
Nehéz leírni azt, mennyire élményekkel teli volt ez a nyár, de talán ha azt mondom ez volt életem legjobb élménye kicsit vissza tudom adni mindazt, amit átélhettem ezen a nyáron a del REY Internationalnak köszönhetően, amiért mindmáig nagyon hálás vagyok.
Az utazás előkészületének lépései gördülékenyen zajlottak, a szervezet mindenben segítségünkre volt, bármely kérdéssel fordulhattunk hozzájuk. Miután megérkezett a várva várt szerződés hamarosan elindultunk Kréta paradicsoma felé. Életem első repülése volt, de szerencsére nem egyedül utaztam, ugyanis kérésünknek megfelelően barátnőmmel Dórival együtt vágtunk neki. Egy helyen szállásoltak el minket ugyanazon munkakörben. A repülés fantasztikus élmény volt és mikor először megpillantottuk a gépről a tengert leírhatatlanul boldogok voltunk. :)
Aztán megérkeztünk a hotelbe, ahol kedvesen fogadtak és szintén minden simán ment. A munkába állás után persze nem volt minden ilyen szép, nem tagadom nem a legkönnyebb munka szobalánynak lenni. Az egyik szobalány szavaival élve ez a munka a legnehezebb a szállodában, de talán a legfontosabb is. És jó oldala, hogy lehet sok borravalót kapni. A munkatársak nagyon kedvesek voltak, először beosztottak egy idősebb szobalány mellé, aki például rendszeresen puszilgatott. :)
A beosztásunk adott volt, minden nap 16:00-ig dolgoztunk, jobb esetben, ugyanis néha túlórázni kellett. De miután végeztünk megkönnyebbülve vethettük magunkat a korlátlan szórakozásba, élmények szerzésébe.
Szerintem nem mindegy, hogy munka után a panelházak látványa fogad, vagy éppen a gyönyörűséges tenger.


A szállás és az ellátás ingyenes volt. A szobánk pazar volt, még egy kis hangulatos kert is tartozott hozzá. Az ételek nagyon finomak voltak és az adaggal sem volt gond.
A szálloda majd minden dolgozója nagyon kedves és segítőkész ember volt. Az emberek egészen más felfogásúak, sokkal lazábbak, kedvesebbek, sokat mosolyognak. Munka után felfedeztük Platanias Village fergetegét. Mikor együtt volt szabadnapunk, pedig kirándulni mentünk szebbnél szebb tájakra. A csapat kiváló volt, sok barátot szereztem magyart és külföldit egyaránt. Egy lengyel lányban igaz barátra találtam és Dórival tervezzük, hogy a télen meg is látogatjuk. A séf is jó barátom lett és megismerkedtünk az ő barátaival is, kiknek bárjába sokat jártunk és mindig kedvesen fogadtak minket. Még kutyushiányomat is kiélhettem ott a kis White terrier Héra személyében. :)



Sok olyan dolgok kipróbálhattam, amit még soha, de mindig is vágytam rá. Többek között például vezettem motorcsónakot. :) Szórakozó helyben sem volt hiány, pár percre a hoteltől több is volt, habár én először ezt nem nagyon használtam ki, de a végén elég jól belejöttem :)
Igazat megvallva egyáltalán nem volt honvágyam, de hogy is lehetett volna ilyen paradicsomi körülmények mellett. Sőt mi több a mai napig visszavágyom. Utolsó nap egész nap sírtam a sok búcsúzás miatt, de szerencsére nemegy megismert emberrel még most is tartom a kapcsolatot.Remélem hogy jövőre megismételhetem ezt az élményt és remélem más is átélheti ugyanezt.
Te is szeretnél ilyen élményeket?
- Nincs gyakorlatod a hotelmunkák / vendéglátás terén, de szeretnél belekóstolni ebbe a világba?
- Jól beszélsz egy vagy több idegen nyelvet és érdekel a szállodák világa?
- Csak pár hónapos munkavállalást tervezel vagy pont jól jönne egy nyári diákmunka Görögországban?
A Work Experience Greece program az ideális választás, ha régóta szíved csücske Görögország és szívesen vállalnál valamelyik gyönyörű tengerparton nyári / szezonális munkát! A szállodák ingyenesen gondoskodnak a szállásodról és az ellátásodról, így nem kell a kintléted alatt költened semmire. A részvételhez nem kell diáknak lenned, nem kell tudod görögül, és ami a legjobb: előzetes gyakorlat sem szükséges. Csak vágj bele!
Nem tudsz elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatod, vagy rendelkezel tapasztalattal, de nem elég nívós helyekről? Szeretnéd erősíteni az idegen nyelvtudásodat? Mindig is vonzott Görögország? Referenciát szeretnél szerezni egy 4-5 csillagos külföldi szállodától? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!
- Szükséges kezdőtőke: kb.180.000 Ft
- Programdíj: 300 GBP
- Fizetés: nettó €700-815/hó (munkanapok számától függően)
- Bónusz: nettó €150 a szerződés végén
- Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, bellboy, recepciós, hostess, konyhai kisegítő, szakácssegéd, mosogató, medencefelügyelő, lifeguard
- Lokációk: Rodosz, Korfu, Kréta, Kos, Zakynthos, Santorini, Naxos, Chalkidiki
- Szállás: ingyenesen biztosított
- Ellátás: ingyenesen biztosított
- Elvárások: magabiztos angol vagy német nyelvtudás (bizonyos pozikhoz alapfok is elég)
- Szerződés hossza: 2.5-6 hónap között szabadon választható (április & október között)
Kapcsolódó blogbejegyzések
- Résztvevőnk tollából: Egy animátor mindennapjai
- A tervtől a kiútig
- Jótanácsok a pályázati anyag elkészítéséhez
- EHIC - Azaz mindent a TB-ről
- A spanyol mentalitás
- Ismerd meg Lanzarote szigetét közelebbről!
- Ismerd meg a gyönyörű Korfu látnivalóit
- Tóth Máté - Ennyi pénzért elindulni?
- Erkölcsi bizonyítvány és igénylése
- Szakmai gyakorlatos ügyintézés - Spanyolország
- Egy kis ízelítő Rodosz szigetéről :)
- Szobalánykodás egy résztvevőnk tollából
- Mi lesz a legfurcsább Spanyolországban?
- A Kanári-szigetek a praktikum szemével
- Halász Kata - Egy görög hajóút
- Mi a szösz az a svédasztal
- Hogy kerüld el a mentális lejtőt
- Farkas Daniella - Interjú Ciprusról
- Látnivalók Kréta szigetén
- A napos part központja: Malaga
- Miért 300-500Eur a fizetés a Work Experience Programoknál?
- Work Experience programok
- Anyakönyvi kivonat igénylése
- A mesés mallorcai strandok...
- Miért rúghatnak ki? És ha megtörtént a baj, mi a teendő?
- Tóth Máté - Hogyan legyünk jó pincérek
- Konyhai kisegítés - egy bulis munkakör távol a vendégek zajától
- Hegedűs Anna - A recepció élete
- Halkidiki és a szerzetes köztársaság.
Beszédes Dárió élménybeszámolója
A legelején szeretném tudatni kedves olvasókkal, hogy ez nem az első kint végzett munkám. Görögország előtt Spanyolországban töltöttem fél évet. Azután eldöntöttem, hogy újra bele vágok. Immáron Görögországi kis Rodosz szigetén.
Tovább...
Krizsán Regina élménybeszámolója
Összességében ez a kint töltött fél év volt életem legjobb fél éve, rengeteget tanultam magamról, mivel egyedül voltam, ha beteg voltam, mindent egyedül kellett megoldani. Meg tanultam hogyan kell keményen dolgozni, és hogy nem szabad mindent magunkra venni, így könnyebben áthidalhatóak a nehézségek.
Tovább...
Túri Dóra élménybeszámolója
Rengeteg élménnyel gazdagodtam és annyira beleszerettem a szigetbe, hogy még le sem járt az első szerződésem, de már a másodikra jelentkezek. Nagyon sok új dolgot tanultam, fejlődött az angol és a spanyol nyelvtudásom is, sőt még németül is megtanultam egy-két kifejezést.
Tovább...
Gódor Marietta élménybeszámolója
Az étterem főnöke nagyon tisztelettudó volt és kedves velünk, a kollégák is nagyon segítőkészek voltak mindig. Azt éreztem, hogy szeretek ott dolgozni. Az ottani emberek is mindig vidámak voltak, és azt sugározták feléd, hogy milyen boldogok.
Tovább...
Unoka Lívia Katalin élménybeszámolója
Dél-Cipruson nagyon sokan beszélnek angolul, illetve nagyon könnyű angol nyelvű busz menetredeket találni az interneten, tehát nem féltem neki indulni az ismeretlennek, főleg amikor sikerült közös szabadnapot kapnunk a barátnőmmel.
Tovább...
Adorján Zsuzsanna élménybeszámolója
A szállás a város turista- övezetében volt, kb. 15 perc sétára a tengerparttól. Én Paphos legnagyobb hoteljébe kerültem, egy négycsillagos szálloda éttermébe, ahonnan egyenes kilátás volt a tengerre.
Tovább...
K. Katalin élménybeszámolója
Csikós Andrea élménybeszámolója
Kedvesek, és segítenek bármiben. A főnökök is közvetlenek, bármit elmondhatsz és ha tudnak alkalmazkodnak hozzád. Sajnos mi kifogtuk az esküvő szezont, így páromnak hétvégente mindig túlóráznia kellett, általában hét elején kapott szabadnapot.
Tovább...
Körtvélyes Zsolt élménybeszámolója
Engem szerencsére teljesen egyenrangú félként kezeltek a kollégák és a főnökség is, így minden feladatból kivettem a részem: check-in, check-out, valutaváltás, kirándulások értékesítése, taxirendelés, panaszkezelés, stb.
Tovább...
Martini Viktória élménybeszámolója
1 hónap után is akadtak nehezebb napok a munkában, de már sokkal jobban bírtam és jobban álltam hozzá, mint az előtt. Imádtam a munkatársaim, egyfolytában szórakoztattak és tartották bennem a lelket.
Tovább...











