2016 őszén egy folyami hajós munka miatt érdeklődtem először a del Rey International-nél – néhány hetes munkára pályáztam volna ekkor elsősorban. Erről azonban akkor sajnos lecsúsztam, ezután keresett meg a cég egy szuper ajánlattal, a feltételek a következők voltak: körülbelül 5 hetes szerződés egy angliai kisvárosi hotelban, biztosított szállással és étkezésekkel, 7.20-as órabérrel, illetve karácsonyi és szilveszteri műszakpótlékokkal, borravalókkal, ugyanis a szerződés épp az ünnepek idejére szólt. Szimpatikus volt ez a szintén rövidtávú lehetőség, így úgy döntöttem mindenképp szeretnék jelentkezni.

Telefonos interjú során felvételt nyertem Shepperton városában lévő hotelbe, december elején pedig már kezdődött is a munka. A Lodge egy tipikus angol, régimódi szálloda, ahol leginkább helybeliek fordultak meg különböző ünnepi rendezvényeken, de volt szerencsém francia és amerikai vendégeket is kiszolgálni. Shepperton pedig maga a nyugalom szigete, azzal a nagy előnnyel, hogy vonattal egy óra alatt lehet bejutni Londonba innen.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy számomra konkrétan a hotelben biztosították a szállást, te egy egyágyas szobát kaptam. Ennek nagyon örültem, hiszen csak néhány lépcsőfokot kellett megtennem lefelé hogy beérjek a munkahelyemre, illetve alkalmazkodnom sem kellett így senkihez. Hátránya viszont az volt, hogy a bentlakás miatt többnyire engem osztottak be reggeliztetni – ez 6:30-as kezdést jelentett, ezt az elején nehezen éltem meg, ugyanis sosem voltam koránkelő típus, de néhány nap elteltével hozzászoktam a hajnali keléshez.

A hivatalos pozíciónk felszolgáló munkakör volt, bár feladatunk leginkább a rendezvényterem vagy étterem előkészítése volt a partikra, de ugyanúgy beletartozott például a reggeli után porszívózás, konyha rendberakása, stb. A munkaidő elég változatos volt – mindig megkaptuk a heti beosztást előre, viszont volt hogy ezen még változtattak később, heti 2 szabadnapra lehetett számítani általában. Így maga a munka nem is tűnt megterhelőnek, csak ha épp napokig úgynevezett double shiftet, azaz dupla műszakot kaptunk. Ez azt jelentette, hogy az adott napon reggeliztetni kell, majd néhány óra szabadidő, utána pedig ismét munka zárásig.

Bár dolgoztam előtte vendéglátásban, többnyire pultos munkákat végeztem diákként, tehát a felszolgálás terén volt mit tanulnom bőven. Szerencsére ebben nagy segítségemre voltak a hotel állandó dolgozói, akik igyekeztek tanítgatni a megérkezésemtől fogva, és gondoskodtak róla, hogy ne érezzem magam túlterhelve.

Természetesen a szabadnapokon bőven volt idő pihenni és kimozdulni is, a kint töltött időszak alatt többször is ellátogattam Londonba, de a környéket is sikerült feltérképezni. Az egyik leghangulatosabb hely az ünnepekkor a Hyde Parkban található, ez pedig nem más, mint a Winter Wonderland. Ide az első hétvégén a kollégáim invitáltak, az egész egy hatalmas adventi vásár hangulatát idézi vidámparkkal bővítve. Ezen kívül persze a főváros nevezetességeit is sikerült megtekintenem, bár úgy érzem a hatalmas város még bőven tartogat látnivalót, bármikor szívesen visszatérnék.

Összességében nézve örülök, hogy nem hagytam ki ezt a nagyszerű lehetőséget – nem csak pénzkeresés, hanem tapasztalatszerzés szempontjából is megérte kimenni. Emellett kijelenthetem, Anglia mint ország is pozitív csalódás volt a számomra. Régebben nem igazán vonzott a kifejezetten esősnek mondott szigetország, viszont  kint tartózkodásom alatt nagyjából kétszer esett, és míg itthon -20 fokok voltak, kint élveztem az ahhoz képest jóval kellemesebb, többnyire napsütéses időjárást.

Hazatérésem után megfogadtam, hogy máskor is szívesen élek majd hasonló külföldi munkalehetőségekkel, a del REY International-t pedig bátran ajánlom azoknak, akik szintén munkával egybekötött kalandokra vágynak.

Te is szeretnél ilyen élményeket?

  Rendelkezel gyakorlattal a szállodaipar/vendéglátás terén, és szeretnél jól fizető főállásban dolgozni és Angliában letelepedni?
  Meglévő szakmai tapasztalatodat szeretnéd tovább mélyíteni és értékes referenciát szerezni?

Az Employment UK program azok számára ajánlott, akik hosszú távon gondolkodnak angliai munkában és már rendelkeznek szakmai gyakorlattal. A hotelek ingyenesen vagy kedvezményesen biztosítják a szállásodat és az ellátásodat, így nem kell külön albérletet keresgélned (vagyis nem kell hatalmas kezdőtőke az albérlet kauciójához és egyéb kiadásokhoz). A részvételhez előzetes szakmai tapasztalat szükséges. Ha ez nincs meg, vagy nem hosszútávon gondolkodsz, akkor a Work Experience UK programot ajánljuk!

Nem akarsz egyedül bajlódni az álláskereséssel? Mindig is szívesen kezdtél volna karriert építeni Angliában? Megbízható munkáltatókat keresel? Referenciát szeretnél szerezni egy 4-5 csillagos külföldi szállodától? Ha bármelyik kérdésre IGEN a válasz, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

  •  Szükséges kezdőtőke: kb. 170.000 Ft
  •  Programdíj: 300 GBP
  •  Fizetés: min. bruttó 7.2 GBP/óra + borravaló (~ nettó 400.000 Ft-tól kezdődnek a fizetések)
  •  Pozíciók: felszolgáló, bartender, szobalány, recepciós, konyhai kisegítő, general assistant
  •  Szállás: ingyenesen vagy kedvezményes áron biztosított
  •  Elvárások: magabiztos angol nyelvtudás & szakmai tapasztalat
  •  Szerződés hossza: fél éves határozott (meghosszabbítható) vagy határozatlan idejű
tovább...

Ledzényi Viktória élménybeszámolója

A legtöbb hétvégi bulit a Heineken nevezetű szórakozóhelyen töltöttük , itt hamar megszereti mindenki a spanyol zenéket. A szép lányokat mindig wellcome drink-kel köszöntik.. Tovább...

Kátai Anikó élménybeszámolója

A kommunikációt én igazán élveztem, sokszor elég volt, ha csak egy sííí-t mondtál, aztán ha csúnyán néztek rád, akkor egy jól hangsúlyozott nooo is megoldott mindent. :D A munkanapok általában jó hangulatban teltek, a munkatársak segítőkészek, kedvesek és humorosak voltak. Tovább...

Szegedi Szabina élménybeszámolója

Egyáltalán nem bántam meg, hogy kijöttem. A célomat elértem..megtanultam angolul, végre :D Nem mellesleg egy csomó pénzt félre tudtam tenni. Nekem ingyenes a szállás és az ellátás, sőt még a wi-fi is.. :) Tovább...

Márkus Gergő élménybeszámolója

A fizetés óránként 7,20 font volt, a túlórákat minden szó nélkül kifizették és ami nagyon meglepett az a rendezvények miatti sok jatt. Így elmondhatom, hogy a két hónap alatt egy 7 számjegyű összeget sikerült hazahoznom... Tovább...

Török Sándor élménybeszámolója

Szerintem vágj bele minél hamarabb a külföldi életbe, sok vesztenivalód nincs, nyerni viszont annál többet tudsz általa! :) Anglia csodálatos hely és nagyon sokat tanultam az ott tölött időből - ismerd meg a történetem Te is! Tovább...

Gyenes Noémi élménybeszámolója

Csakúgy, mint első alkalommal, minden nagyon gyorsan, és gördülékenyen zajlott a del REY segítségével. Egy héten belül megvolt a szerződésem a fogadóhotelemtől és október másodikán már repültem is a Ködös Albionba.. Tovább...

Balogh Tímea élménybeszámolója

Induljon hát akkor az Anna által elkészített interjú második része, amelyben a Balogh Tímea által látott, átélt és tapasztalt élményeket olvashatjátok a varázslatos Kanári-szigeteken töltött kalandjai során. Tovább...

Végh Ádám élménybeszámolója

A következőkben Anna által készített interjút olvashatjátok Ádámmal, mely első részében Ádám tapasztalatait és élményeit láthatjátok az angliai Brightonról, a munkájáról és az őt ért hatásokról és benyomásokról. Tovább...