Hogyan kerültem a del REY Internationalhoz..

2011 vége és 2012 eleje számomra katasztrofálisan sikeredett. Minden felborult körülöttem, ami befolyással volt a magánéletemre és a szakmai életemre is egyaránt. Így aztán először a párkapcsolatom ment tönkre, majd a munkahelyemről is kirúgtak. Mégis köszönetet kell mondanom a kávézónak, ahol dolgoztam, mert igaz, hogy a döntésükkel megbántottak, én azért (többé – kevésbé) szerettem ott dolgozni és a legnagyobb lökést ők adták meg nekem a döntésükkel."

Mikor közölték velem, hogy mennem kell, nagyon kiborultam és még sírva is fakadtam a főnökség előtt. Végül megkérdezték tőlem, hogy miért sírok, hiszen sokkal több van bennem, és ott nem tudok kibontakozni. Megkérdezték azt is, hogy ilyen adottságokkal (angol, spanyol és német nyelvtudás) miért nem próbálkozom inkább a külfölddel? És mennyire igazuk volt, utólag visszagondolva. Persze azért még kellett egy kis idő, hogy ez megerősödjön bennem. Mert bár már pár hónapja nézegettem a del REY International honlapját, nem éreztem magamban elég erőt ahhoz, hogy tényleg elinduljak, inkább újabb sikertelen munka vadászatba kezdtem Magyarországon, de most 3 hét után feladtam és írtam egy e-mailt a del REY Internationalnak, hogy talán érdekelne valami spanyol ajánlat (épp akkor lett meg a spanyol középfokú szakmai vizsgám is), hogy fejlesszem a nyelvtudásomat is.

Még aznap jött a válasz e-mail, hogy a Kanári-szigetek egyikén, Lanzarote-n éppen egy recepcióst keresnek egy 4 csillagos szállodába. Ez a hirtelen válasz kicsit sokkolóan hatott rám, fel is hívtam Anyát, hogy szerinte mit tegyek. Bár talán nem is volt bennem kétely, azzal kapcsolatosan legalábbis semmi, hogy egy ilyen ajánlatot most nem szabad visszautasítanom. Csupán attól tartottam, hogy mi lesz a lakással, amíg én nem leszek, találunk-e időben albérlőt, és hogy hogy fogok tudni egy olyan szobában lakni majd, amit meg kell osztani valakivel (mert eddig csupán egy évet kellett együtt laknom valakivel, a főiskola első évében, a kollégiumban de nem volt túl jó első benyomásnak).

Emlékszem a nappaliban a kanapén feküdtem, már kezdett kint sötétedni, pedig délután 3-4 lehetett körülbelül, február közepe és hirtelen újra elkezdett esni a hó, mint valami jel, és a szemeim előtt már ott is lebegett a napsütötte Kanári-szigetek és az óceán, felhívtam Anyát és elmondtam neki a döntésemet, aminek együtt örültünk aztán. 3 hetem volt elkészülni és mindent elintézni, szerintem ennyi elegendő is. Március 7-én indultam is Lanzarote szigetére.

Lanzarote bemutatása

Szerencsém volt, mert éppen a tél végén érkezett meg a Ryanair Magyarországra és vele együtt a kedvezményes járatok is, így nem is volt kérdéses, mivel fogok eljutni Lanzarote szigetére. Budapestről indultam, Milánói (Bergamo) átszállással. Igaz sokat kellett várnom, de nem volt kedvem bemenni Bergamo városába, mert tavaly már 3 napot töltöttem el ott, ezért úgy döntöttem inkább várakozok a reptéren és a kis spanyol könyvemből tanulgatok.

Nagyon vártam, hogy újra spanyol nyelvterületre érkezzek és már a gépen teljes izgalomba kerültem, mert az utasok 85 % -a spanyol volt, a többi pedig olasz. A sziget fővárosától nem is olyan messze, Puerto del Carmenben dolgoztam egy négy csillagos szállodában. Már megérkezésem előtt felvettem a kapcsolatot az egyik szintén ott dolgozó magyar fiúval, így hamar képbe kerülhettem és felmértem a helyzetet, ami adott egy fajta biztonságérzetet.

Mikor megérkeztem, egyből bemutattak az igazgatónak és felkísértek a szobámba, ami a hotel 4. emeletén volt, bár nem az óceánra nézett az ablakunk, a kilátás nem összehasonlítható az otthoni, IX. kerületi szobám kilátásával, ahonnan a szemközti panel oldalfalát nézhetem órák hosszat.

A már régebb óta ott lévő gyakornokok mind nagyon kedvesek és közvetlenek voltak velem, mindent megtettek annak érdekében, hogy megkönnyítsék nekem a beilleszkedést. Az első szobatársam volt a legrégebbi gyakornok, már 1 éve lakott a hotelban és az érkezésem után 1 héttel ment haza. Neki köszönhetem a legtöbbet a beilleszkedés terén, mert ő mutatta be nekem a hotelt, azt, hogy milyen rendszer van a hotelben, elárult mindenféle apró titkot, bemutatott a barátainak, így ismertem meg a szállodán kívül dolgozó magyarokat (is). A hotelban viszonylag sokan dolgoztunk gyakornokként, recepción, étteremben, a bárban és a konyhán. Nemzetiséget tekintve elég vegyesen voltunk, magyarok, bolgárok, románok, hollandok, volt köztünk mexikói, izlandi és német is. Bár különbözőek voltunk, jól kijöttünk szinte mindenkivel, már az elejétől kezdve.

A Hotel bemutatása

Egy négy csillagos szálloda Puerto del Carmenben. Négy emelettel és több száz szobával rendelkezik. A hotel egész évben nyitva tart, tehát nem hat rá a szezonalitás. Ezért folyamatosan igénylik az új gyakornokokat.

A szállást a hotel biztosítja, szerencsére nem a hotelen kívül. Általában a hotel 3. és 4. emeletén vannak elhelyezve a gyakornokok 2 és 3 ágyas szobákban. Ha épp páratlanul vannak a gyakornokok, még az is előfordulhat, hogy pár napig esetleg hétig egyedül laksz a szobában, ami teljesen fel van szerelve (TV, légkondicionáló, hűtő, hajszárító) ráadásul hetente egyszer (ha több idejük van, kétszer) a housekeeping kitakarít, friss ágyneműt és törülközőt is ad. Ami egy kis problémát okozhat, az a mosás. A hotelben csak a munkaruhát mossák ki neked, a többit maximum akkor, ha fizetsz, ezért sokan választják azt a verziót, hogy a fürdőszobában, kézzel mosnak, ami költségkímélő is. Akinek ez a verzió nem tetszene, annak ott vannak a mosodák.

Az étkezést is a hotel oldja meg. A reggeli reggel 7 és 8 között van, általában zsemle, péksütemény, felvágottak, sajt és lekvár. Az ebéd dél és 2 között van, ahol már vegyesebb a felhozatal, mint a reggelinél. Leves, különböző köretek, húsok, saláta, hetente 2-szer pedig desszert. A vacsorát két körben oldják meg, az első 5 és 7 között, a második este 10 és 11 között van. Bár nem kimondottan egészséges este 10-kor vacsorázni, különösen, ha olyan nehéz ételekről van szó, amiket a hotelban szolgálnak fel, de ki tudna ellenállni egy jó kis paellának vagy egy kínainak?

A munkáról

Amikor megérkeztem, már két másik gyakornok dolgozott a hotel recepcióján, természetesen mindegyikük magyar volt, így mikor megtudták, hogy én onnan jövök, megkérdezték, hogy mi folyik itt, ellepik a magyarok Lanzarote-t, egy újabb Honfoglalás lesz?

Szerencsére azért néha még így is kaphattunk közös szabadnapokat. 2 műszakban dolgoztunk, mert elvileg a gyakornokok nem dolgozhatnak éjszakánként. A délelőtti műszak 8-tól 4-ig, a délutáni 4-től éjfélig tartott. A gyakornokok közül mi voltunk talán az egyetlenek, akik egyben dolgozták le a műszakokat, mert az étteremben és a bárban is 2 részletben kellett dolgozniuk, ami néha jó volt, de többnyire – az elmondásuk szerint – nem.

Általában úgy dolgoztunk, hogy egy (vagy kettő) recepciós, egy londiner és 1 (vagy 2) gyakornok, attól függően, mennyi munka adódott éppen. Én a délutáni műszakokat sokkal jobban szerettem, mert az egyetlen spanyol recepciós, Amadeo akkor dolgozott (lévén, hogy angol és német nyelvtudása nem a legjobb volt). Ő volt talán az egyetlen, aki kellő türelemmel és megértéssel volt irántunk, és szinte egyenlő félnek tekintett, ami a recepció vezetőjéről és a többiekről nem volt elmondható. Különösen a németek voltak nagyon féltékenyek, féltették a helyüket.

A londínerekkel nagyon jól kijöttünk mindannyian, ha éppen nem volt munka egymást szórakoztattuk különböző történetekkel. És bár az elején nehezemre esett megérteni a kanári-szigeteki akcentusukat, azért 4 hónap alatt belejöttem és a végén már nagyon jól ment a kommunikáció.

Mivel gyakornokok voltunk, meg voltak a feladatok, amiket elvégezhettünk, és azok, amiket semmiképp. A kis kasszát kezelhettük, amit bélyeg és képeslap eladásra, törülköző bérlésre és apróbb pénzváltásra használtunk. A szobakulcsokat is mi készítettük el, csináltunk hozzá széf kulcsot. Ha nem működött a széf vagy valami probléma adódott, minket küldtek fel a szobába. Ugyanígy volt, ha egy szobát kellett megmutatnunk.

A check-in-nel is mi foglalkoztunk, ahogy a vendégek személyes adatainak a bevitelével is. Sajnos ezen kívül a Fidelio rendszert nem sok mindenre használhattuk. Bár a recepció főnöke szerint az utolsó hónapban sem volt az igazi a spanyol tudásom, nem keseredtem el, mert én éreztem magamon igazán, hogy mennyit is fejlődtem. Nagyon más dolog ugyanis otthon beszélni egy idegen nyelvet, vagy egy felelősséggel járó munkában használni külföldön. És bár már több mint, 2 éve tanulom a spanyolt, és az indulás előtt letettem a szakmai nyelvvizsgát is, azért még bizonytalan voltam/ vagyok néha, de szerintem ez normális.

Az ember minden nap fejlődik és tanul valami újat.

A nyelvtudásról

"Azt hiszem, erről a témáról írnom kell egy bejegyzést, mert eléggé kényes kérdés."

  • A mai világban a nyelvtudás az egyik legfontosabb dolog, főleg, hogy már szinte bárhol dolgozhatunk az EU-n belül megfelelő nyelvtudással.
  • És még mikor csak otthon próbálunk meg elhelyezkedni, is elő követelmény a nyelvtudás.
  • Kevés olyan munkahely van, ahol nem igénylik, hogy kettő, de legalább is egy nyelv társalgási szintű ismeretét, legyen az angol vagy német, esetleg egy latin vagy kelet európai nyelv. De természetesen ezt szakmája válogatja.
  • A turizmus esetében viszont tényleg elengedhetetlen a magabiztos nyelvismeret minimum 2 nyelven, pozíciótól függően persze lehet ez több illetve kevesebb is.

Azt gondolom (személyes tapasztalataim alapján), hogy amit tanítanak az iskolában, egyszerűen hasznavehetetlen. És nem azért mondom ezt, mert rossznak tartom a nyelvtanárokat. Egyszerűen csak nem elég, amit az iskolai nyelvtanulás nyújt nekünk, mert a való életben nem tudunk megélni belőle. Hiába tanuljuk a szavakat akár óráról órára, ha az adott nyelvi környezetben nem tudunk érvényesülni.

Szerintem az ember nem mondhatja azt, hogy tud egy bizonyos idegen nyelvet, addig a pontig, amíg nem dolgozott külföldön. Ugyanis egy külföldi munka sokkal nagyobb és magabiztosabb tudást igényel tőlünk.

Te is szeretnél ilyen élményeket?

  •   Szeretnéd a kötelező szakmai gyakorlatodat egy jól fizető munkahelyen, Spanyolországban tölteni?
  •   Értékes referenciát szeretnél szerezni, ami a későbbi álláskeresésénél ajtókat nyit meg előtted?
  •   Erasmus/Pannónia ösztöndíjat szeretnél igényelni?
  •   Mindig is vonzott a Kanári-szigetek vagy a Baleár-szigetvilág - és tetszik az ötlet, hogy nem kell spanyolul tudnod?

Ha fizetett külföldi szakmai gyakorlat érdekel Spanyolországban, akkor az Internship Spain program  keretében több helyszín ajánlatai közül válogathatsz - spanyol nyelvtudás nélkül is! A gyakorlati idő alatt a szállás és ellátás ingyen biztosított, valamint min. €300-400/hó zsebpénzre is számolhatsz. Ezt az összeget tovább növelheti az iskoládtól igényelhető Erasmus/Pannónia ösztöndíj is

A szakmai gyakorlatos helyet hónapokkal előre tudjuk neked biztosítani, így időben és kényelmesen le tudsz adni az iskoládnak minden iratot. És ami a legjobb: mivel a Kanári-szigeteken örökké nyár van, így ha az Internship programot választod, akár télen is élvezheted a meleget és az óceán közelségét (míg itthon másoknak csak a vacogás jut).

  •  Szükséges kezdőtőke: kb. 180.000 Ft
  •  Programdíj: 300 GBP
  •   Juttatás: nettó €300-400/hó
  •  Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány/takarító, recepciós, konyhai kisegítő, animátor, hostess, szakácssegéd
  •  Szállás: ingyenesen biztosított
  •  Ellátás: ingyenesen biztosított
  •  Elvárások: magabiztos angol vagy spanyol nyelvtudás & hallgatói jogviszony
  •  Szerződés hossza: 2-6 hónap között szabadon választható
tovább...

Bodnár Réka élménybeszámolója

Mindig is vágytam Spanyolországba, mert gyönyörű városai, tengerpartjai vannak. Emellett a spanyol nyelv rendkívül hangzatos, dallamos, szeretem a spanyol zenéket is, és mivel még sosem volt lehetőségem a spanyol életérzést megtapasztalni, úgy gondoltam, a szakmai gyakorlatom tökéletes helyszíne lesz az ország. Tovább...

Krupinszki Anita élménybeszámolója

Amint hazajöttem, egyből eldöntöttem, hogyha lesz lehetőségem ismét nekivágok a programnak, de ezúttal más helyen. Mindig élmény új emberekkel találkozni, új helyeket felfedezni, új barátságokat kötni, mindeközben azt a munkát végezni, amiben örömömet lelem, hiszen szeretek emberekkel foglalkozni, így számomra egyértelmű az ismétlés animátorként. Tovább...

Túri Dóra élménybeszámolója

Rengeteg élménnyel gazdagodtam és annyira beleszerettem a szigetbe, hogy még le sem járt az első szerződésem, de már a másodikra jelentkezek. Nagyon sok új dolgot tanultam, fejlődött az angol és a spanyol nyelvtudásom is, sőt még németül is megtanultam egy-két kifejezést. Tovább...

Drahanovszki Vilmos élménybeszámolója

Visszagondoltam, hogy mennyi újat tanultam itt, és hogy mennyit fejlődött a spanyol, és az angol tudásom, illetve mennyi új kultúrát megismertem, és mennyi barátom lett Európa különböző részeiről... Mindenkinek csak ajánlani tudom! Tovább...

Ledzényi Viktória élménybeszámolója

A legtöbb hétvégi bulit a Heineken nevezetű szórakozóhelyen töltöttük , itt hamar megszereti mindenki a spanyol zenéket. A szép lányokat mindig wellcome drink-kel köszöntik.. Tovább...

Kátai Anikó élménybeszámolója

A kommunikációt én igazán élveztem, sokszor elég volt, ha csak egy sííí-t mondtál, aztán ha csúnyán néztek rád, akkor egy jól hangsúlyozott nooo is megoldott mindent. :D A munkanapok általában jó hangulatban teltek, a munkatársak segítőkészek, kedvesek és humorosak voltak. Tovább...

Gódor Marietta élménybeszámolója

Az étterem főnöke nagyon tisztelettudó volt és kedves velünk, a kollégák is nagyon segítőkészek voltak mindig. Azt éreztem, hogy szeretek ott dolgozni. Az ottani emberek is mindig vidámak voltak, és azt sugározták feléd, hogy milyen boldogok. Tovább...

Németh Fanni élménybeszámolója

Heti két szabadnappal rendelkeztünk és kérésre kaphattunk közös szabadnapot a többi gyakornokkal, akik mind magyarok voltak a szállodában. A szigetet sikerült körbejárnunk autót bérelve és megnézni a főbb nevezetességeket... Tovább...

Réder Brigitta élménybeszámolója

Mivel svédasztalos az étkezés, igy még az én finnyás, diétás igényeimet is kielégitette a menü, de elárulom sütikből sincs hiány. A reggelinél még azt is megválaszthatod hány perces főtt tojást kivánsz, 6 netán 10 perceset Tovább...

Körtvélyes Zsolt élménybeszámolója

Engem szerencsére teljesen egyenrangú félként kezeltek a kollégák és a főnökség is, így minden feladatból kivettem a részem: check-in, check-out, valutaváltás, kirándulások értékesítése, taxirendelés, panaszkezelés, stb. Tovább...