Vonz a hajózás gondolata, az életmód, a kereset, de nem szeretnél messze kerülni az otthontól? Ha ez a terveid mozgatórúgója, akkor a folyami hajózás nyújtja számodra az igazi megoldást! A folyami luxushajók fedélzetén könnyedén helyezkedhetsz el a legtöbb vendéglátós munkakörben, miközben élvezheted Európa legszebb folyami útvonalainak és nagyvárosainak látványát.

Betölthető pozíciók

Az óceánjárókhoz hasonlóan a folyami luxushajókat is egy úszó hotelként képzelheted el, ahol a kiszolgálás exkluzivitása az egyik első szempont. Ennek fényében ugyan azokat a pozíciókat találhatjuk a fedélzeten, mint egy 5 csillagos nívós hotel esetében. Lássuk mik a leggyakoribbak melyekre jelentkezhetsz:

  • Felszolgálók és Bárosok – ők a legtöbb esetben mindkét terület feladatait ellátják
  • Recepciósok – a szállodaihoz hasonló feladatkörökkel
  • Szakácsok és konyhai kisegítők
  • Housekeeping – azaz takarítók és szobalányok

Mi a közös bennük?

Mivel egy hajó jellemzően 35-45 fős legénységgel rendelkezik, így nem külön részlegként dolgoztok, hanem mint egy nagy csapat. Ebből az következik, hogy lesznek feladatok amiket közösen kell ellátnotok, vagy besegítenetek egymás munkájába a képességeitekhez mérten.

Jelentkezés feltételei

  Nyelvismeret
Mint ahogyan az óceáni hajózás esetében, itt is minimum középfokon kell beszélned az angol nyelvet, vagy a társaság által elvártat, ami lehet a német, vagy francia. Az elvárt nyelvismeret mindig az adott szabad pozíció leírása tartalmazza, hiszen sokminden függ a hajó útvonalától.

  Végzettség
A legtöbb esetben nem kérnek meglévő végzettséget, hanem inkább a gyakorlatod megléte a fontos. Egyedül a szakácsok/hajózó személyzet esetében kérnek szakmai tudást, de ez érthető is.

  Gyakorlat:
Mivel itt egy csapatként kell dolgoznotok, így fontos szerepet kap, hogy már a fedélzetre lépéskor tisztában légy a feladatköröddel. 

1-2 év gyakorlatot kérnek az alábbi pozíciókban:

  • Felszolgálók
  • Bárosok
  • Szakácsok/segédszakácsok
  • Vezető szobalányok


Gyakorlat nélkül pedig az alábbi munkakörök jöhetnek szóba:

  • Szobalányok/takarítók
  • Konyhai kisegítők/mosogatók 

Juttatások

Egy folyami hajó fedélzetén ugyan azokat az előnyöket élvezheted mint egy óceánjárón, azaz az ingyenes szállást és ellátást, így napi szintű kiadásra egyáltalán nem kell számolnod. Ezt koronázzák meg egy igen versenyképes fizetéssel, ami igen sok ember számára vonzó lehet. Kereseti lehetőségek a különböző pozíciókban:

Felszolgáló/báros: 1500-2000 EUR /hó
Recepciós: 1500-2200 EUR /hó
Szobalány/takarító: 1500-1900 EUR /hó
Szakács: 1800-2500 EUR /hó
Segédszakács: 1500-1700 EUR /hó


Munkaidő a fedélzeten

A jellemző napi munkaóra 9-11 közt mozog mely felosztása nagyban függ a pozíciótól és a társaságtól is. Ami közös az az, hogy a legtöbb hajón heti 6, vagy 7 napos munkarend van, így az óceánjárókhoz hasonlóan fél napos szabadidőkre számolhatsz majd.

Útvonalak és a hajó elhagyása

Mivel ezek a hajók is szinte naponta kötnek ki, így lehetőséged adódik a több száz város felfedezésére, a több ezernyi különféle útvonalon. Íme egy kis ízelítő:

  • Remich, Luxembourg Útvonal: Trier – Wurzburg – Bamberg – Nuremberg – Passau – Melk
  • Amsterdam, Hollandia Útvonal: Cologne – Koblenz – minz – Strasburg – Alsace – Basel
  • Lisbon, Portugália Útvonal: Pinhao – Vega de Terran – Porto
  • Paris, Franciaország Útvonal: Vernon – Caudebec – Rougen – Conflans  
  • Budapest, Magyarország Útvonal: Vienna – Melk – Passau – Regensburg – Nuremberg – Wurzburg – Wertheim
  • St. Petersburg, Oroszország Útvonal: Mandrogi – Kizhi – Kuzino – Yaroslav - Moscow
   


Szállás & étkezés a fedélzeten

Fontos szempont a fedélzeten a személyzet megfelelő körülményeinek biztosítása, így erre minidig hangsúlyt helyeznek.

  Étkezés:

Napi 5-7 alkalommal biztosítanak étkezési lehetőségeket a fedélzeten, melyeknél a reggeli/ebéd/vacsorán felül több kisebb „snacktime is van”. A főétkezések alkalmával a menü a lehető legváltozatosabban van összeállítva, hogy a több nemzetiségből összeállt legénység minden tagja megtalálhassa a számára megfelelő fogást.

  Szállás:

A legtöbb hajó 2 fős kabinokkal rendelkezik, melyekhez fürdő is tartozik. A felszereltségüket tekintve minden megtalálható bennük, amik a mindennapokhoz szükségesek, azaz pakolási lehetőségek, TV, telefon és Wifi.

Szerződés hossza

A legtöbb folyami hajó szezonálisan járja az útvonalakat, ami ÁPRILISTÓL – DECEMBERIG tart, de vannak társaságok akik télen is üzemeltetnek hajókat az útvonal déli jellegéből adódóan.

A jelentkezés folyamatos, de a társaságok azokat preferálják, akik az egész időszakot tudják vállalni. Ettől eltekintve az évközbeni kezdésre is sokszor van esély, hiszen folyamatosan szabadulnak fel helyek, melyeket a szerencsés jelentkezők betölthetnek.

Kiutazás az indulási kikötőhöz

Mivel itt legtöbbször Európán belüli lehetőségről van szó, így nem kell nehézségre számolnod a kijutást illetően. A felvételi interjúddal egyidőben vagy azt követően informálnak, hogy a rád váró hajó milyen útvonalon jár, és melyik nap milyen városban tudsz a fedélzetre lépni.

Ezt követően nincsen más dolgod, mint odautazni és egyszerűen felsétálni a hajóra a kikötőből.

Jelentkezés menete

Bármennyire is bonyolultnak tűnhet, egy folyami hajóra sem nehezebb a jelentkezés és bekerülés mint egy szárazföldi munkahelyre. Ugyan olyan elvárások és felvételi interjúk várnak rád, melyekre könnyedén fel tudsz készülni a segítségünkkel.

A kiválasztás és a jelentkezés menete minden társaságnál és pozíciónál különböző, de az alapok mindig az alábbi módon zajlanak:

  1. Elsőként a jelentkezési csomagod összeállítása a fontos, mely tartalmazza a CV-t fotót, jelentkezési űrlapot és az egyéb elvárt dokumentumokat.
  2. Ezt követően egy interjúra invitálunk, ahol felmérjük a nyelvtudásod, valamint egyeztetünk a terveidről és a lehetőségeidről.
  3. Ha a szezon előtt járunk, akkor már csak meg kell várnunk a központi interjút, ahol a társaság képviselőivel találkozhatsz személyesen. A szezon indulását követően pedig skype, vagy telefonos interjú keretében döntenek a felvételedről.

Bármennyi lépésből is álljon a folyamat, mi minden részénél segítünk majd, hogy az a lehető legegyszerűbben mehessen.

MÉG TÖBBET SZERETNÉL TUDNI?

Az alábbi űrlap segítségével már most tagja lehetsz a kezdőcsapatnak, akik azonnal megkapnak minden információt az idei elérhető helyek befutásakor. Ne késlekedj, tudasd velünk, hogy mi érdekel és te leszel az első a sorban :D

*Előjelentkezés megkezdése*

ELVÁRÁSOK:

  • EU-s állampolgárság
  • Minimum középfokú angoltudás, vagy a társaság által kért nyelv ismerete
  • 0-3 év közti releváns gyakorlat
  • Magabiztos, nyitott személyiség és jó csapatjátékos mentalitás
  • Egész, vagy tört szezon vállalása decemberig
     

BETÖLTHETŐ POZÍCIÓK