Sári Noémi - Hogyan lett a szállásunk az otthonunk...
Valparaiso - A magyar csapatnak ez a név jelentette az otthont 3-3,5 vagy akár 5 hónapon keresztül. Igaz, nem forgott kacsalábon, de meg volt minden, amire szükségünk volt. A szálláson több nemzetiség lakott: hollandok, románok, spanyolok, magyarok. A román társaság uralta a helyet, ők határozatlan időt töltöttek, és még töltenek is itt...sokan...
Lakunk egy vulkán lábánál helyezkedett el, a hegyoldalban. A parttól és várostól kb. 20 perc sétára, míg a szállodalánc egyik tagjától 5 perc séta, a másik két hoteltől 15 perces sétányira.
Mi egy félig föld alatt kialakított körben laktunk, felettünk pedig apartmanok voltak, nyilván más kategóriában, de itt is munkások laktak leginkább.
Mivel nem egyszerre érkeztünk a szigetre, voltak már információink a szállással kapcsolatban. Láttunk képeket is utazás előtt, szóval nagyjából sejtettük, hogy mire számítsunk. Barátnőmmel azon izgultunk végig, hogy egy szobába kerüljünk, amivel nem is volt probléma.
De volt mással... mikor a hotelből felvittek minket a szállásra, már izgatottam vártuk a nekünk szánt szobát. De amikor a többi szobától kissé félreeső, 23-as szoba ajtaja kinyílt, lefagyott a mosoly az arcunkról...a képeken látott fürdőszobával, normális egy személyes ágyakkal ellátott szobával ellentétben két emeletes ággyal berendezett szoba fogadott minket... kerestük a fürdőszobát, de éreztük, hogy valami nem stimmel... kivezettek minket a szoba ajtaján... mentünk pár métert, és elértünk egy ajtóhoz... a fürdőszoba... ami külön volt a szobától, a folyosó túloldalán. Nagy tükör, 2 zuhanyzó, egy WC. A kérdésre: ,,tetszik?” nem tudtunk ijedtünkben mást mondani, minthogy ,,persze”.
Ahogy lepakoltunk, az első magyar spancit felkaroltuk, és mentünk is vele a legközelebbi hotelbe, ahol épp dolga volt. Ezután a sokkhatás után a part felé vettük az irányt, hogy legyen valami pozítiv tapasztalat is a nap során. Nem volt kedvünk a ,,luxus”szobánkban dekkolni, ezért még az uzsonnát is a parton fogyasztottuk el.
Végül nem volt más választás vissza kellett menni a szállásra... ekkor a szembesülés, hogy a másnak milyen szobája van, nem volt kellemes. Este kénytelenek voltunk bevenni a szobát, és gyorsan lezuhanyozni...megpróbáltuk becsukni a zuhanyzófülke ajtaját, de bár ne tettük volna...csótány és póktemető fogadott minket. Gyorsan bebújtunk az ágyba, amiket összetoltunk, nehogy megtámadjanak minket a csótik. Az első 3 éjszakát reflektorfényben, égő lámpánál töltöttük, reggel úgy ébredve, hogy reméljük nincs rajtunk semmi.
Az első pár napban igazi turistalátványosság volt a szobánk. Az itt lakók meglátták, hogy kinyílt Pandora szelencéje, mindenki hallott valamit erről a hírhedt szobáról és látni akarta. Idővel szereztünk csótányírtót, amit szorgalmasan fújtunk és fújtunk. Többet takarítottunk, ami nyilván nem volt hátrány. A csótányok mindenhol jelen voltak, még a szállodákban, utcákon is... de ,,meg lehet szokni” őket.
Az első 1-2 hétben, amennyit időt csak tudtunk, azt a parton töltöttük, csak aludni jártunk haza. A harmadik napon kaptunk két lakótársat Bulgáriából. Persze ők sem voltak elájulva a szobától, vagyis nem pozítiv értelemben. Eleinte nem volt kellemes, hogy felettünk alszanak, fel-le mászkálnak, ugrálnak, de meg lehetett szokni, és mivel annyira fáradtak voltunk estére, már ez sem zavart minket.
Szép lassan elfogadtuk a sorsunkat... elkezdtük feldobni a szobát...akár egy-egy úszógumi a falon, vagy térkép, poszter stb. nagyon sokat segít az összhangon. Idővel 2 ablak közé kifeszítettünk pár szárítókötelet, ami egész jóra sikeredett és nagyon is hasznos volt.
Az első hetekben a banda a szállás központjában ücsörgött esténként, ott ittunk, beszélgettünk, hülyéskedtünk. De kb 1 hónappal érkezésünk után történt valami... a partról felfelé jövet felfedeztünk valamit az utcán, és mivel annyira belejöttünk a csinosításba, és másba :) nem hagyhattuk ott... ez egy rattan kerti garnitúra volt... először ketten felcincáltuk, amit tudtunk, majd vacsora után riasztottuk a magyar honfitársakat, hogy feladat van. Kezünkbe vettük az irányítást, meg a székeket és az asztalt, így 6 székkel és 1 asztallal gazdagodott szállásunk. Ezt a fürdőnk és a szobánk közötti folyósón helyeztük el. Úgy gondoltuk, hogy majd a kis bandánk szépen csendben elbeszélget ott esténként.
De mivel volt két lakótársunk nyilván mondtuk nekik, hogy használják... nah igen... csakhogy szép lassan mindenki odaszokott... még az is, aki nem ott lakott, csak látogatóba jött...előfordult, hogy a fürdőszobánkból küldtük el az illetéktelen behatolókat, vagy épp nyilvános wc-nek nézték a fürdőszobánkat... ezeken ma már mosolygunk, de akkor kicsit másképp hatott a dolog.
Hirtelen a fél lakosság ott ült az ablakunk alatt, amivel csak annyi gond volt, hogy hajnali 2-3-kor is ott ücsörögtek, és ricsajoztak. Igaz, volt aki próbálta őket csitítani, de ez nem igazán sikerült neki. :) Ekkor persze, mi volt a gonoszak, mert szóltunk, vagy épp elraktuk a székeket. De ez sem segített minden esetben.
A szálláshoz tartozott két szuper medence, elég sok időt töltöttünk ott. Néha csak napoztunk, lebegtünk a vizen, de volt, hogy vizipisztolyoztunk vagy épp csak kivittünk pár sört és sangriát.
Az utolsó hónapot egy másik szobában töltöttük, végre Mariannal. Itt már nem voltunk kirekesztetettek, gazdagodtunk szomszédokkal is. Feldobtuk különböző képekkel, zászlókkal, rajzokkal. Egész pofásra sikeredett a szoba. Itt már saját fürdőnk is volt, sima ággyal. Nagyon jól elvoltunk a 12-es szobában. Ez volt a ,,housekeeping lakosztály”. Egymás szobáját a sajátunknak tekintettük, kérdés és kopogás nélkül jöttünk-mentünk. Boldizsár szobája vált a magyar bázissá, mivel egy ideig egyedül lakott, előtte és utána pedig magyar lakótársa volt. Ott hesszeltünk délután, este, hajnalban.
A mosást a szálláson található mosógéppel vagy kézzel oldottuk meg.(van,aki kölcsönözte a munkaerőt). A mosógéphez szükség volt ,,mosóérmére”, amit a HL Club recepcióján lehetett megvásárolni, 2 euróért. Próbáltuk a mosnivalót összedobni, közösen mosni, amit lehet. A munkaruhákat naponta mostuk, szóval azt kézzel intéztük.
A szállás kis kedvence egy 1,5 éves kisfiú volt. Egy fekete házaspár kisfia volt, egy tündér volt az a gyermek. Mindenki imádta és ő is mindenkit szeretett, mindig jött-ment, megszokta a nyüzsgést, azt hogy hajnalig zene és zaj van. Nagyon közvetlen, barátkozós volt, ölelkezés, puszilkodás nem volt probléma. Nagyon megszerettük a kicsi Juan-t. :)
Összegezve, az első sokk után fel kell ébredni, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az ott töltött idő igenis kellemes legyen! És mi bizonyítottuk, hogy nincs lehetetlen. :)