Hol is kezdjem... A Gimnázium befejezése után a Budapesti Gazdasági Főiskolán folytattam a tanulmányaimat. Mindjárt a felvétel után, volt egy tájékoztató óránk, amin szó volt a kötelező szakmai gyakorlatról is, amit akár külföldön is elvégezhettünk. Mindjárt felkeltette az érdeklődésemet, és eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad én külföldön fogom végezni a fél éves szakmai gyakorlatomat.
Így is történt. Az 1. Félév után kellett választanunk gyakorlati helyet. Ekkor jött a lehetőség, hogy Ciprusra is van lehetőségünk kimenni dolgozni. Jelentkeztem es kiválasztottak. A kiutazásom előtt, kb. 1 hónappal kaptam meg a szerződést a hoteltól.
Június 8-án utaztam ki, másik 15 diáktársammal együtt. A reptéren és a repülőúton izgatottan vártuk, hogy mi fog velünk történni a 6 hónap alatt. Ekkor még el sem tudtuk képzelni, hogy mennyi életre szóló élménnyel, barátsággal és teljesen más emberként fogunk hazatérni.
Larnacán landoltunk, ahol már vártak minket. A leszállás után, Ayia Napa felé vettük az irányt, ami a következő 6 hónapban a lakhelyünk volt. Elfoglaltuk a „staff lakást“, ami kb. 2 km-re volt a hoteltól. 3-4 fős szobákban helyeztek el minket, ami fel volt szerelve külön konyha sarokkal, fürdőszobával, erkéllyel es klimával. Ebben az apartmanban volt elhelyezve a többi külföldi munkás is a hotelból.
Másnap a hotelben kezdtük a napot, ahol bemutatták a munkahelyünket, megkaptuk a munkaruhát, és mindenki kapott egy biciklit, amivel a további hónapokban közlekedtünk Ayia Napan. Aztán a következő napokban elkezdtünk dolgozni. Én elsőnek az étterembe kerültem, felszolgálóként. A munkakörömbe tartozott leszedni a piszkos tányért, újra teríteni, kirakni a svédasztalon lévő ételekhez az evőeszközt, újra teríteni az asztalokat, késobb felvenni az italrendelest és kivinni a vendégeknek, polírozni az evőeszközt, szalvétákat hajtogatni.
Volt egy étterem vezető, aki irányított minket. Mindent szépen elmagyarázott, mit hogy kell csinálni, mivel még egyikőnk sem dolgozott ezelőtt a vendéglátásban. A többi munkás is mind segitőkész volt, bármit kérdeztünk tőlük, ők bármiben segítettek.
Minden héten más beosztásunk volt, amit minden héten vasárnap raktak ki a faliújságra. Hetente 1 nap „day off“-unk volt, a többi nap 8 órát dolgoztunk. Volt amikor reggelre kellett menni dolgozni, volt amikor délutánra, az is szét volt írva a beosztásnál, hogy ki mit fog csinálni a nap folyamán. Mivel a hotel all inclusive-es volt, volt reggeliztetés, ebédeltetés, vacsoráztatás, mind svédasztalos formában. Később átkerültem a kinti bárba dolgozni. Itt csak italokat kellett felszolgálni a vendégeknek a bárból. Ezt a munkát jobban szerettem, mert a bárból a tengerre láttam, ami munka közben gyönyörű látvány volt. Fizetésünk 400-450 Euro volt, plusz ehhez jött még a borravaló, ami még akár 100 Euro is lehetett havonta, természetesen a szállásunk és az étkezésünk ingyenesen volt ez mellé biztosítva.
Most pedig jöjjön a munka legjobb része, a szabadnap. :) A szabadnapomat, mindig két lánnyal töltöttem, akik a szobatársaim is voltak, akikkel nagyon jó barátnők is lettünk. A legtöbb szabadnapunkat a tengerparton töltöttük, napozással, fürdéssel. De ez mellett rengeteget kirándultunk, a busz menetrend nagyon jó az egész szigeten. Eljutottunk Larnacara, ahol nagyon sokat shoppingoltunk, a fővárosba Nicosiaba, ahol átmentünk a török részre is, mivel aki nem tudná Ciprus félbe van vágva, fele része Görögországhoz, fele Törökországhoz tartozik.. A görög és török rész között határátkelőhely van, mivel Törökország, még nem az Európai Unió tagja. Érdemes átmenni és megnézni a különbséget, míg a görög Nicosia tele van új épületekkel, üzletekkel, addig a török Nicosia csak piacból és történelmi épületekből áll.
Volt amikor autót béreltünk, amivel elmentünk Paphos-ra kirándulni. Ide is érdemes ellátogatni. Voltunk még aquaparkban, környező falvakban, ahova quaddal jutottunk el. A szabadnapokon kívül a munkanapok szabad óráit is kitöltöttük. Amikor szabad volt a délelőttünk vagy a délutánunk máris a tengerpartra vettük az irányt. A hotelben a staff részen lehetőségünk volt zuhanyozni, így egyből a tenger után beállhattunk munkába.
Az estéket természetesen bulizással töltöttük. Ayia Napa a bulizás fellegvára. Található itt egy buli negyed, ahol rengeteg disco, bár található. Megtalálható itt a kinti discotol kezdve, a több emeletesig, mindenféle. Itt mindenki megtalálja a kedvenc helyét, az tuti. Természetesen a belépés, a staffoknak, akik Ayia Napan dolgoznak ingyenes. Mi ezt a névkártyánkkal bizonyítottuk be. Mindenhova vittük magunkkal, felmutattuk és így rengetek kedvezményt kaptunk. Akár autó/quad bérlésnél, akár étteremben, bárokban, még a napágyakat is ingyen kaptuk a parton.
A görögök mentalitása nagyon laza. Semmiből sem csinálnak problémát. Mindenre azt mondták, hogy NO PROBLEM. Például az egyik barátnőmnek egyik nap ellopták a biciklijét. Ebből sem csináltak problémát, másnap kapott újat. :)
A munkaruháról csak annyit, hogy a kényelmes lábbeli nagyon fontos. Rengeteget kell talpalni, és a zárt cipő kötelező. Ezért inkább azt javaslom, hogy kiutazás előtt szerezzetek be egy vagy több nagyon kényelmes lábbelit.
A 6 hónap úgy elrepült, mintha csak egy hét lett volna. Mindenkit arra biztatok, hogy merjen belevágni, rengeteg tapasztalattal és élménnyel fog haza térni. Természetesen a nyelvtanuláshoz is rengeteg segít. Az én angoltudásom is nagyon sokat fejlődött a kint létem alatt. És természetesen személyiség fejlődésben is nagyon nagy segítség. Én is itt váltam úgy mond felnőtté, talpraesettebb és önállóbb lettem.
Bármikor újra belevágnék ebbe az életre szóló élményben. Ha bármi kérdésetek van, forduljatok hozzám bizalommal, segítek mindenben. :)
Te is szeretnél ilyen élményeket?
- Szeretnél hotelekben dolgozni, de eddig nem volt lehetőséged a gyakorlat hiánya miatt?
- Jól beszélsz egy vagy több idegen nyelvet és szívesen dolgoznál külföldön?
- Csak pár hónapos munkavállalást tervezel Cipruson a nyári szünet ideje alatt?
A Work Experience Cyprus program a tökéletes megoldás, ha szeretnél eltölteni egy felejthetetlen nyarat Ciprus szigetén! A hotelek ingyenesen garantálják a szállásodat és az ellátásodat, így nem kell a nyári munka időszaka alatt költened semmire. A részvételhez nem szükséges hallgatói jogviszony, sem görög nyelvtudás, sem előzetes gyakorlat a szállodaipar világából.
Nem tudsz elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatod, vagy rendelkezel tapasztalattal, de nem elég nívós helyeken? Szeretnéd erősíteni az idegen nyelvtudásodat? Mindig is vonzott egy távoli sziget? Referenciát szeretnél szerezni egy 4-5 csillagos külföldi szállodától? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!
- Szükséges kezdőtőke: kb 180.000 Ft
- Programdíj:300 GBP
- Fizetés:€600-700 EUR/hó (heti munkanapok számától függően)
- Bónusz: nettó €150 a szerződés végén
- Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, bellboy, recepciós, hostess, szakácssegéd, konyhai kisegítő, mosogató, medencefelügyelő, lifeguard
- Lokációk: Paphos, Limassol, Ayia Napa
- Szállás: ingyenesen biztosított
- Ellátás: ingyenesen biztosított
- Elvárások: magabiztos angol vagy német vagy orosz nyelvtudás
- Szerződés hossza:4-6 hónap között szabadon választható (március & november között)
Kapcsolódó blogbejegyzések
- Utazásszervezés
- Varga Anna - Először repülsz?
- Jótanácsok a pályázati anyag elkészítéséhez
- EHIC - Azaz mindent a TB-ről
- 20 méter valóban megölné a szerelmet?
- A spanyol mentalitás
- Ismerd meg Lanzarote szigetét közelebbről!
- Ismerd meg a gyönyörű Korfu látnivalóit
- Tóth Máté - Ennyi pénzért elindulni?
- Erkölcsi bizonyítvány és igénylése
- A legjobb munka, amit nyáron csinálhatsz: hotelanimáció
- Egy kis ízelítő Rodosz szigetéről :)
- Hárman, Párban, Egyedül
- Mi lesz a legfurcsább Spanyolországban?
- A Kanári-szigetek a praktikum szemével
- Repjegyfoglalás egyszerűen
- Halász Kata - Egy görög hajóút
- Mi a szösz az a svédasztal
- Hogy kerüld el a mentális lejtőt
- Farkas Daniella - Interjú Ciprusról
- Látnivalók Kréta szigetén
- A napos part központja: Malaga
- Miért 300-500Eur a fizetés a Work Experience Programoknál?
- Work Experience programok
- A mesés mallorcai strandok...
- Konyhai kisegítés - egy bulis munkakör távol a vendégek zajától
- Hegedűs Anna - A recepció élete
- Halkidiki és a szerzetes köztársaság.