persze rögtön arra gondoltam, hogy na ez volt az utolsó munkanapom. Erre a főnököm mosolygott egyet és „nemmel” válaszolt. Tisztán emlékszem, hogy ezt mondta többször is aznap este munka közben: „It’s a big secret.” Hát gőzöm sem volt miről lehet szó, titkolózós-mosolygós főnök. Mi a franc lehet?! :) Aztán eljött a 22 óra, műszak vége, mindenki elköszönt, és akkor leültünk a nagyasztalhoz a főétteremben beszélgetni. Végre kinyögte, hogy miről van szó…

Felszolgálói pályafutásom az hotelben véget ért, éttermi hostess-ként folytatom tovább. Legbelül nem örültem a dolognak, mert éreztem, hogyha nemet mondok, akkor valószínű mennem kell haza. Azt tudni kell, hogy a hostess munka fizikailag sokkal, de sokkal könnyebb, mint a felszolgálás. Nincs több tányérszedés, nincs több tálca hordás.

Vannak előnyei, de sajnos hátrányai is. A hátrányai: nincs szabadnap (mivel fizikailag nem megterhelő munka), kevesebb fizetés (mert kevesebb órában dolgozol). Szóval jól is jártam vele, de közben nem is. 3 hónapig felszolgáló voltam, és július közepétől egész a végéig hostess. Szüleim utolsó estéjük volt akkor Rodoszon, úgyhogy megoszthattam még velük a nagy hírt.

A csajok Rodoszon… :)
Augusztus elején kijött hozzám két barátnőm, szintén 1 hétre. Nagyon örültem nekik, persze erről már tudtam, mert együtt beszéltünk erről a tervről egész nyáron. Repülőre ültek végül és meglátogattak. :) Strandolás, kis városnézés, cabrio-val végigszáguldani a keleti parton, tequila party a beach-en. Minden volt, ami csak kell! :) Csúcs volt, de sajnos gyorsan elrepült az a hét is. De már nem volt sok hátra…

Az utolsó napok…

Közeledett augusztus 31. és a szerződésem vége. Menni is akartam, meg maradni is és végül újra felvetődött (még májusban beszéltem erről a HR managerrel), hogy maradhatnék-e a szezon végéig. A hírnek örültek, de közölnöm kellett, hogy szeptember 2. felében haza kell jönnöm pár napra, mert legjobb barátnőm férjhez megy. 4 napot engedélyeztek csak, de sajnos repülőügyileg vagy 2 vagy pedig 5 nap jött volna ki. A két napos variáció szombati érkezéssel (esküvő napja) és vasárnap éjjeli visszajövéssel volt. Hát ezt rögtön elvetettem, mert ennek értelme nem lett volna.. Az 5 naposat, pedig nem engedték meg. Közben drága apukám megvette nekem a repülőjegyet haza szeptember 19-ére… Ebből volt a problémám!

Nem volt „flexible” a jegy (nem átrakható másik időpontra), ha tetszik, ha nem, én szeptember 19-én megyek haza. Ezután pedig nagy nehezen kierőltettem, hogy akkor had dolgozhassak szeptember 18-ig. Nagy huza-vona után belementek a főnökeim a dologba, ennek én is örültem, mert akkor még tudtam dolgozni 2,5 hetet.

De aztán egyik napról a másikra lebetegedtem. Elég súlyos volt a dolog, lázas voltam és köhögtem. Azokban a napokban szörnyű hőség volt, közel 40 fokos nappalok, én pedig a klíma mellett dolgoztam az ajtóban. Fizikailag sem voltam már a topon, mert július óta dolgoztam, szabadnap nélkül… Augusztus utolsó 10 napjában nagy szenvedésekkel dolgoztam, fáradt voltam, mert az éjszakáim borzalmasak voltak. Köhögés egész éjjel, alvás minimális… Kimerültem… És ami a legjobban fájt, hogy mindenki látta mennyire kivagyok már, és tényleg nem vagyok jól. Sajnos sok román kolléga bejátszotta, hogy „rosszul van és beteg” így nyertek 2-3 szabadnapot. Persze esténként nagyba ment a bulizás és a kijárás…

Eljött augusztus 31-e (a szerződésem augusztus 30-ig szólt!!!), és már azt mondtam ELÉG! Ez az utolsó estém, műszak után szépen leülök a főnökeimmel és elmondom, hogy kész abbahagyom, mert így hogy kutyába sem vesznek ez így nem oké… Így is történt.

Megmondtam, hogy a szerződésemet teljesítettem, de az egészségem fontosabb, mint a munka! A közvetlen főnököm nem mondott semmit, csak hallgatott. A HR manager kiakadt, mert szeptember 18-ig számítottak volna rám. De már elegem volt! Sírva ugyan, majd fájós búcsút véve kollégáimtól elbúcsúztam és szeptember 19-én hazajöttem. A végén senkiben nem maradt tüske, azóta egy kedves e-mailt is kaptam a HR managertől. :)

Szerencsére számíthattam 1-2 jó barátra, akiket ezalatt a közel fél év alatt megismertem, kaptam szállást, tudtam hol aludni. Egy szóval nyaralással kezdődött és nyaralással végződött Rodosz-i kalandom. :)