BARTENDER

Aki az étteremben szolgálja fel az ételt és rendben tartja az asztalokat.

Pozícióleírás letöltése
  Kérdés beküldés

Más pozíciók:

Mi lesz a feladatom bartenderként?

Mint ahogyan a felszolgálóknak az étterem, úgy a számodra bárok üzemeltetése lesz a legfőbb feladat. ez ugyan azokból az elemekből áll, tehát rendelésfelvétel, elkészítés, fizettetés és a terület általános rendben tartása részfeladattól függően. Mivel itt elvárnak legtöbbször végzettséget vagy gyakorlatot, úgy egyik munkaterület sem lehet újdonság a számodra.

Mik a bartender pozíció elvárásai általánosságban?

A bartenderek esetében a végzendő feladatok teljesen más jellegűek, mint az általános felszolgálást végzők esetében. Ennek fényében sok hotel csak végzettséggel, vagy gyakorlattal rendelkezőket helyez ebbe a munkakörbe, vagy olyanokat, akik az étteremben már bizonyítottak a felvételük után. Legyen bármely is, az alábbi dolgokra kell felkészülnöd, mint feladat:

  • Az egész bár rendjéért leszel felelős, ügyelned kell annak készleteire, felszerelésére és tisztaságára is
  • Az étteremmel ellentétben pénzt kell kezelned, de az extra felelősség extra borravalót is jelent.
  • Italismerettel kell rendelkezned, hiszen itt nem csak alap italokat kérhetnek a vendégek. Erre alapozva várják el a végzettséget vagy gyakorlatot, hiszen nem lesz időd Googleben megkeresni, hogy miből áll egy Long Island Ice Tea.

Jelentkezhetek gyakorlat nélkül is?

Gyakorlat nélkül igen, de ebben az esetben meglévő végzettség kell majd arról, hogy tanultál italismeretet, így biztosítva azt, hogy megállod majd a helyed.

Mennyire megterhelő ez a munkakör?

Pontosan ugyan annyira, mint a felszolgálás, vagy az éttermi munkakörök általában.

Kinek javasolt ez a munkakör?

Legfőképpen azoknak, akik már rendelkeznek ilyen jellegű gyakorlattal/végzettséggel, de legfőképpen italismerettel - ők közvetlenül is jelentkezhetnek ebbe a pozícióba. Ennek oka az, hogy itt nem csapatban dolgoztok, valamint a vendégek sem csak az alapitalokból választhatnak, így képben kell lenned a kínálattal.

Ha nincs ilyen jellegű tudásod, akkor sem lehetetlen a munkakör megszerzése, de más utat kell bejárnod hozzá. Elsősorban felszolgálóként kell sikerrel járnod, és ha ott bizonyítasz, akkor bízzák rád a bárban végzendő feladatokat. Persze ebben az esetben is megtanítanak mindenre, de ehhez szükséged lesz a talpraesettségre és önálló tanulásra is. Ha ez a munkakör is szerepel a céljaid közt, már itthon érdemes elkezdened a felkészülést az italismeret terén.

Milyen esetben nem nekem való ez a pozíció?

Ha nincs meg a végzettséged, vagy a gyakorlatod. ezek ugye alapvetőek, hisz a kettőből egy feltétel ahhoz, hogy megszerezd a munkát magát

Ezen felül inkább az a hozzáállás a jellemző, ami a felszolgálásra is vonatkozik:

  • Nincs türelmed az emberekhez, utálod ha hülyeséget kérdeznek - hidd el, itt fognak
  • Ha nem bírod türtőztetni magad - célzunk itt olyan attitűdökre, hogy grimaszolsz, forgatod a szemed, visszaszólsz gondolkodás nélkül, vagy felhergeled magad a kis hülyeségeken. Tehát magyarán megmondva úgy viselkedsz, mint egy kiskamasz akit anyu nem enged el bulizni.
  • Elfelejted, hogy nem otthon vagy – Ez butaságnak hangzik, de előfordulhat a gyakorlott jelentkezőknél. Ha itthon klubokban/bárokban dolgoztál, akkor sima ügy lehetett, hogy flörtölsz a vendégekkel. Ha ezt a szokást nem tudod türtőztetni, akkor kint viszont komoly bajod lehet belőle és ki is rúghatnak egy pillanat alatt.

Milyen viselkedést várnak majd tőlem bartenderként?

Ugyan azok a szempontok vonatkoznak erre a munkakörre, mint a felszolgálásra. Olyan viselkedés az elvárt, amit te is elvárnál egy bartendertől, ha vendég lennél, de ezt fel lehet bontani az alábbi két szempontra:

  • Munkafogások: Tudd mit hogyan csinálsz, hova raksz, milyen sorrendben és minden, ami előírás arra, hogy hogyan végezd a munkád
  • Viselkedés: Olyan alapvető dolgok, amiket nem írnak elő leírásban, mivel maguktól értetődőek. Bízunk benne, hogy ezt nem kell megtanulnod, hiszen már tudod, hogyan ne légy bunkó, illetlen vagy kerülj el olyan szituációkat, amik nem elfogadhatóak.

Kell pénzt kezelnem?

Bartenderként szinte biztosan az alábbi okok miatt:

Alapvetően csak pár alap italfajta tartozik az all-Inclusive kategóriába, ami természetes, hogy nem elegendő a vendégeknek.

Az étteremtől szeparáltan fogsz dolgozni, kifejezett bárokban, ahol étel nem rendelhető. Ezek a bárok meghatározott időszakokban vannak nyitva, kifejezetten a délutáni/esti órákban.

Bár a pénz kezelésével felelősség is jár, úgy az előnyeit is élvezheted - Ahol forog a pénz, ott foroghat a borravaló is.

Megtarthatom a borravalót?

A legtöbb esetben igen, de minden hotelben más a szokás ezen a téren, akárcsak az itthoni bárokban. Ez lehet az, hogy egy az egyben megtartod a kapott összeget, vagy azt a nap végén összegyűjtve egyenlően elosztjátok. FONTOS az, hogy ezt a rendszert előre nem tudjuk megjósolni, így a felvétel során nem tudod feltételként kiemelni egy munkaajánlatnál.

Hány órát kell dolgoznom egy nap?

Az összes munkaórák ugyan azok, mint az étterem esetében. A f különbség az, hogy a bárok tipikusan csak délután nyitnak, de cserébe hajnalig vannak nyitva.

Egy műszakban fogok dolgozni a barátommal/párommal?

Ha ő is bartender munkakörben van, akkor jó eséllyel, de ha nem akkor szinte garantált, hogy külön időben dolgoztok majd, vagy külön helyen.

Ki lesz a főnököm?

Van ahol a főpincér felel a bárokért, van ahol pedig az étteremvezető. Bármelyen is a hotel megoldása, mindig lesz feletted valaki, aki utasíthat, mivel megvan a tapasztalata a munkakörben.

Mitől függ, hogy mik lesznek a feladataim?

A hoteltől és a beosztásodtól legfőképpen. Olyan szempontok játszanak, mint a hotel mérete, pillanatnyi foglalások száma és a csapat létszáma.

Milyen bárok vannak egy hotelben?

  • Ez egy olyan kérdéskör, amit legfőképpen a hotel mérete szab meg. Ennek fényében inkább felsoroljuk, hogy milyen bártípusok jellemzőek összességében:
  • Lobby bárok: Általános jellegű bár, ami a nap nagy részében nyitva van. Itt üdítők/kávék/alkoholos italok jellemzőek a választékban, a tempó pedig lassabb.
  • Éttermi bárok: Ha ilyet tart fenn a hotel, akkor az az étterem nyitva tartásához igazodik mindig. Ilyenkor a vacsoránál jelentkező italigény kiszolgálása a fő feladat, a lobbihoz hasonló kínálattal. Jellemző gyakorlat az, hogy ezt az igényt a lobbi/más bár fedi le, a kiszolgálást pedig külön felszolgálók kezelik.
  • Medence/kinti bárok: Főképpen a medence körül elhelyezkedő bárok, amik egész nap tartanak nyitva késő estig. Általános italkínálaton felül főképpen koktélokat szervíroznak, az igazi csúcsidőszak pedig az este.
  • Főbárok: Főleg a hotel szórakoztatórészéhez közel helyezkednek el, és a feladat mindig az esti műsorok vendégeinek kiszolgálása. Gyakori, hogy ez és a medencebár összevont a kisebb hotelekben.
  • Parti bárok: Kisméretű bárok/standok, ahol legtöbbször frissítőket/söröket kínálnak. Itt egyedül dolgoztok a legtöbben, de cserébe élvezhetitek a parti környezetet.

Kell majd az étteremben is segítenem?

Valószínűleg elő fog fordulni, de nagyban függ attól, hogy pontosan miként vettek fel:

Ha alapvetően felszolgálóként vettek fel és onnan osztottak a bárba, akkor a műszakodtól függően kell az étteremben is segítséget nyújtanod – pl. reggeliztetés este pedig bár.

Ha kifejezetten bartendernek szerződtettek akkor is előfordulhat az, hogy segítened kell az étteremben. Ez akkor fordulhat elő, ha valami miatt kevesen vagytok és szükség van a segítségedre (hidd el megéri a többieknek segíteni, hisz kollégák vagytok, mint elásni magad a szemükben az ellenállással). Egy olyan eshetőséget is számításba kell venni, hogyha rendelhetők a vacsora közben magasabb kategóriás italok, akkor azokat a bárból kell majd szervírozni.

Lesz előrelépési lehetőségem?

Mivel megvan az alapgyakorlatod/képzettséged, így előfordulhat, hogy felelősséget is raknak a válladra. Ez nem jelent majd különbséget beosztásilag/anyagilag, de a referenciánál sokat számít majd.

Milyen munkaruhám lesz? Vigyek valamit?

Ugyanaz a szabály, mint a felszolgálóknál, azaz a cipőt neked kell vinned. Ezen felül pakolj be egy szett fekete nadrágot és fehér ingeket a biztonság kedvéért.

 Beleszólnak a kinézetembe? Kell figyelem valamire?

Igen, mint minden munkakörben itt is követned kell a hotel előírásait.

Visszakerülhetek az étterembe véglegesen?

Mint mindenhol a vendéglátóiparban, úgy itt is csapatban kell dolgoznotok. Persze a felvételed körülményei (kifejezetten bartendernek, vagy sem) nagyban befolyásolják a lehetőségeket:

Ha erre a munkakörre vettek fel szerződésileg, akkor a legtöbb időt a bárban töltöd majd (hiszen a külön felvételed oka a tudásod és az, hogy ekkor a hotel pontosan kiszámolt munkahelyeket tölt fel). Persze ilyenkor is előfordulhat, hogy be kell segítened az étteremben, ha valami gixer van (valaki kiesik, lebetegszik vagy hasonló) - Ha erre kér a hotel akkor el kell fogadnod, legfőképpen azért, mivel az ellenállással a többiek (azok akiknek nem segítesz) ellentété vívod ki a leghamarabb.

Ha felszolgálónak vettek fel, vagy simán csak a "restaurant department" részre, akkor szabadon mozgathat a hotel az igényeknek megfelelően. Ilyenkor a bárba kerülés kiváltságnak számít, mivel el tudod végezni azt a feladatot, amit a többiek nem, de a segítségedre máshol is számíthatnak.

Mi történik, ha nem vagyok elég jó?

Alapvetően akkor visszaraknak az étterembe, ha a problémát ott megoldottnak látják. Ha az attitűdöddel van a gond, akkor persze mások a szabályok, a hotel dönti el, hogy hova helyez vagy küld haza.