2013 -ban döntöttem úgy, hogy kimegyek külföldre. Egy több évig tartó kapcsolatomnak lett vége, szerettem volna kicsit elszakadni az itthoni dolgoktól, az emlékektől. Úgy éreztem ez a legjobb megoldás a felejtésre, ha más környezetbe kerülök.

Sokat gondolkoztam, hogy merre is kéne indulnom, de nekem Ciprus mindig is egy álmom volt, ezért amikor megtaláltam a Del REY International céget az interneten, nagyon megörültem annak, hogy hirdettek animátor munkákat Ciprus szigetén.

Nem is volt kétséges, hogy akkor erre visz majd az utam. Egyébként a cégről már ismerősömtől is hallottam, aki általuk volt kint Mallorcán még 2012-ben, felszolgálóként dolgozott egy 4 csillagos szállodában és nagyon jól érezte magát.

Mivel vendéglátás területén már dolgoztam, ezért valami újat és izgalmasat szerettem volna most kipróbálni, ezért is esett a választásom az animációra.

Nagyon átfogó és részletes tájékoztatást kaptam az ügynökség munkatársaitól, sőt még személyesen is volt szerencsém egy találkozóra elmenni velük, ahol további információkat kaphattunk a munkával, kiutazással kapcsolatban. Készségesen válaszoltak minden kérdésünkre.

Örültem neki, hogy úgyis lehet jelentkezni erre a munkára, hogy nincsen se végzettségem se képzettségem a területen. Mondták, hogy az a fontos, hogy tudjak a gyerekekkel jól bánni, szeressem a sportokat, legyek nyitott és vidám, akkor nem lehet gond.

Másik dolog, ami vonzott a ciprusi animátor munkával kapcsolatban, hogy a szállást és ellátást ingyenesen biztosítják mindenki számára, ami nekem fontos, mert nem szerettem volna ezzel kint magam bajlódni, valamint sok pénzt elkölteni a fizetésemből.

Már a találkozóm összebarátkoztam a többi jelentkezővel, fel is vettük a kapcsolatot egymással így még könnyebb volt az egész dologra való felkészülésem, mert folyamatosan biztattuk egymást mindenfélével kapcsolatban. Milyen ruhákat, piperéket érdemes kivinni például. Illetve a repülőtéren is előre egyeztetett időpontban találkoztunk, ezért nem egyedül kellett bajlódnom a becsekkolással :) Egyébként is kicsit félek a repüléstől, ezért jó volt, hogy olyan ült mellettem, akit már egy kicsit ismertem is :)

Előre egyébként még nem tudtuk, hogy melyik városba és melyik szállodába fogunk kerülni (őszintén szólva engem ez nem is nagyon izgatott), mert mondták, hogy lesz az elhelyezésünk előtt egy 2 hetes felkészítő tábor egy szállodában, aminek én nagyon örültem, mert ahogy már említettem, még sosem dolgoztam ebben a pozícióban.

Nagyon izgultam a repülőn, de nem volt annyira vészes végülis, majdnem 3 órás volt az út.

Amikor megérkeztünk, már éreztem, hogy valami új kezdődik el. Elmondhatatlan volt az az érzés, amikor kimentünk a Larnacai reptér ajtaján. Késő este volt, de mégis olyan meleg, amit én imádok! Lehet, hogy furán hangzik, de ahogy kiértünk, az előzőleg említett szerelmi bánatom is teljesen alább hagyott :)

Megérkezésünkkor már vártak minket, táblával a kezükben, ami nagyon vicces volt . Egy kis busszal mentünk, mert többen voltunk ugyebár. Ez április 27 -én volt, az előző csapat(többi magyar) már 23-án kiérkezett, mi voltunk az utolsók.

Este még nem sok mindent láttunk a városból, nagyon sötét volt, a tengert sem tudtuk igazán megnézni. Álmosak voltunk, fáradtak, de én nagyon izgatott voltam az egésszel kapcsolatban.

Végülis egy 2 szobás hotel szobába lett az elhelyezésünk. Nem vártam sokat ettől, nem számítottam luxus környezetre, pont azt kaptam, amire vártam. Nekem elég volt az, hogy legyen egy ágyam, legyen fürdőszoba és meleg víz. ÉS ez meg is volt. A lányokkal már az első este összebarátkoztunk, mindenki nagyon nyitott volt és kedves.

Másnap reggel felkeltünk, és még nem kellett munkába állnunk, volt egy napunk pihenőre. Ekkora néztük meg a tengert, amitől én majdnem elájultam. Leírhatatlanul gyönyörű a tenger Cipruson, kristálytiszta átlátszó. Illetve a városka, amiben voltunk, üdülőközpont tele szállodákkal, éttermekkel, bárokkal, sétáló utcával. Nagyon szép hely volt tényleg.

Úgyhogy ezt az első napot város nézéssel és fürdéssel töltöttük, illetve összehaverkodtunk a többi már kint lévő magyarral. Elég sokan voltunk ebben a táborban.

Az étkezésünk biztosítva volt, minden nap büfés-svédasztalos rendszer volt, finom ételekből válogathattunk kedvünk szerint. Aztán elkezdődött a tréning, amitől én egy kicsit féltem azért, mivel még sosem álltam ki szerepelni emberek közé.

Ebben a szállodában ekkor még nem voltak turisták/vendégek, mivel a szálloda május 1-én nyit, ezért tudtunk ennyien itt tartózkodni.

Egy animátornak egy napja úgy néz ki, hogy van a reggeli műszak, amikor is először összeülnek az animátorok és kitalálják az aznapi programokat. Ezek lehetnek sportesemények levezérlése, vagy aqua aerobic megtartása, medencében vízilabda meccs, vagy röplabda. Közben folyamatosan kell a vendégeket invitálni a programokra.

Itt mi ezeket tanultuk, hogy hogyan érdemes, mit kell mondani, milyen dolgokkal lehet felhívni az emberek figyelmét. Különböző játékokat játszottunk, tanultunk be őket. Ping -pong versenyt csináltunk (Amit én nyertem meg :) ), közben azt gyakoroltuk, hogy ha mi leszünk majd élesbe, akik levezénylik ezeket, akkor miket érdemes mondani, hogyan érdemes szurkolni a vendégeknek.

Volt, hogy mikrofonban kellett angolul beszélni, és toborozni az embereket. DE ebbe is bele lehet hamar jönni.

Ami még vicces volt, a gyerekeknek rendezett mini disco, mert ott különféle táncokat kellett nekünk megtanulni, amiket majd a kicsiknek kell tovább adni esténként, amíg a felnőttek iszogatnak a bárban, vagy az esti show műsort nézik. Na ezt is szintén nekünk kellett kitalálni minden este valami újat.

Nekem ez nagyon tetszett, mert izgalmas volt az egész. Persze volt némi lámpa lázam, de jó volt az egész.

Esténként meg mindig a szálloda alján lévő bárban voltunk iszogatni és karaokézni. Teljesen összebarátkoztunk egymással. Én ennek örültem a legjobban, mert vágytam jó fej emberek társaságára! :)

Mivel a tengerpart egy utcányira volt, úgyhogy csak le kellett sétálnunk a másik oldalra, és már tudtunk is pancsolni a tengerben, illetve napozni a homokos tengerparton! Nagyon élveztem az egészet! Teljesen szabad kezet kaptunk a munkán kívül, oda mentünk, ahova csak akartunk.

Azt persze tudni kell, hogy ez is egy munka, nem csak szórakozás. Keményen kell dolgozni, használni kell a kreatívitást! Viszont megéri nagyon, mert egy olyan helyen vagy/élsz, ami egy paradicsom.

A bulikról már nem is beszélve, az egyik város (Agia Napa) a kis Ibizának is nevezhető, egy baromi hosszú utca a party sétány, ahol telis-tele van szórakozóhelyekkel. Sok-sok angol, svéd, svájci, orosz fiatal ott bulizik minden este. Na meg persze a magyarok is :)

Maga a sziget nem olyan nagy, nem mondom, hogy egy nap alatt be lehet járni azért. Nagyon sok minden nevezetesség és látnivaló van, amiket érdemes felfedezni.

Végülis a tábor végén jöttek hotel managerek, különböző hotelekből. Ez aszerint ment, hogy ki milyen nyelvet beszélt. Volt aki oroszul tudott, őket vitték, mint  a cukrot, miután Cipruson a  vendégek 90 % orosz nemzetiségű. Voltak németesek, ők is hamar „elkeltek”, illetve azok, akik inkább csak angolul tudtak, őket is vitték. A végére már mindenki szépen elkelt, és ment a maga kis hoteljébe.

Engem is kiválasztottak egy 4 csillagos szállodába . Nagyon izgatott voltam, és nagyon örültem, mert a két lány, akikkel a mai napig jóban vagyok, velem kerültek egy szállodába!

A munka tulajdonképpen ugyanaz volt, mint amit a táborban csináltunk, én élveztem nagyon. Persze voltak fárasztó napok is, de ezt kárpótolta az, hogy a munkaszünetekben illetve a szabadnapokon élvezhettük Ciprus gyönyörű tájait és tengerpartját!

A ciprusi emberek egyébként nagyon közvetlenek, jó néha kicsit hangosak meg felhúzzák magukat, de ettől függetlenül jól ki lehet velük jönni. Jah, és a fiúk is elég helyesek :)

Nekem ez egy felejthetetlen élmény volt, és jövő évben is szeretnék mindenképpen újra neki vágni a kalandnak!  Aki még kicsit fél vagy óckodik a dologtól, megértem természetesen! DE nem szabad kihagyni Ciprust, persze dolgozni kell keményen mellette, de akkor is egy életre szóló élményt fog ez neked is nyújtani, ahogy nekem is tette!!

Te is szeretnél ilyen élményeket?

  Szívesen töltenéd a nyarad egy különleges nyári munkával?
  Örömmel dolgoznál olyan munkahelyen, ahol programokat kell szervezned és lebonyolítanod?
  Szívesen szerepelnél az esti show műsorokban vagy tartanál sportfoglalkozásokat?
  Esetleg kifejezetten szeretsz gyerekekkel lenni és egész nap velük játszani?

Ha szeretsz csapatban dolgozni és programokat szervezni, és nem okoz gondot, ha idegen nyelven kell kommunikálnod, játszanod, gyere és csatlakozz animátorként a del REY International ciprusi csapatához! Ennél a programnál csak a kiutazásodra kell költened, tehát pár tízezer forintból nekivághatsz egy ciprusi nyári kalandnak!

A szállodai animáció fő célja, hogy a vendégeket arra lelkesítse, hogy aktív pihenéssel töltsék nyaralásukat. Részükre az animátorok programokat találnak ki, szerveznek meg és vezetnek le. Ezek a programok általában játékos sportesemények, vicces vetélkedők a nap folyamán és szórakoztató show műsorok esténként. Az animátorok általában csapatban dolgoznak, amelyben mindenkinek meg van a saját feladata, programjai, amit szervez és vezet. Egy ilyen csapatban 2 főtől kezdve akár 15-20 fő is dolgozhat a szálloda igényei szerint.

  •  Szükséges kezdőtőke: kb. 50.000 Ft
  •  Programdíj: NINCS
  •  Fizetés: nettó 600 EUR/hó
  •  Pozíciók: kezdőknek "all-round" animátor, visszatérőknek szakosodás lehetséges
  •  Szállás: ingyenesen biztosított
  •  Ellátás: ingyenesen biztosított
  •  Elvárások: magabiztos angol vagy német vagy orosz nyelvtudás
  •  Szerződés hossza: áprilisi/májusi kezdéssel október végéig
tovább...

Krizsán Regina élménybeszámolója

Összességében ez a kint töltött fél év volt életem legjobb fél éve, rengeteget tanultam magamról, mivel egyedül voltam, ha beteg voltam, mindent egyedül kellett megoldani. Meg tanultam hogyan kell keményen dolgozni, és hogy nem szabad mindent magunkra venni, így könnyebben áthidalhatóak a nehézségek. Tovább...

Szabó Bence élménybeszámolója

Mindig is szerettem volna kipróbálni külföldön magam. Évek óta követem facebookon a del Rey oldalát, folyamatosan láttam a különféle állásajánlatokat és idén februárban úgy döntöttem, hogy májustól októberig kiutazok Ciprusra. Tovább...

Unoka Lívia Katalin élménybeszámolója

Dél-Cipruson nagyon sokan beszélnek angolul, illetve nagyon könnyű angol nyelvű busz menetredeket találni az interneten, tehát nem féltem neki indulni az ismeretlennek, főleg amikor sikerült közös szabadnapot kapnunk a barátnőmmel. Tovább...

Adorján Zsuzsanna élménybeszámolója

A szállás a város turista- övezetében volt, kb. 15 perc sétára a tengerparttól. Én Paphos legnagyobb hoteljébe kerültem, egy négycsillagos szálloda éttermébe, ahonnan egyenes kilátás volt a tengerre. Tovább...

K. Katalin élménybeszámolója

Nagyon sok emberrel megismerkedtem a hotelen kívül is. Lettek ciprusi barátnőim. Nekik köszönhetően a latin tánc lett az új hobbim. Hetente latin bulikba mentem velük és csodálatos élményekkel gazdagodtam. Tovább...

Csikós Andrea élménybeszámolója

Kedvesek, és segítenek bármiben. A főnökök is közvetlenek, bármit elmondhatsz és ha tudnak alkalmazkodnak hozzád. Sajnos mi kifogtuk az esküvő szezont, így páromnak hétvégente mindig túlóráznia kellett, általában hét elején kapott szabadnapot. Tovább...

Gódor Marietta élménybeszámolója

Amikor Cipruson a Larnakai repülőtérre értem egy nagyon kedves taxisofőr várt a helyszínen, akit a hotel küldött számomra névtáblával ellátva. Olyan jó hangulatban telt az utazásom a hotelig Limassolba, ahol dolgoztam, hogy megnyugodtam tényleg nem lesz semmi bajom. Tovább...

Susánszki Edina élménybeszámolója

Ciprus mindent megadott számomra, amit csak kívántam: megismertem rengeteg új embert, nemzetközi barátságokat kötöttem, új helyeket fedezhettem fel. Tovább...

Haviarová Emese élménybeszámolója

A 6 hónap úgy elrepült, mintha csak egy hét lett volna. Mindenkit arra biztatok, hogy merjen belevágni, rengeteg tapasztalattal és élménnyel fog haza térni. Természetesen a nyelvtanuláshoz is rengeteg segít. Tovább...

Farkas Daniella élménybeszámolója

Azt tudom mondani, hogy ha valaki tényleg változást akar az életében és egy gyönyörű helyen élni és dolgozni, akkor válassza mindenképpen Ciprust! Tovább...