KÜLFÖLDI MUNKALEHETŐSÉGEK A LEGSZEBB HELYEKEN

Ha szereted a meleget, a napsütést és tengerparti fürdőzésekre vágysz akár télen is, akkor a déli partvidék programjait ajánljuk figyelmedbe. A mediterrán térség országai közül Spanyolországban a Kanári-szigeteken, valamint a gyönyörű Málta szigetén lehet egész évben munkát vállalni, mivel ezeken a térségeken a hotelek egész évben üzemelnek. Ezen kívül a káprázatosan szép tengerrel rendelkező Ciprus szigetén is vannak szállodák nyitva az egész év folyamán, de ott jellemzően a szezon április és október közé esik, ahogyan a csodálatos Görögországban is.

Kicsit északabbra tekintve Franciaország, Anglia, és  Wales is egész évben lelkesen várja a munkavállalókat, míg Skóciába és Írországba inkább az  április és november közötti időszakra, tehát szezonális munkákra lehet jelentkezni.

Ne feledkezzünk meg az óceánjáró és folyami hajós lehetőségekről sem, melyekre szintén folyamatosan fogadjuk a jelentkezéseket, és melyek által a magas kereseti lehetőségek mellett alkalom nyílik körbe járni az egész világot!

Ciprus

Ciprus a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigeteként sok-sok felfedezni való kincset rejt. Ha szeretnél az április és november között tartó szezonban Afrodité szigetén dolgozni, akkor számtalan ajánlat közül válogathatsz. Limassol és Paphos környékén is vannak szállodáink, és a legszebbek minden tavasszal várnak!

Ha van gyakorlatod és az egész szezont tudod vállalni, akkor az Employment Cyprus programot ajánljuk. Ha kevesebb időre mennél vagy még nincs tapasztalatod a szállodai munka terén, akkor a Work Experience program lesz a befutó. Szakmai gyakorlat esetén az Internship program a megoldás. Ha pedig szívesen dolgoznál animátorként, akkor a Hotelanimation programot ajánljuk. 

Elérhető programok:


Egyesült Királyság

Nincs hiány a közhelyekből Angliával kapcsolatban. Az emeletes buszoktól kezdve a bájos házakon át a pubokig, a tejes teáig, a különc arisztokratákig és a hideg, szürke, esős időjárásig. Ha azonban karrierépítésre gondolunk, akkor Anglia egy nagyszerű választás! A segítségünkkel olyan munkahelyekre juthatsz be, ahová máshogy nem lenne esélyed!

Ha meglévő szakmai gyakorlattal jól fizető főállást keresel (biztosított szállással), akkor az Employment programra fókuszálj. Ha még nem vagy elég gyakorlott, vagy zöldfülűként nézelődsz, akkor a Work Experience program lesz a segítségedre. Ha szakmai gyakorlatot szeretnél kint tölteni, akkor Internship program. És egy különlegesség: tanulj nyelvet ingyen és dolgozz egy hotelben recepciós gyakornokként a Work & Study program keretében!

Elérhető programok:


Folyami hajózás

A folyami hajózás keretében azok találhatják meg a számításaikat, akiket a komoly pénzkereset és a szakmai fejlődés mellett az utazás is vonz. Ezek az ékszerdobozhoz hasonlító exkluzív hajók bejárják Európa legtöbb folyami útvonalát, de Ázsiában sem jelentenek már újdonságot.

Jellemzően a nyári időszakban kínálják a legtöbb lehetőséget, de mára már gyakorivá váltak a téli útvonalak is, amik Spanyolországot, Portugáliát és Olaszországot járják be. A fedélzetükre több munkakörben léphetsz, a gyakorlat nélküli konyhai pozícióktól kezdve a képzett felszolgálókon át egészen az igazán tapasztaltaknak való Maitre’d és Hotelmanager pozíciókban is.

Elérhető programok:


Franciaország

Szívesen meglátogatnád a Loire-völgyi kastélyokat, vagy izgalmasan hangzik egy délutáni piknik az Eiffel-torony alatt?  Vagy mindig is vonzott a francia riviéra nyári miliője?  Ha igen, akkor ne hagyd ki Franciaországot az élményeid sorából! Egész évben várnak téged partnerszállodáink, így kipróbálhatod magad a vendéglátás területén akkor is, ha nincs még gyakorlatod. Egyetlen fontos elvárásunk van: beszélj franciául - ebben az országban az anyanyelvi környezet miatt a fejlődés garantált! 

Ha nincs szakmai tapasztalatod, akkor a Work Experience program keretében vállalhatsz munkát úgynevezett trainee státuszban, ha pedig egyetemi szakmai gyakorlatodhoz keresel fogadóhotelt, akkor az Internship France a jó választás számodra. Ha francia anyanyelvi környezetre vágysz, irány Franciaország! 

Elérhető programok:


Görögország

A kék tenger, a homokos partok és a görög zene szerelmeseinek nem is lehetne szebb helyet ajánlani, mint Görögországot! Ha az április és október között tartó szezonban szeretnél valamelyik görög turista paradicsomban dolgozni, akár kezdőként, akár szakmabeliként, akkor ne habozz, jelentkezz mielőbb! A szerződéseket hónapokkal a hotelek nyitása előtt kezdjük el kiosztani.

Ha nincs gyakorlatod, akkor a Work Experience program keretében vállalhatsz munkát úgynevezett trainee státuszban, ha pedig már gyakorlott vagy a vendéglátásban, akkor az Employment Greece programot ajánljuk, ahol főállások között válogathatsz. Szeretnéd a szakmai gyakorlatodat egy gyönyörű görög szigeten tölteni? Akkor nézd meg az Internship Greece programot!

Elérhető programok:


Írország

Írország kitűnú választás azoknak, akik alacsony indulótőkével szeretnének Írország gyönyörű vidéki részén munkát vállalni, vagy akár hosszú távon letelepedni. Igazolható gyakorlattal gyorsan munkába tudsz állni a szállodaiparban vagy vendéglátásban - és ami a legjobb: a szállásodat minden esetben biztosítják a munkáltatók, így nem kell jelentős kiadásokkal kalkulálnod.

Ha meglévő szakmai gyakorlattal jól fizető főállást keresel (biztosított szállással), akkor az Employment programra fókuszálj. Ha még nem vagy elég gyakorlott, vagy zöldfülűként nézelődsz, akkor először tölts el egy másik országban 3-6 hónapot valamelyik Work Experience program keretében. Spanyolország pl. egész évben várja az angolul beszélő jelentkezőket. 

Elérhető programok:


Málta

Málta szigete igazi gyöngyszem a Földközi-tengeren,  egész évben kellemes időjárás és megannyi gyönyörű öböl, strand és izgalmas település vár nyüzsgő éjszakai élettel! Ha szeretnéd kipróbálni magad ezen a mesebeli helyen, és még 30 év alatti vagy, akkor készülj: rengeteg irigyed lesz a Facebook fotóid láttán! :) Málta nyelve az angol, így bátran nekivághatsz társalgási szintű nyelvtudással is. A munkahelyek működése sem szezonális, így bármikor meg tudod kezdeni a kiszemelt programot.

Ha még hallgató vagy és szakmai gyakorlati helyet keresel üzleti vagy műszaki területen, akkor ne maradj Magyarországon! Neked az Erasmus+ Málta programot ajánljuk, 2-12 hónap közötti időszakra. Ha a hotelmunkák világában szeretnéd kipróbálni magad, akkor pedig a Work Experience Malta lesz a befutó - ide jelentkezhetsz diákjogviszony & gyakorlat nélkül is! 

Elérhető programok:


Óceánjárók

A legkülönlegesebb partok és hihetetlen tájak várják azokat akik az óceáni hajózás gondolatával kacérkodnak. A fedélzeten bejárhatod Európa, A Karib-térség, az Atlanti-, és Csendes-óceán vizeit, miközben ezernyi különböző hellyel ismerkedsz meg.

A bekerüléshez sem kell komoly lécet megugranod, hiszen sok társaság gyakorlat nélkül várja a jelentkezőket, míg mások a képzett profikat részesítik előnyben, akik tovább szeretnék csiszolni a tudásukat. Bármelyik utat is válaszd, ezernyi kaland, kimagasló pénzkereset, szórakozás és milliónyi élmény vár egy ilyen óriás fedélzetén.

Elérhető programok:


Spanyolország

Szívesen tevegelnél a Kanári-szigetek sivatagos részein és élveznéd a nyarat Lanzarote szigetén, amikor itthon hideg tél van? Vagy mindig is vonzott a Földközi-tenger spanyol szigeteinek nyári forgataga? Ha igen, akkor ne hagyd ki Spanyolországot az élményeid sorából!  Egész évben várnak téged partnerszállodáink, így kipróbálhatod magad a vendéglátás területén akkor is, ha nincs még gyakorlatod. Nem beszélsz spanyolul? Ez nem akadály, ugyanis a munkanyelved az angol lesz. 

Ha nincs gyakorlatod, akkor a Work Experience program keretében vállalhatsz munkát úgynevezett trainee státuszban, ha pedig szakmai gyakorlatodhoz keresel fogadóhotelt, akkor az Internship Spain a jó választás számodra. Ha különleges külföldi munkára vágysz, irány a Kanári-szigetek, ahol örök nyár van! 

Elérhető programok: