2013 szeptemberében már második alkalommal fordultam a del Rey International-hoz. Az év elején 6 hónapot a Kanári-szigeteken, Arrecifén töltöttem a segítségükkel, a Work Experience Program keretében majd teljes munkaidős állást segítettek találni Angliában.

Csakúgy, mint első alkalommal, minden nagyon gyorsan, gördülékenyen zajlott. Egy héten belül megvolt a szerződésem és október másodikán már repültem is a Ködös Albionba.

Brentwoodban aztán 14 hónapig dolgoztam, mint Hotel Assistant. A három csillagos Hotelben mindenhez érteni kellett egy kicsit. Persze a nyelvtudástól függően bizonyos pozícióban több időt töltöttünk. Volt, amikor engem osztottak be ’cooking’-ra és az én feladatom volt a reggeli készítése, a kiadós Full English Breakfast.

Tojás, szalonna, kolbász meleg babbal és paradicsommal, amit sokan egy bögre tejes teával öblítettek le. Számomra érthetetlen, hogy tudták reggel hatkor így indítani a napot.

Máskor viszont felszolgáltam ezeket az ételeket, ha a ’serving’ következett. Olyan is volt, mikor a szobák takarításában kellett segítenünk. Végül a recepciós pozíció jött, ha én voltam a ’responsibe’, felelős személy.

Ilyenkor este tízig tartott a műszak, de a telefont egész estére magunknál tartottuk. Nem kellett virrasztani, mehettünk aludni, mikor lejárt a munkaidő, de ha netán valaki hajnali háromkor szobát akart foglalni vagy a kedves vendég elhagyta a kulcsát, nem működött a tv vagy a fűtés, akkor minket hívott és akkor ugrás ki az ágyból és irány vissza a hotel.

Szerencsére azzal szemben laktunk, a telefonos ügyeletekért cserébe járt ingyen a szállás, ezért plusz költséget tőlünk nem vontak le.

Aki szeretne kicsit világot látni és még egy kis pénzt is spórolni, annak azt tanácsolom, hogy vágjon bele. Nem először dolgoztam Angliában, de csak tavaly sikerült autót bérelnünk és körbejárni a szigetországot.

Nekem örök élmény marad a tavalyi év.

Te is szeretnél ilyen élményeket?

Krizsán Regina élménybeszámolója

Összességében ez a kint töltött fél év volt életem legjobb fél éve, rengeteget tanultam magamról, mivel egyedül voltam, ha beteg voltam, mindent egyedül kellett megoldani. Meg tanultam hogyan kell keményen dolgozni, és hogy nem szabad mindent magunkra venni, így könnyebben áthidalhatóak a nehézségek. Tovább...

Kalmár Zsuzsanna élménybeszámolója

A Lodge egy tipikus angol, régimódi szállodatípus, ahol leginkább helybeliek fordultak meg különböző ünnepi rendezvényeken, de volt szerencsém francia és amerikai vendégeket is kiszolgálni. Shepperton-ból pedig vonattal egy óra alatt lehet bejutni Londonba. Tovább...

Túri Dóra élménybeszámolója

Rengeteg élménnyel gazdagodtam és annyira beleszerettem a szigetbe, hogy még le sem járt az első szerződésem, de már a másodikra jelentkezek. Nagyon sok új dolgot tanultam, fejlődött az angol és a spanyol nyelvtudásom is, sőt még németül is megtanultam egy-két kifejezést. Tovább...

Gódor Marietta élménybeszámolója

Az étterem főnöke nagyon tisztelettudó volt és kedves velünk, a kollégák is nagyon segítőkészek voltak mindig. Azt éreztem, hogy szeretek ott dolgozni. Az ottani emberek is mindig vidámak voltak, és azt sugározták feléd, hogy milyen boldogok. Tovább...

Szegedi Szabina élménybeszámolója

Egyáltalán nem bántam meg, hogy kijöttem. A célomat elértem..megtanultam angolul, végre :D Nem mellesleg egy csomó pénzt félre tudtam tenni. Nekem ingyenes a szállás és az ellátás, sőt még a wi-fi is.. :) Tovább...

Márkus Gergő élménybeszámolója

A fizetés óránként 7,20 font volt, a túlórákat minden szó nélkül kifizették és ami nagyon meglepett az a rendezvények miatti sok jatt. Így elmondhatom, hogy a két hónap alatt egy 7 számjegyű összeget sikerült hazahoznom... Tovább...

Unoka Lívia Katalin élménybeszámolója

Dél-Cipruson nagyon sokan beszélnek angolul, illetve nagyon könnyű angol nyelvű busz menetredeket találni az interneten, tehát nem féltem neki indulni az ismeretlennek, főleg amikor sikerült közös szabadnapot kapnunk a barátnőmmel. Tovább...

Adorján Zsuzsanna élménybeszámolója

A szállás a város turista- övezetében volt, kb. 15 perc sétára a tengerparttól. Én Paphos legnagyobb hoteljébe kerültem, egy négycsillagos szálloda éttermébe, ahonnan egyenes kilátás volt a tengerre. Tovább...

Kozák Katalin élménybeszámolója

Nagyon sok emberrel megismerkedtem a hotelen kívül is. Lettek ciprusi barátnőim. Nekik köszönhetően a latin tánc lett az új hobbim. Hetente latin bulikba mentem velük és csodálatos élményekkel gazdagodtam. Tovább...

Csikós Andrea élménybeszámolója

Kedvesek, és segítenek bármiben. A főnökök is közvetlenek, bármit elmondhatsz és ha tudnak alkalmazkodnak hozzád. Sajnos mi kifogtuk az esküvő szezont, így páromnak hétvégente mindig túlóráznia kellett, általában hét elején kapott szabadnapot. Tovább...